
A kínai airbnb már arcfelismeréssel enged be kulcs helyett
Legalábbis a vendégfogadásban gyorsan teret fog hódítani az arcfelismerős beengedési rendszer, miután Kínában a legnagyobb lakáskiadó platform bejelentette, hogy 2019-ben elkezd átállni az új szisztémára. A Xiaozhu – a sajtónyelvben „Kína válasza az Airbnb-re” – első körben Szecsuán székhelyén, a gyorsan fejlődő Csengtuban vezeti be az arcfelismerőt. A vendégeknek nem lesz szükségük kulcsra, nem kell bíbelődniük hagyományosabb okoszárakkal, az ajtó nyílásához az kell, hogy a kamera azonosítsa őket az adatbázis alapján. A dél-kínai városban egy év alatt az összes lakás 80 százalékát szeretnék felszerelni.

A Xiaozhun keresztül összesen 300 ezer lakást adnak ki rövid távra a tulajdonosaik Kínában. Ezzel verik a kínai piacon szintén versenyző Airbnb-t, és ütemes a növekedés, többek között a plusz szolgáltatásoknak (design, üzemeltetés, okoszárak, stb.) köszönhetően. Az extrákkal kicsit hasonló modellt követnek mint az online kereskedelemben a magát az Amazon versenytárává kinövő Alibaba. Az Alibaba alapítója, Jack Ma befektetési alapja egyébként ősszel 300 millió dollárért vásárolta be magát a Xiaozhunba.
Ha az arcfelismerő használata a gyakorlatban is beválik, és a bérbeadóknak növeli a biztonságérzetét, elképzelhető, hogy a nyugati cégek is hamarosan kénytelenek lesznek követni a kínai riválist.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
5 perce
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
1 órája
- Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét
Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.
1 órája
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
5 órája
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
8 órája
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
4 órája
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
8 órája