
Minden címétől megfosztotta kutatóintézete a Nobel-díjas professzort
Rasszista megjegyzései miatt kutatóintézete megfosztotta minden címétől az amerikai professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amelyért Nobel-díjat kapott - közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a tudós laboratóriumának közleményére hivatkozva. A New York-i Cold Spring Harbor Laboratory közleményben tudatta, hogy James Watson "személyes véleménye alaptalan és meggondolatlan" - írja az MTI.
Kedves Watsonom, ön egy kissé rasszista
A DNS szerkezetének felfedezője genetikailag hülyébbnek gondolja a feketéket. Áll a bál a tudomány világában: lehet-e egy Nobel-díjas zseni rasszista gyűlölködő?
A 90 esztendős tudós az amerikai közszolgálati televízióban (PBS) a hónap elején egy róla szóló dokumentumműsorban azt mondta: nem változtak eddigi nézetei, és továbbra is azt vallja, hogy a gének miatt lényeges különbségek vannak a fehér és a fekete bőrű emberek intelligenciaszintje között, a fehérek javára.

A tudós 2007-ben Afrika kilátásairól szólva már tett egyszer ilyen kijelentést, mondván: "borúsnak" látja a kontinens jövőjét, éppen a fehérek és feketék közötti, genetikailag meghatározott intelligenciakülönbség miatt. Akkor bocsánatot kért szavaiért, ennek ellenére elveszítette az angliai Cambridge Egyetem egyik kutatólaboratóriumának tiszteletbeli vezetői posztját, és megfosztották minden adminisztratív feladatától is. Ezt követően - 2014-ben - Watson eladta az 1962-ben kapott Nobel-díjjal járó arany emlékérmet, arra hivatkozva, hogy megjegyzései után a tudományos közélet akadályozta őt a munkájában.
A Cold Spring Harbor Laboratory akkor nem fosztotta meg őt a címeitől. Most viszont - a dokumentumfilmben elhangzottak nyomán - az az álláspontja, hogy Watson kijelentéseivel semmissé tette 2007-ben elhangzott bocsánatkérését. "Dr. Watson megállapításai elítélendők, a tudomány nem támasztja alá ezeket"- olvasható a tudományos intézet közleményében.
A tudóst egy New York államban lévő szanatóriumban ápolják, mert autóbalesetet szenvedett. Az NPR szerint nem észleli a külvilágot.
James Watson az új-zélandi születésű brit fizikus Maurice Wilkinsszel és Francis Crick angol biológussal közösen kapott 1962-ben orvostudományi Nobel-díjat a DNS szerkezetének - a kettős spirálnak - a felfedezéséért.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
tegnap, 12:44
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
tegnap, 08:30
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55