Konrád
6 °C
23 °C

Az Uber kémprogrammal akarta kicsinálni a riválisát

2019.03.20. 10:17
Az Uber egy saját fejlesztésű kémprogrammal lopta el a legnagyobb riválisa sofőrjeit Ausztráliában – derítette ki az ABC tényfeltáró műsora. Erről az Uber akkori egyik vezetője is beszélt az újságíróknak.

Az Uber ausztrál ága 2015-ben fejlesztette ki a helyi cégvezetés tudtával a Surfcam nevű titkos kémprogramot, amivel a startupból komoly riválissá lett versenytársukat, a szintén okostelefonos taxizásban és autóbérlésben utazó GoCatch-t akarták kicsinálni. Ez nagyjából sikerült is nekik, még ha a másik cég nem is ment csődbe.

Az Uber saját fejlesztésű spyware programja valós időben szedte le a GoCatch autóinak adatait, a rendszámot, a regisztrációs számot és az autóvezető nevét. Az volt a cél, hogy a sofőrök beazonosítása után átcsábítsák őket magukhoz, így lehetetlenítve el a riválist.

Az oknyomozóknak az ausztrál Uber egyik korábbi magas beosztásban dolgozó vezetője név nélkül nyilatkozott. A GoCatch vezetői is megerősítették, hogy az Uber etikátlan eljárása súlyos károkat okozott a cégüknek.

Az Uber agresszív és valószínűleg törvénytelen ausztrál gyakorlata az uber szerint egy helyi vezető ötlete volt, és amikor a nemzetközi cégvezetés tudomást szerzett róla, leállították és a kémprogramot betiltották. A versenytársak kőkemény ellehetetlenítése azonban máshol is jellemző volt az Uber-alapító Travis Kalanick regnálása alatt. A pozícióban őt követő Dara Khosrowshahi később újfajta vállalati kultúrát hirdetett az Ubernél.

 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!