Fülsiketítő zajt okozunk az óceánokban

Tavaly év végén a Trump-kormányzat engedélyezte öt olajvállalatnak, hogy az Egyesült Államok keleti partvidéke mentén víz alatti lökéshullámokat létrehozó „hangrobbantásokkal” keressen újabb kiaknázható földgáz- és kőolajkészleteket (ezek nem keverendők össze a hangsebesség átlépéshez kapcsolódó hangrobbanásokkal). A szeizmikus légrobbantásnak nevezett módszer látszólag teljesen ártalmatlan. Hajók által húzott berendezésekből 10-15 másodpercenként olyan hirtelen és nagy erővel törnek elő a sűrített levegőből képzett légbuborékok, amely lökéshullámszerű hanghullámfrontot képez. Ez a hang akár 40 kilométer mélységig is behatol az óceáni aljzatba, ahonnan annak összetevői függvényében verődik vissza.

Szeizmikus lökéshullámkeltő eszköz által keltett sűrített levegős robbanás

A visszaverődő hangot a hangkeltő eszköz után húzott mikrofonok füzére érzékeli, és egy számítógépes modell segítségével a visszhang tulajdonságaiból következtetni lehet arra, hogy mi van (vagyis van-e olaj vagy földgáz) a mélyben. Egyszerre nem egy, hanem esetenként 15-20 eszköz is kelt sűrített levegős robbantást, amelyek hangerőssége egyenként is eléri a 200-240 decibelt. Ez a közegek hangterjedési különbségei miatt a szabad levegőn nagyjából 140-180 decibelnek felel meg, de az sem halk.

10 másodpercenként ismétlődő zajszennyezés

Minthogy a hajóknak nagy részletességű térképet kell készíteniük a tenger alatti szénhidrogén-készletekről, fűnyírószerűen végigpásztázzák a nekik kijelölt területet, miközben percenként átlagosan ötször robbantanak, majd hallgatóznak, éjjel-nappal. Azért használnak sűrített levegőt a konvencionálisabb robbanóanyagok helyett, mert azt környezetkímélőbbnek tartják.

Tökéletesen megfelel erre a folyamatos, és minden túlharsogó dörömbölés is. Afrika és Dél-Amerika partjai mentén már évek óta használják a szeizmikus légrobbantást, mivel a könnyen hozzáférhető olaj fogyatkozása miatt egyre extrémebb helyeken kell feltáratlan készletek után kutatniuk. Az Egyesült Államok partvidékénél azonban legutoljára 2017-ben dobták vissza a hasonló terveket, arra hivatkozva, hogy a robbantások vészesen veszélyeztetik a vízi élővilágot.

A mérések szerint a robbantások hangja több ezer kilométeres távolságban is hallható, sőt olyan hangos, hogy elfedi az egyéb, biológiai eredetű hangokat, például a bálnák énekét (amellyel párjukat hívják), illetve megzavarják más cetfélék visszhangokon alapuló táplálékkereső szonárjának működését. Az Atlanti-óceán közepén a mélytengeri hangokat vizsgáló kutatók szerint

A gyakori robbantások fokozatosan (vagy ha túl közel vannak a forráshoz, azonnal) megsüketítik a tengeri emlősöket, és ezzel súlyosan csökkentik túlélési és szaporodási esélyeiket. Sőt, a szeizmikus hangrobbantások a sokkal kisebb, de a táplálkozási hálózatban betöltött alapvető szerepüknél fogva a jóval látványosabb bálnáknál ezerszer fontosabb ökológiai szerepet betöltő állatok számára halálos fenyegetést jelentenek.

Hanghullámok tizedelte zooplankton

Egy két évvel ezelőtt közölt tanulmányban tesztelték, hogy hogyan hat a hangrobbantás az apró rákocskákból álló zooplanktonra. Nos, igen rosszul. Gyakorlatilag a teljes tengeri állatvilág léte a zooplanktontól függ, hiszen közvetve-közvetlenül minden belőlük táplálkozik. Ausztrál kutatók egy víz alatti hangrobbantást keltő berendezést durrantottak el a Tasmániához közeli vizekben, és ezután mintát gyűjtöttek a zooplanktonból. Pontosabban a maradványaiból, ugyanis a kihalászott planktonban kétszer-háromszor több halott állatot találtak, mint a robbantást megelőzően.

Szonár segítségével megmérték a zooplanton teljes mennyiségét, és úgy találták, hogy a hangrobbantás után kétharmaddal csökkent a tömegességük (vagyis elmenekültek a környékről vagy elpusztultak). Ezek a hatások még a robbantástól több mint egy kilométeres távolságban is kimutathatók voltak.  Mindez pedig naponta sok ezerszer ismétlődik, hiszen

Mindezen eredmények dacára az amerikai Országos Óceán- és Atmoszférakutató Hivatal (NOAA) most úgy ítélte meg, hogy a hangrobbantások veszélytelenek a tengeri élővilágra, ezért engedélyt adott a felmérések megkezdésére. A bálnákért aggódók megnyugtatására minden robbantóhajón jelen lesz egy NOAA-tisztviselői is, aki figyelni fog, hogy biztonságos legyen a művelet. Emellett figyelni fogják a bálnákat is, és ha azok 90 kilométernél közelebb tartózkodnak a hajókhoz, akkor nem robbantanak. Ez persze nem nyugtatta meg az állatvédő szervezeteket, akik meg is támadták az engedélyt a bíróságon, arra hivatkozva, hogy az sérti a tengeri emlősök védelméről rendelkező törvényt.

Összeroskadó buborékok

Még ha le is állnak a zajongással (nem fognak), az alapproblémán ez mitsem változtat. Gépeinkkel olyan hangzavart okozunk a tenger mélyén, ami a felszín feletti, lakott térségekben már az ember visszafordíthatatlan fizikai és pszichikai károsodáshoz vezetne. A hangszennyezés biológiai következményei kiszámíthatatlanok. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a szeizmikus hangrobbantások, a kutatóhajók és a tengeralattjárók szonárjai, illetve legfőképpen a hatalmas tankerhajók motorbőgése lassan vagy azonnal a tengeri életformák halálát okozzák, megsüketítik őket, agyvérzést keltenek bennük, és lehetetlenné teszik kommunikációjukat.

Bár a légrobbantások a legújabb és igazán figyelemfelkeltő formái a víz alatti hangszennyezésnek, valójában a megszokott hajómotorzúgás majdnem ilyen hangos - és ezerszer gyakoribb. A tankerek motorhangja 190 decibeles erősségű általában. Fontos tudni, hogy a decibelskála logaritmikus, így 10 decibelnyi különbség tízszeres különbséget jelent a valóságban.

A tengeri szállítás nő a legdinamikusabban minden más transzportálási mód közül, így a hajók keltette zajok erőssége az előrejelzések szerint 2030-ra megduplázódhat. A hajók nemcsak motorbőgésükkel szennyezik zajjal a vizeket, hanem a propellereik keltette milliónyi buborék együttes kipukkanása révén is. Ez a jelenség a kavitáció: a hajócsavar gyors forgása következtében hirtelen leesik a nyomás, aminek hatására a víz folyadék halmazállapotból gázzá alakul. Ezután a buborékok össszeroskadnak, ez pedig hanghullámokat kelt.

A kavitáció, vagyis a propellerek által képzett buborékok létrejöttének folyamata

Az állandó zúgás pontosan ugyanúgy felőrölheti a rendkívül intelligenst tengeri emlősök szervezetét, ahogy teszi azt az emberrel is. Folyamatos környezeti stresszt okoz, ez pedig megemeli vérükben a stresszhormonok koncentrációját. A magas stresszhormonszint élettani hatásai sokrétűek, de egyik sem nevezhető pozitívnak (emésztési zavarok, súlyvesztés, megemelkedő pulzusszám), végső soron pedig az élet lerövidüléséhez vezet. A hajók bálnák stresszeltségében játszott kitüntetett szerepét 2001. szeptember 11. után bizonyították.

A New England-i Akvárium kutatói és munkatársaik kimutatták, hogy miután a terrortámadásokat követően szinte a teljes amerikai teherhajó-forgalmat leállították, a bálnák hirtelen elkezdték tök jól érezni magukat. A hajók elcsendesülésével átlagosan 6 dB-lel csökkent a tenger alatti zajszint, és különösen abban a mélyebb frekvenciatartományban lett halkabb a környezet, ahol a bálnák kommunikálnak egymással - és ahol a hajók szoktak dübörögni. Ez élettani jellemzőikben is megmutatkozott:

Minthogy a víz alatt a láthatóság erősen korlátozott (egy bizonyos mélység alatt pedig már teljes sötétség honol), a hangoknak kiemelt és pótolhatatlan jelentőségük van a kommunikációban. Ha a hajók zaja elfedi, a többi állat számára érthetetlenné teszi a bálnák hangjait (ahogy egy vizsgálat teszi ezt a kiadott hangok 80 százaléka esetében), az nemcsak a szociális kapcsolataikban okozhat törést, de navigációjukat is ellehetetlenítheti, és szükségtelen agresszióhoz is vezethet.

Hajónak szédülő bálnák

Ironikus módon eddig éppen a hajók hangja szolgáltatta a legfontosabb információt a bálnák számára, hogy elkerüljék a velük történő, gyakran halálos ütközést. Ha a hangrobbantások általánossá válnak, az állatok várhatóan sokkal gyakrabban fognak a nagy olajszállító tankereknek ütközni.

Mára talán 4-500 északi simabálna maradt az Egyesült Államok keleti partjainál, amelyek vándorolnak, és borjaikat jellemzően az Észak-Karolina és Florida közötti tengerszakaszon nevelik fel. A bálnákat már most is súlyosan érinti a felmelegedő óceán jelentette környezeti stressz, így termékenységük drasztikusan visszaesett. A hangrobbantások végleg megpecsételhetik a sorsuk a tengerbiológusok szerint. A NOAA ezzel szemben úgy véli, hogy mindent megtesznek a simabálnák megóvása érdekében, aggodalomra semmi ok. Csakhogy ez a veszély korántsem a mindenki által szeretett és fontosnak tartott cetfélékről szól.

Egyes állatok a hangrobbantások hallatán pánikban törnek ki, és esetenként halálos károkat tesznek magukban. A feltételezések szerint 2008-ban a kanadai Baffin-öbölben a szeizmikus légrobbantásoktól rettegő narválok nem indultak el időben délre, a melegebb vizek irányába. Amikor végre biztonságosnak ítélhették volna az utat, már késő volt, és több mint ezren pusztultak el az összezáró jég fogságában. De a gerinctelenek ugyanilyen veszélyben vannak. A polipok, rákok és más tengeri gerinctelenek szervezetében található, sztatocisztának nevezett egyensúlyozószerv károsodik az erős hangnyomás hatására, ami miatt megzavarodó állatok gyakorlatilag beleúsznak a ragadozóik szájába.

Persze a döntéshozók közül keveseket hat meg, hogy egy polip (egyébként is ronda állat) elveszti a fent és a lent érzékelésének képességét. Az viszont már elgondolkodtathatná őket, hogy a hangszennyezés a halászott halállományokat is elriasztja. A norvég halászok például 40-80 százalékkal gyérebb fogással kénytelenek hazatérni, ha a közelben szeizmikus robbantások zajlanak.