Eleonóra
-1 °C
12 °C

Robotegeret fogott a kibermacskám

NAK 3270
2019.01.20. 22:06

1Az okoskütyüket kitaláló és gyártó iparág a mindennapi élet egyre újabb és újabb területeit hódítja meg, és amikor kifogyni látszik az ilyen területekből, egészen kreatívan tud találni magának mindig újabbakat. A legutóbbi ilyen az okosalvás volt, a következő pedig, az idei CES kiállítás tapasztalatai alapján, a házi kedvencek világa lesz. Ami végül is egészen logikus: ha már nincs olyan négyzetméter az okoslakásunkban, ahol ne lenne valamilyen hi-tech kütyü, igazán nem maradhatnak ki a jóból az állatok sem, elvégre azokra az ember amúgy is hajlamos indokolatlanul sok pénzt költeni, sőt, olykor szinte kizárólag ezért tartja őket. A felmérések szerint

csak az amerikai kisállattartók évi kb. 70 milliárd dollárt költenek a házikedvenceikre.

Ebből 29 milliárd megy kajára, 17 állatorvosra, 15 kiegészítőkre, 6 szolgáltatásokra. Ami azért elég kemény összeg, Amerika kisállataira kb. másfél évente egy magyar államadósságnyi összeget költenek a gazdik. Hát persze hogy egy ekkora halom pénzre rárepülnek a startupok, hogy szakítsanak egy kis aprót belőle.

Összegyűjtöttük a kedvenc hi-tech kisállatos kütyüinket, ne rémüljön meg, ha hamarosan a hazai boltokban, kutyafuttatókban, vagy macskás Facebook-csoportokban is megjelennek.

Ha menni kell, hát menni kell

A házikedvenc fogalma alatt a kütyügyártók jelenleg kizárólag a kutyát és macskát értik, a tengerimalac-papagáj-madárpók háromszögben élők egyelőre kimaradnak a jóból. Kutyások és macskások számára viszont rögtön a kisállattartás legkellemetlenebb részét célozzák meg okoseszközökkel: legalább féltucat különböző gyártó mutatott be intelligens kutya/macskavécéket. Igen, kutyát is, annak ellenére, hogy náluk ez általában inkább a napi sétáltatás része, és ha rendelkezésükre áll egy egész kert, ott sem szoktak egy helyre koncentrálni vele.

Az okosvécék mindenesetre általában olyasmiket tudnak, hogy:

  • Tisztítják, szagtalanítják, és fertőtlenítik saját magukat.
  • Naplót vezetnek az állat, illetve a vécében hagyott végtermék tömegéről.
  • Utóbbinak az összetételét is elemzik, és szólnak, ha a jószág beteg, vagy egyoldalú a táplálkozása.
  • Figyelmeztetést küldenek arról is, ha az alom megérett a cserére.

Némileg zavarba ejtő, hogy minden cég a saját vécéjét hirdeti világelsőként, de ennél is kellemetlenebb, hogy az átlagos ár úgy 500 dollár (140 ezer forint) magasságában húzódik.

Még meghökkentőbb a Pepe nevű, koreai fejlesztésű kutyaszárító automata, nem viccelek, kutyaszárító, beleteszi az ember az ázott kutyát, és az gondosan beállított hőmérsékletű, friss, illatosított, tisztított levegővel meghajszárítózza. Plusz még fényterápiát is alkalmaz, ami erősíti a blöki immunrendszerét, de ezt már tényleg nehéz röhögés nélkül leírni, bármennyire is komolyan ígérik. 1280 dollárért (360 ezer forint) a hülyének is megéri.

Az alap biológiai funkciók kiszolgálására említést érdemel még a Mookkie  nevű okos macskaetető tál, ami egy plexilappal fedi el a kaját (később szárad undorítóra), és egy kis kamera, illetve egy arcfelismerő szoftver segítségével kizárólag annak a macskának nyitja ki, aki a kaja jogos tulajdonosa. Vége a kóbor macskák rémuralmának, illetve a többmacskás háztartásokban annak, hogy az éhesebb jószág felzabál mindent, mire a többiek odaérnek! Legalábbis ezt ígéri a fejlesztő (190 dollárért, vagyis kb. 50 ezer forintért), bár arról egyelőre nem volt szó, hogy mi van, ha az agresszív és éhes macska egyszerűen megvárja, míg a másik kinyitja a tálat, majd elzavarja.

Ül, fekszik, kulturáltan szórakozik

Minek annak házikedvenc, aki utána külön kütyüket vesz a szórakoztatására, ahelyett hogy ő maga játszana vele? – vetődik fel, de hát a különféle kutya- és macskajátékoknak már analóg és offline formában is elég nagy a piacuk ahhoz, hogy lássuk, mennyire költői a kérdés. Az egyik kedvencünk volt a CES-en a Petronics Mousr robotegér, ami tanuló MI-vel és egy kis elektromos motorral felszerelve kergetőzik a macskával, vagyis hát inkább menekül előle. A “tanuló” jelző azért fontos, mert azt mutatja, hogy alkalmazkodik a macskához, és amellett, hogy a szenzoraival feltérképezi a szobát, ahol majd rohangál, mindezt pont úgy teszi, hogy a macskának se túl könnyű, se túl nehéz ne legyen elkapnia. Lehet direktben okostelefonról is irányítani, mondjuk 150 dollárért (42 ezer forint) ez azért el is várható. Külön bónusz, hogy ha a macska elkapta, kifárasztotta (40 percig bírja egy feltöltéssel), majd kibelezte, nem vérzi össze a szőnyeget.

Hasonló műfajban utazik a Camtoy Laika is, csak kutyákra optimalizálva: úgy néz ki, mint egy hordó, vagy egy felborított R2D2. Ezen felül van benne kamera, hangszóró, mikrofon, és egy jutalomfalat-osztogató mechanizmus, amit távolról tudunk okostelefonról vezérelni. Ezen felül az app jelez, ha az egyedül hagyott eb nekiáll ugatni, hogy aztán a hangszórón keresztül megnyugtathassuk, vagy éppen teljesen összezavarjuk szegényt. 325 dollárért lehet előrendelni, de a végleges ára 500 lesz (90, illetve 140 ezer forint).

Ebben a stílusban a legbizarrabb próbálkozó a Petding Little Cat nevű - most figyeljenek! -

Macska-mókuskerék,

ami pont olyan, mint a hörcsögöknek és hasonló rágcsálóknak kitalált sima mókuskerék, csak bő egy méter magas, és egy ledcsík húzódik a közepén, ami pont úgy világít, hogy egy kis színes pöttyöt kergessen a macska, miközben tekeri a kereket. 15 km/órás sebességgel tud forogni, az azt jelenti, hogy 24 másodperc alatt kell futni a százat a macskának, hogy bírja vele a tempót, hát nem egy Usain Bolt-i tempó. A fejlesztők esküdöznek, hogy egy 9,6 kilós macskát már lefogyasztottak vele hat és fél kilóra. Az ára 1800 dollár (félmillió forint), és bármennyire is bizarr, vannak emberek, akiknek megér ennyi pénzt a túlsúlyos macskájuk lefogyasztása. Nem, nem számolom ki, ugyanannyiból hány éhező ugandai árvát lehetne ételhez és tiszta vízhez juttatni.

Szintén macska, és szintén kissé bizarr a Basepaws CatKit, ami egy macskáknak szánt DNS-teszt, olyasmi, mint a 23andMe embereknek, és ugyanannyiba is kerül (100 dollár, 28 ezer forint). És nagyjából ugyanazt is tudja, manuálisan kell DNS-mintát venni, azt postázni, azt a labor megvizsgálja, és elárulja, milyen betegségekre hajlamos genetikailag az állat, illetve milyen fajták voltak a felmenői között.

Gondolt már arra, hogy milyen jól lehetne pörgetni a Fitbitje lépésszámlálóját, ha egyszerűen rácsatolná a kutya nyakörvére? (Egyébként működik ez a trükk, kipróbálta valaha valaki? Nem magam miatt kérdezem, egy ismerősömnek!) A Rawr  okosnyakörv ezt ülteti át a gyakorlatba: egyrészt GPS-szel mutatja a telefonunkon, hogy merre kóborol a jószág, másrészt méri, mennyit mozog, mennyi a pulzusa, mennyit alszik, és hasonlók. Van benne beépített LED-világítás is, amivel ki lehet világítani a kutyát, ha mondjuk éjjel botorkálunk ki a vécére és nem akarunk belerúgni, vagy ha este póráz nélkül sétáltatjuk, és nem akarjuk, hogy elüsse egy autó. A cucc ára egyelőre ismeretlen, de előfizetéses modellben gondolkodnak a fejlesztők.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!