Kétmillióért méri a fiatal vér literjét egy amerikai startup
További Tech-Tudomány cikkek
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
- Olyan új funkciót kapott az Amazon Prime Video, amit az összes streamingplatform irigyel
Már az Ambrosia három évvel ezelőtti alapításakor sem volt olyan szakértő, aki hitelt adott volna a cégvezető, Jesse Karmazin állításának, miszerint az idős emberek ereibe juttatott fiatal vér megállítja, sőt visszájára fordítja az öregedés folyamatát, valamint egy csomó betegséget gyógyít. Ennek ellenére a cég az elmúlt években (több szempontból is gyanús) klinikai tesztet végzett a vérfiatalító kezelés hatásosságát bizonyítandó, és mostantól hat amerikai nagyvárosban, például Los Angelesben, Houstonban, Phoenixben várja az ifjúság forrását kereső pénzes kuncsaftokat. Honlapjukon PayPalen keresztül be is lehet fizetni a 8 ezer dollárt, ha csak egy liter fiatal vért szeretnénk, vagy a 12 ezret, ha rögtön két litert vennénk.
Karmazin ugyan a Stanford Egyetem orvosi karán végzett, de nincs engedélye, hogy orvosként praktizáljon (szabadidejében pedig evezősversenyző). Cége tavaly csaknem 150 embernek (életkoruk 35-től 92 évesig terjedt) adott egy kétnapos kezelés során intravénásan 1,5 vért, amelyet 16-25 év közötti donoroktól vettek le. A kezelés előtt és utána is vettek tőlük vért, és ennek megmérték néhány, a laborvizsgálatoknál is rutinszerűen ellenőrzött jellegzetességét. Ebben nem is az a leggyanúsabb, hogy a megkérdezett kutatók szerint ilyen rosszul tervezett, hevenyészett kísérlet eredményei semmit sem bizonyíthatnak. Sokkal furább az, hogy
a klinikai teszt önkénteseinek ugyanúgy fizetniük kellett 8 ezer dollárt a kezelésért, mint az üzletszerűen kezelt pácienseknek.
A kísérlet eredményeit mindeddig nem publikálták, de Karmazin szerint azok „egészen pozitívak”. Állítása szerint sok transzfúziót kapott páciens arról számolt be, hogy javult az állapota: erősödött a koncentrációja, jobban alszik, jobb lett a memóriája, erősebb az izomtónusa. Mindezek azonban csak az alanyok szubjektív érzései, és mellesleg a placeboeffektus legkönnyebben kiváltható „hatásai”. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a klinikai teszt fő célja az egyszerű pénzszerzés volt, hiszen az összbevétel meghaladhatta az egymillió dollárt. És az üzlet csak most indult be. Az Ambrosia szerint a weboldaluk tavaly szeptemberi beindítása után hetente száz megkeresés érkezik hozzájuk arról, hogy hogyan lehetne hozzájutni a kezeléshez.
Mi bizonyítja, hogy ennek van értelme?
Röviden: semmi. A gyerekek vérét ősidőktől fogva a fiatalság forrásának tartották, és fel-felröppentek pletykák arról, hogy egyes diktátorok valóban igénybe vették e kezelést. Ugyanakkor az Ambrosia természetesen nagyon tudományosnak hangzó köntösbe öltözteti reklámjait, és állatkísérleteket idéznek, mint a fiatalvér-transzfúziós terápia hatékonyságának bizonyítékait. Az egyik vizsgálatban idős egerek vérkeringését kapcsolták össze fiatal társaikéval négy héten keresztül(!). Ezáltal az idősek megvastagodott szívfala (ami az infarktusra hajlamosító tényező az emberben is) normál vastagságúra állt vissza és erősödött, vélhetően a fiatal vérben magasabb koncentrációban lévő GDF11 fehérje hatására. Csakhogy más kutatócsoportok nem tudták megismételni ezeket az eredményeket, és egyébként sem vethető össze az egy hónapig közös keringés egy-két liter vér hatásával.
Egy másik kísérletben a Stanford Egyetemen azt mutatták ki, hogy az idős egerek agyában felgyorsult az új idegsejtek képződése, miután tíz alkalommal transzfúziót kaptak fiatal egerek véréből. Emberkísérleteket is végeztek már, bár jóval konvencionálisabb (értsd: megbízhatóbb) keretek között, mint az Ambrosia. A Stanford Egyetem Alzheimer-centrumában egy hónapon keresztül adtak fiataloktól származó vérplazmát enyhe Alzheimer-kórral küzdő betegeknek. A nemrégiben publikált eredmények kevéssé a kezelés hatásosságáról, inkább kivitelezhetőségéről, biztonságosságáról szólnak. A kutatók azt a következtetést vonják le, hogy érdemes a hatást nagyobb mintán is tesztelni.
Az eredmények üzleti hasznosítása érdekében Alkahest néven céget is alapítottak, amelynek vezérigazgatója az ELTE-n végzett Nikolich Károly. A Business Insider értékelése szerint azonban az Alkahest és az Ambrosia megközelítése ennél távolabb nem is állhatna egymástól. Az Alkahest ugyanis nem tervez pénzért fiatal vért (vagy vérplazmát) árulni az öregeknek, hanem a kísérletek eredményeiből kiindulva akar gyógyszer fejleszteni az Alzheimer-kór ellen.
Persze pusztán attól, hogy semmi sem bizonyítja szolgáltatásuk értelmét, az Ambrosia még simán lehet bombaüzlet. A hatóságok jó részt tehetetlenek velük szemben, hiszen alapvetően semmi újat nem találtak föl.
Mindössze ugyanazt a kezelést árulják az embereknek dollár ezrekért, amit nap mint nap alkalmaznak a világ összes kórházában.
Nem kellett bizonyítaniuk, hogy az eljárás biztonságos, hiszen mindenki tudja, hogy a vérátömlesztés az egyik leghétköznapibb beavatkozás műtétek közben, komoly balesetek kezelésekor. Csak az Egyesült Államokban naponta 40 ezer transzfúziót hajtanak végre. A hatásosság hiánya – mint az látjuk a legkülönfélébb egészségügyi átverések esetén a homeopátiától a kézrátételig – nem ok a betiltásra.
Borítókép: Bsip / Getty Images Hungary.