A szemünk előtt zajlik az egerek evolúciója

A törzsfejlődésre általában évezredek vagy inkább évmilliók alatt lezajló, emberöltők alatt érzékelhetővé váló változásokat okozó folyamatként gondolunk. Hogy is lehetne ezt egy-két év alatt kimutatni? Rowan Barrett, a McGill Egyetem biológusa és munkatársai valószínűleg nem így gondolkodnak, hiszen több száz egér részvételével évekig tartó terepi kísérletsorozatot végeztek, amely saját értékelésük szerint elsőként volt képes kimutatni „a természetes kiválogatódás útján történő evolúció teljes folyamatát a való világban”. Az évek munkáját összefoglaló tanulmány hivatalosan ma jelent meg a Science-ben.

Már a kísérletek előkészületei sem mentek könnyen, hiszen a helyszínül kiválasztott nebraskai pusztaságon (ahol az emberek harmada úgy hiszi, hogy minden élőlényt Isten teremtett pár ezer éve, egy az egyben úgy, ahogy most kinéznek) nehezen találtak olyan gazdát, aki hajlandó lett volna bérbeadni nekik egy jókora területet, hogy ott egérkarámokat létesítsenek. Arra volt szükségük, hogy a helyszínen nagy, összefüggő területeken legyen markánsan világosabb és a sötétebb a talaj. Végül a kocsmában

A helyi vaskereskedésben vettek vagy 13 tonna acéllemezt, és kerítést építettek belőle. Három 50 méter széles, négyzet alakú karámot a világos talajra, és hármat a sötétre. Ezután még hónapokig szenvedtek azon, hogy megoldják, hogy az egerek se átmászni ne tudjanak a kerítésen (akkor sem, ha télen a felgyülemlett havat rámpaként tudták használni), se átásni alatta, és az illesztések résein se tudják átpasszírozni magukat. Végül aztán sikerült egérbiztos kísérleti parcellákat létrehozni, amelyeket mentesítettek az egerek földi ragadozóitól (legfőképpen a csörgőkígyóktól), de a ragadozó madarak ettől még nyugodtan vadászhattak a parcellákon belül is.

Ezután összesen több száz egeret fogdostak össze a környékről (egyenlő arányban a világos és a sötét talajú helyekről), mindet megmérték, DNS-mintát vettek az összestől, rádióadó chipet ültettek a bőrük alá, majd vegyesen elhelyezték őket a karámok valamelyikében. A következő 14 hónapra magukra hagyták őket, miközben többször begyűjtötték, azonosították és visszaengedték azokat az egereket, amelyeket a baglyok és a többi ragadozó madarak meghagytak. A végső népszámlálás alkalmával 481 egeret találtak.

Az már szemre is látszott, hogy dacára a vegyes színezetű kiinduló állapotnak, a világosabb talajon élt egerek között fokozatosan többségbe kerültek a világosak, és fordítva. Ez nem is annyira meglepő, hiszen a háttértől nagyon elütő egereket szúrják először ki a ragadozó madarak, így azok hamar táplálékállattá avanzsálnak. Már ez az eredmény is elegendő lett volna egy decens közleményhez, de a java csak most kezdődött.

Megszekvenálták mind a 481 egér bundaszínéért felelős Agouti nevű génjét (mely nevét az azonos nevű Latin-Amerikában élő rágcsálóról kapta), és úgy találták, hogy a sötétebb és világosabb talajú parcellákban élő egerek hét különféle Agouti-mutáció gyakoriságában is különböznek. Az egyik ilyen az úgynevezett delta-Ser mutáció. Amikor a következő lépésben laboratóriumi egerekbe is beépítették ezt a mutációt, a születő kisegerek bundája világosabb lett. Az Agouti gén ugyanis a sárga-barna pigmentek termelődését szabályozza, de ehhez szüksége van más gének közreműködésére is. márpedig a delta-Ser mutáció folytán nem képes serkenteni a többi szükséges gén kifejeződését, így a színanyagok sem termelődnek olyan magas koncentrációban.

A kutatók ugyanakkor nem szeretik ezt túlhangsúlyozni a helyieknek, hiszen harmaduk nem hisz az evolúcióban, egy második harmaduk pedig úgy gondolja, hogy az evolúció is Isten teremtménye.

Amikor először találkozok egy-egy helyi farmerrel, inkább csak általánosságban beszélek nekik a genetikáról és a természetes kiválogatódásról. És nem használom az E-betűs szót. Ez ugyanis egyike azon hívószavaknak, amelyeket ha az Egyesült Államok bizonyos részein meghallanak, onnan tovább már nem hallgatnak az emberre.

- emlékszik vissza Barrett.