Űrhajóablakot árverez az Európai Űrügynökség
Az ESA égisze alatt működő Spacebrains nonprofit alapítvány a párizsi Artcurial aukciósházat bízta meg, hogy Jurij Gagarin szovjet űrhajós földi indulásának emlékére április 12-én árverezzen el 16 tárgyat, melyek európai emberek űrmisszióival kapcsolatosak, írja az MTI.
A ritkaságok, melyekre a Jurij éjszakájának nevezett eseményen lehet licitálni, az ESA kollekciójából származnak, többségük megfordult a világűrben. Mindegyik tárgy egyedülálló, kizárólag ezen az aukción lehet hozzájuk jutni.
Licitálni lehet többek között egy titánórára, amely több mint 200 órát töltött a világűrben, értékét 10 ezer euróra (3,13 millió forint) becsülik. Gazdára vár többek között egy űrbélyeg, melyet a Mir űrállomáson bélyegeztek le, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) Kupola nevű, az ESA által gyártott panorámaablaka, valamint az Exomars űrhajó modellje, melyet a hivatalos gyártó készített.
Az aukciót megelőzően március 30. és április 7. között kiállításon mutatják be a kollekciót Párizsban, az Artcurial épületében.
Az árverés bevételével az ESA a Spacebrainst támogatja, melyet azért hívott életre 2018 augusztusában, hogy magánforrásokat vonjon be űrkutatáshoz kötődő projektek finanszírozásába.