Donát
-3 °C
10 °C

Meghalt az ibuprofen feltalálója

2019.01.31. 19:24

95 éves korában meghalt Dr Stewart Adams, aki John Nicholson és Colin Burrows kollégáival feltalálták a ma világszerte alkalmazott fájdalomcsillapítót, az ibuprofent, írja a BBC.

A Northamptonshire-ben született Adams egy farmon nőtt fel, 15 évesen elhagyta az iskolát, majd gyógyszerésznek tanult a Boots Pure Drug vállalatnál, később pedig a cég finanszírozta a további, egyetemi tanulmányait. A cégnél aztán olyan ízületi gyulladások kezelésére alkalmas gyógyszer kikísérletezésén kezdett dolgozni, amelynek kevesebb mellékhatása van az akkor - '50-es évek - használt gyógyszereknek ilyen fájdalmakra nagy dózisban használt aszpirinnek.

10 éven keresztül kísérleteztek, majd 1961-ben beadták a ma ismert ibuprofenre a szabadalmi kérvényt. Adams több interjúban is elmondta, hogy mielőtt piacra került volna a gyógyszert egy konferencia előtt - miután túl voltak az eredményeik megünneplésén - magán próbálta ki, hogy másnaposságát kezelje, és előadást tudjon tartani. 

2007-ben a  Telegraph-nak  úgy nyilatkozott, hogy vicces, hogy sok éven át többször is kérdezték tőle, hogy tudta-e, hogy mennyire jól működik másnaposság esetén, és hát nem tudott mást mondani, mint hogy igen, ha valamit, hát ezt tudja.