Megcáfolták a Rudolf Hess-féle összeesküvés-elméletet

A II. világháború talán legbizarrabb epizódja volt, hogy 1941-ben Hitler helyettese, Rudolf Hess repülőgépével Skóciába repült, hogy a britekkel tárgyaljon a békéről. Az nem egyértelmű, hogy mi késztette erre az útra, és pontosan mit is remélt tőle, de az biztos, hogy nem úgy sült el a dolog, ahogy várta. A britek nem tárgyaltak vele, hanem azonnal bebörtönözték, majd a háború után a nürnbergi perekben elítélték. Más börtönbüntetésre ítélt náci bűnösökkel együtt a Nyugat-Berlinben lévő, ugyanakkor a négy, Németországot megszálló szövetséges hatalom által közösen, havi váltásban működtetett spandaui börtönben tartották fogva, egésze, 1987-ben bekövetkezett haláláig.

Vannak, akik ebben nem hisznek. A konteó, mely szerint a börtönben csak egy hasonmás raboskodott, főként a korábban Spandauban dolgozó brit orvos, W. Hugh Thomas terjesztette. A brit kormány egy időben olyan komolyan vette az állításait, hogy négy, cáfoló eredménnyel zárult vizsgálatot is indítottak az ügyben. Hess felesége sem hitt az imposztorról szóló elméleteknek, bár szórakoztatónak találta az egészet. Amikor időnként meglátogatta a férjét, és találkozott a spandaui börtön brit parancsnokával, időnként viccesen megkérdezte.

Hogy van ma a Doppelgängerünk?

A teória azonban mindmáig makacsul tartotta magát. Egészen mostanáig kellett várni, hogy a rab, illetve a Hess egy rokonától származó DNS-minták összehasonlításával végre lezárhassuk a kérdést. Egy nemrég megjelent tanulmány megállapításai szerint valóban Hess raboskodott élete végéig Spandauban.

A német kormány egyes lépéseit valóban értelmezhette a prekoncepciókkal felvértezett megfigyelő, hogy valamit el akarnak titkolni. Miután Hess, az utolsó rab is meghalt, a spandaui börtönt lerombolták, arra hivatkozva, hogy ne legyen a hely náci zarándokhely. Ugyanezen megfontolásból exhumálták Hess maradványait a Wunsiedelben lévő sírjából, és hamvasztották el 2011-ben.

Csakhogy mégsem pusztult el minden DNS, ami a fogolytól származott. 1982-ben ugyanis egy amerikai katona orvos, Phillip Pittman vért vett tőle, egy kollégája pedig „Spandau #7” címkével mikroszkóplemezre kente, és oktatási céllal hermetikusan lezárta. A vérminta másfél évtizede pihent az amerikai hadsereg egyik egészségügyi központjának raktárában, amikor a kilencvenes évek közepén az egyik molekuláris patológusnak jutott először eszébe, hogy a segítségével fényt lehetne deríteni a Hess körüli igazságra.

A bűnügyi helyszínelés során alkalmazott standard protokollt használva izolálták a szárított vérmintában lévő DNS-t. A következő lépésben Hess egy élő férfi hozzátartozójára kellett lelniük, aki hajlandó lenne DNS-mintát adni. Itt jön egy megkérdőjelezhető csavar a sztoriban: a Hess-rokon felkutatása céljából ugyanis David Irvingtől, az elítélt holokauszttagadó, ezért szalonképtelenné vált brit történésztől kértek segítséget. Irvingnek, mit tesz isten, véletlenül pont megvolt Hess fiának, Wolf Rüdiger Hessnek a száma. A telefon azonban ki volt kapcsolva, az ember ugyanis nem sokkal korábban meghalt.

Ezért további hozzátartozók után kellett kutatni, de ez nagyon vontatottan haladt

A család rendkívül zárkózott, a név pedig rendkívül gyakori Németországban

- mondta el a New Scientistnek Sherman McCall, az ügyet évtizedek óta vivő törvényszéki orvos. Végül mégis sikerrel jártak, és mintát tudtak venni egy meg nem nevezett férfi Hess-rokontól. A DNS-elemzés az Y-kromoszómára koncentrált, ami csak férfiágon öröklődik, így a rokonsági kapcsolatok meghatározására különösen alkalmas (bár ha férfiről van szó). A rokon beleegyezett abba, hogy DNS-analízisének eredményeit publikálják, de abba már nem ment bele, hogy a kutatásban a továbbiakban bármilyen módon is részt vegyen.

Az eredmények ennek ellenére meggyőzők.

(Borítókép: Adolf Hitler és Rudolf Hess 1939-ben)