Magyarország határainál jár a kanyarójárvány az oltásellenesség miatt
Magyarországon egyelőre nem súlyos a helyzet, 2018-ban csak 13 kanyarós megbetegedést regisztráltak, és körülbelül 40 lehet a nem jelentett esetek száma, de a szomszédunkban már sokkal kritikusabb a helyzet, ezért nálunk is indokolt a fokozott figyelem. Az egész világon Ukrajnában a legkritikusabb a kanyaróhelyzet, ott tavaly több mint 30 ezer új esetet jeleztek. Szerbiában is 4 ezer megbetegedés történt 2018-ban, amivel a déli szomszédunk is top 10-es a világon. A többi különösen veszélyeztetett ország Európán kívül található.
A kanyarójárvány azonban, ha kisebb mértékben is, a fejlett világ országait is érinti, több olyan országban jelent meg újra, amelyet korábban kanyarómentesnek nyilvánítottak. A világszervezet azt hangsúlyozza, hogy globálisan csökkent az erőfeszítés az egyébként könnyen megelőzhető járvány megfékezésére, pedig a kanyaró súlyos esetben akár halált is okozhat.
Ezek figyelemfelkeltő adatok, cselekednünk kell. Rendelkezünk egy biztonságos, hatékony és gazdaságos oltóanyaggal egy rendkívül fertőző betegség ellen. A vakcina közel egymillió életet mentett már meg minden egyes évben az elmúlt két évtizedben. A mai tétlenség katasztrofális következményekkel járhat holnap a gyerekeink számára
– mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.
A kanyaró fertőzőbb, mint az Ebola, a tébécé és az influenza. A vírust akkor is elkaphatja valaki, ha a fertőző beteg már két órája elhagyta a szobát. A betegség a levegőben terjed, a légzőszerveket támadja meg és halálos veszélyt jelenthet az alultáplált gyerekekre, illetve azokra a kisbabákra, akik még túl fiatalok ahhoz, hogy oltást kapjanak. Mivel a megfertőződés után a kanyarónak nincs biztos gyógymódja, az oltás életmentő lehet a gyerekeknek. Az UNICEF a kormányokkal és a partnerszervezetekkel együtt dolgozik a járvány terjedésének megfékezése érdekében. A szervezet Ukrajnában felgyorsította az oltások beadását, különösen Lviv térségében, ahol az oltásokkal szembeni ellenérzés és a korábbi vakcinahiány miatt igen súlyos a helyzet.
Majdnem minden eset megelőzhető volna, a gyerekek mégis megfertőződnek olyan helyeken, ahol erre nincs mentség. A kanyaró egy betegség, de ami igazán fertőző, az sok esetben a tájékozatlanság, a bizalmatlanság és az elbizakodottság
– mondta Fore.