Zelma, Rajmund
-4 °C
-1 °C

Az Öt Szem kémszövetség már a nyáron megállapodott, hogy megállítják a Huaweit

2018.12.17. 12:52

Az angolszász országok kémfőnökei már a nyáron megállapodtak, hogy mindent megtesznek a Huawei globális növekedésének visszafogásáért, mert nemzetbiztonsági kockázatnak tartják a kínai céget – írja a Gizmodo az Australian Financial Review és a Wall Street Journal cikkei nyomán.

A Five Eyes, azaz Öt Szem néven emlegetett hírszerzői közösség – az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland – képviselői idén júliusban találkoztak Kanadában, hogy megbeszéljék, mit kezdjenek a Huaweijel, amelyet mindannyian kockázatnak ítéltek, mert attól tartanak, hogy kémkedik a kínai kormánynak.

A Huawei nevével leggyakrabban mobilgyártóként találkozhatunk, de a gomba módra növekvő kínai óriás egyben a világ egyik legnagyobb telekommunikációs hálózati beszállítója is. Márpedig ezek a hálózatok a kritikus infrastruktúra részei, így ideális célpontjai lehetnek egy esetleges állami kiberakciónak. A kérdés különösen aktuális amiatt, hogy világszerte épp kiépülőben van az új generációs 5G hálózat, és ebben a Huawei is aktívan részt vesz.

A WSJ információi szerint az öt ország között volt némi nézetkülönbség az ügyben, mert míg az USA simán kitiltotta volna a Huaweit az állami szférából, Nagy-Britannia például a cég egyik fő vásárlójának számít, így náluk kényesebb lett volna az ilyen radikális fellépés. Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy lépniük kell.

A találkozó óta mindegyik résztvevő ország képviselői nyilvánosan is kifejezték a Huaweijel kapcsolatos aggályaikat, illetve más országokat is arra buzdítottak, hogy kövessék őket a szigorúbb fellépésben, bár részletekbe nem nagyon bocsátkoztak. Volt, aki a részletek hiánya miatt szkeptikus volt, a WSJ szerint főleg Németország nem akart vakon menni az Öt Szem után. (Ők voltak egyébként azok, akik a szintén kémkedéssel megvádolt orosz Kasperskyt sem akarták kitiltani az amerikaiak nyomában.)

A törekvések sikeresnek bizonyultak: az AP hírügynökség épp tegnap írta meg, hogy a Huawei globális növekedése jelentősen visszaesett az elmúlt időszakban a nyugati országok fellépése miatt. A lassulásban persze szerepe lehet a Huawei körüli másik aktuális balhénak is, amelyben Meng Van-csóut, a cég pénzügyi igazgatóját, egyben az alapító lányát letartóztatták Kanadában, mert a vád szerint csalást követett el és megszegte az Irán elleni szankciókat.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!