![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Indiai tudósok tiltakoznak az Einsteint és Newtont kritizáló kollégáik ellen
Indiai tudósok tiltakoznak az Indiai Tudományos Kongresszuson elhangzott előadások miatt, amelyek elvetették Einstein és Newton eredményeit és többek között azt állították, hogy a lombikbébi-eljárást az ókori Indiában fejlesztették ki – írja az MTI.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, az indiai tudományosság éves kongresszusán, amelyet Narendra Modi, India miniszterelnöke nyitott meg, az egyik résztvevő, Kannan Dzsegathala Krisnan azt mondta, Newton "tévedett a gravitációval kapcsolatban", Einstein "nagy bakot lőtt", illetve Hawking munkásságát is megkérdőjelezte. Egy másik előadó, G. Nagesvara Rao, a dél-indiai Ándhrai Egyetem egy vezető munkatársa két ősi szanszkrit eposz, a Rámájana és a Mahábhárata történeteit idézte fel, hogy bizonyítsa, Indiában már az ókorban építettek repülőt, létezett lombikbébi, azaz mesterséges megtermékenyítés és az őssejtkutatás "évezredekkel ezelőtt elkezdődött az országban".
Einstein hüje, Newton hüje, egy indiai démon meg leszállópályákat épített Srí Lankára
Frenetikus meséket mondtak nagyon okos emberek, de sajnos nem egy gyerekcsatornán, hanem egy indiai tudományos konferencián.
Kolkatában és öt másik városban hétfőn tudósok transzparensekkel, némán tiltakoztak az abszurd nézetek ellen.
Nagyon erősen akadályozza a kutatási kedv növekedését, hogy ezeket az elképzeléseket egy tudományos kongresszuson népszerűsítik, ami tekintélyt kölcsönöz az elhangzottaknak
– mondta a Reutersnek Dhruba Mukhopadhjaj nyugdíjas professzor, a Breakthrough Science Society nonprofit tudományos egyesület elnöke.
A kongresszust szervező Indian Science Congress Association közleményt fog kiadni, amelyben elítéli, ami az ülésen történt – mondta Premendu P. Mathur biokémikus, molekuláris biológus, a szervezet főtitkára.
Eldöntöttük, hogy a jövő évtől mindenkinek, még a vezető tudósoknak is előre le kell adniuk előadásuk összefoglalóját, és nem szabad ettől eltérniük, testületünk egyik tagja pedig moderálni fogja az eseményt
– tette hozzá.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.
február 12., 09:49
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
Szól, hogy ellopták a jelszót, és segít újat beállítani.
február 12., 20:45
- Tech-Tudomány
Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
Speciális szoba és mozdulatlan fej kell hozzá.
február 12., 19:09
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Tech-Tudomány
Új aranyláz kezdődhet egy felfedezés nyomán
Kulcsszerepe van a kénnek abban, hogy a nemesfém a felszín közelében megjelenik.
február 12., 06:09
- Tech-Tudomány
A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél
Forradalmasította az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, de mennyire átlátható?
február 11., 18:49
- Tech-Tudomány
Ultranagy energiájú szellem járta be a Földközi-tengert
A ritka eseményt egy épülő olasz detektor érzékelői fogták.
tegnap, 10:02
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Tech-Tudomány
Szinte fillérekért fejlesztettek érvelő mesterséges intelligenciát
Száz dollárnak ötven a fele.
február 8., 13:19
- Tech-Tudomány
Valami baj van a Facebookkal és a Messengerrel, ne lepődjön meg, ha nem érkeznek meg az üzenetei
Érkeznek a hibajelentések.
február 11., 09:25
- Tech-Tudomány
Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég
A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.
február 10., 16:39
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- Tech-Tudomány
Milyen az élet valójában egy sivatagos bolygón?
Ami a fantasztikus dramaturgiában jól működik, az exobiológiában nem biztos, hogy beválik.
február 9., 11:38
- Tech-Tudomány
Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb
Nem csak a Marsra jutott piramisokból.
február 11., 05:57
- Tech-Tudomány
Csaknem egy hónap után ismét le lehet tölteni a TikTokot az Egyesült Államokban
Lépett az Apple és a Google.
tegnap, 12:31