Nem a robotok veszik át a hatalmat, hanem a varjak

Az új-kaledóniai varjak képesek megbecsülni a tárgyak súlyát az alapján, hogy mennyire lobognak a szélben. Ez talán nem tűnik nagy szenzációnak, de ha belegondolunk abba, hogy eddig még az emberszabású majmokról sem bizonyosodott be, hogy képesek lennének erre, és a kutatók eddig ezért úgy hitték, hogy kizárólag az ember képes a súlyról gondolkodni, akkor az ember már felkaphatja a fejét a hírre. Hogy van az, hogy egy efféle, igazából jelentéktelen madár képes erre?

A Cambridge-i Egyetemen megtanítottak 12 új-kaledóniai varjút arra, hogy különbséget tegyenek könnyű és nehéz tárgyak között. Csőrükkel emelgethették a különböző kinézetű és eltérő súlyú tárgyakat, és akkor jutalmazták őket, ha az eléjük tárt két tárgy közül a meghatározott súlyút ejtették az ott lévő edénybe (hat madárnak a nehezebbet, hatnak a könnyebbet kellett választania). Amikor ezt megtanulták, más tárgyakat mutattak nekik párban, külön-külön madzagra függesztve, és ventilátorral fújták ezeket. A könnyebb tárgyakat persze jobban mozgatta a szél, és a varjak pusztán ennek látványából az esetek 73 százalékában (a véletlen választásnál lényegesen magasabb valószínűséggel) a számukra fontos tárgyat választották. Ha nem működött a ventilátor, és a tárgyak nem mozogtak, nem tudtak helyesen választani.

A varjak tehát láthatóan képesek figyelembe venni a tárgyak súlyát, és azt, ahogy a súly befolyásolja viselkedésüket. A kutatók mindezt a képességüket azzal magyarázzák, hogy a természetben az ehető magok, termések súlya különbözik a romlottaktól, így előnyös számukra, ha már ránézésre meg tudják mondani, hogy mely eleséggel érdemes foglalkozniuk.

De ez csak a legutóbbi bizonyítéka annak, hogy a varjúfélék nemcsak a madarakhoz képest okosak, de

A varjak körüli tudományos hype valamikor az évezred első éveiben kezdődött, amikor az Oxfordi Egyetemen egy Betty nevű új-kaledóniai varjú teljesen spontán (mindenféle tanulás, tanítás, tréningezés nélkül) ezt csinálta:

A videón látható, hogy a varjú egy átlátszó csőbe helyezett apró vödörrel szembesül, amelyben eleség van. A cső túl szűk ahhoz, hogy hozzáférjen a táplálékhoz, eszközül pedig csak egy egyenes drótot bocsátanak rendelkezésére. Ő erre meghajlítja a drótot, és azt hurokként használva kihúzza a vödröt a csőből.

Erre a csimpánzok sem képesek. Akkor fedezték fel, hogy Betty viszont képes rá, amikor egy hasonló kísérletben két varjút engedtek be a kísérleti helyisége, és egy meghajlított, illetve egy egyenes drótot adtak nekik. Arra voltak kíváncsiak, rájönnek-e, hogy csak a hurok használható e célra. Miután azonban a másik madár azonnal lenyúlta a hurkot, Betty fogta az egyenes drótot, és barkácsolni kezdett. Azóta felfedezték, hogy az új-kaledóniai varjak a természetben is rutinszerűen készítenek maguknak eszközöket.

Okosabbak, mint egy elsős

A hurokkészítés sem rossz, de amikor ugyanezek a madarak arról tesznek tanúbizonyságot, hogy

az már kissé zavarba ejtő. Az Aucklandi Egyetem új-kaledóniai varjúi hat különböző teszthelyzetből négyet oldottak meg sikeresen. Az összes kísérletben arra kellett rájönniük, hogy ha a megfelelő tárgyakat dobálják a vízben úszó eleség mellé az átlátszó csőbe, akkor a megemelkedő vízszint révén előbb-utóbb hozzájuthatnak a táplálékhoz. E faladatot aesoposi feladványnak is nevezik.

A varjak könnyedén átlátják azt, hogy inkább az elmerülő tárgyakat érdemes használni a víznél könnyebbek helyett, a tömöreket az üregesen helyett, abba az edénybe érdemes dobálni, amelyben már eleve magasabban áll a víz, és a vízzel teli csövet kell választaniuk a homokot tartalmazóval szemben. A csövek szélességének hatását, illetve az U alakú edény viselkedését azonban nem értették (a hülyék). Ez az első általános iskolás gyerekek értelmi képességeinek felel meg.

Erős bizonyítékaink vannak arra is, hogy a varjak minden eszközzel rendelkeznek, amely igazi gonosz zsenivé teheti őket. 

és gyűlöletükről tájékoztatják társaikat is. A seattle-i Washingtoni Egyetem maszkos kutatói vadon élő varjakat csapdáztak, és gyűrűztek meg. Noha ettől a madaraknak nem esett bántódásuk, azt sem állíthatjuk, hogy élvezték volna a kalandot. Ezután éveken keresztül tettek sétát a varjak lakta parkban, miközben a gyűrűzéskor használ („gonosz”) álarcot vagy egy semleges maszkot viseltek. Számos ember sétált ugyanabban a maszkban, akiknek testtartásuk, járásmódjuk, ruházatuk is eltérő volt, csak az arcuk volt ugyanolyan.

A semleges maszkot viselő emberek hidegen hagyták a madarakat, nem úgy a gonoszok. Amikor őket meglátták, a korábban foglyul ejtett madarak csúfolódni kezdtek. (A csúfolódás a csapatban élő madarak figyelemfelhívó viselkedése, amikor a ragadozót vagy más fenyegetést biztonságos távolságra megközelítve és károgva tájékoztatják társaikat a veszélyről.) Egyértelműen felismerték tehát rosszakarójukat, és az őt érő már-már támadásként is értékelhető reakciók nem hogy csökkentek volna az idő múlásával, hanem éppen erősödtek. A helyben élő madarak ugyanis eltanulták társaiktól, hogy kit kell utálni, és ők is agresszívvá váltak vele szemben.

A végére hagytuk a legmegdöbbentőbb képességüket:

Sőt, nagy formátumú terveik sikere érdekében még az azonnali jutalomnak is hátat fordítanak. A Lundi Egyetemen először megtanították a varjaknak, hogy egy eszköz (konkrétan egy kő) segítségével kinyithatják a dobozt, amelybe jutalmat rejtettek, miközben más tárgyak erre alkalmatlanok. Ezután alkalmas eszköz nélkül adták nekik a dobozt, amit így csak szomorúan nézhettek kívülről. A harmadik lépésben viszont dobozt nem, csak különféle tárgyakat választhattak (amelyeknek tehát nem volt semmilyen azonnali relevanciájuk a számukra). Ők az esetek többségében mégis a követ választották, amit jól eltettek maguknak, majd később (akár másnap), amikor végre megkapták a dobozt, azonnal elővették a követ, és kinyitották a segítségével.

Ugyanez a gondozóval folytatott cserebere során is működött. Miután megtanulták, hogy az ember bizonyos tárgyakért cserébe ételt ad nekik, amikor alkalmuk nyílt rá, bespájzoltak ilyen tárgyakból, amit később sikeresen használtak csereeszközként. Amikor végül pedig a később eszközként használható tárgyak mellett azonnali (már a dobozban rejlő eleségnél csekélyebb) jutalmat ajánlottak föl nekik, akkor is a közvetlenül ehetetlen tárgyat választották. Nehéz ezt máshogy magyarázni, mint hogy számítottak a jövőbeli jutalomra, amelynek érdekében önmérsékletet tanúsítottak.

De miért?

A nagy kérdés persze az, hogy a varjak intelligenciája miért tűnik ki ennyire a többi madár (illetve a többi állat) közül. Tudott, hogy az ő agytömeg/testtömeg arányuk az egyik legnagyobb az állatvilágban, de ebből még mindig nem érthető, hogy mi szükségük ennyi észre. Vélhetően életmódjuknak vannak olyan elemei, amelyek miatt az okos madarak előnybe kerülnek. Csakhogy vannak hozzájuk hasonlóan összetett társas életet élő madarak, vannak olyanok is, akik ugyanolyan változékony (ember közeli) környezetben élnek, az ő intelligenciájuk mégis messze elmarad az övékétől.

Persze mindig kérdés, hogy miért tekintjük az egyik állatot okosabbnak a másiknál. Nem tudjuk levetkőzni emberi prekoncepciónkat, és azt a viselkedést tartjuk intelligensebbnek, amely jobban hasonlít a mi gondolkodásmódunkra. Talán a varjak egyszerűen azokban a feladatokban jók, amelyekben mi is, ezért önkéntelenül is elismerjük képességeiket. Míg más madarakat, amelyeket nem értünk, azonnal hülyének gondolunk. És akkor a varjak körében közkedvelt nekrofíliáról még nem is beszéltünk.

Borítókép: Shutterstock.