Tönkreteszi a felmelegedés az ítéletnapi tárolót
Az Északi-sarktól 1000 kilométerre lévő norvégiai Longyearbyen város arról híres, hogy ott található az ítéletnapi tárolónak nevezett vetőmagbank. A fagyott hegyoldalba vájt atombiztos bunkert úgy szerették volna kialakítani, hogy akár ezer éven át meg tudjanak őrizni több millió vetőmagmintát, ám a környéken sokkal több gondot okoz a globális felmelegedés, mint a világ más részein.
Az 1900-as év óta 3,7 Celsius-fokkal nőtt az éves átlaghőmérséklet, miközben a világátlag csak körülbelül 1 fokkal nőtt.
A környéken egyre több az olyan nap, amikor nulla fok fölé emelkedik a hőmérséklet, ami azért nagy baj, mert a lakóépületek nagy része a permafrosztra, magyarán az állandóan fagyott és emiatt kemény talajra épült, és soknak elkezdett repedezni a fala. Ha mindez nem lenne elég, még csapadékból is jóval többet kapnak, mint a korábbi években.
Alapok az újrakezdéshez
A Spitzbergákon lévő ítéletnapi tárolóba minden országból szállítottak fontos magokat, a leghétköznapibb gabonáktól a ritka, kihalás által veszélyeztetett növényekig, hogy egy természeti katasztrófa vagy háború után újra lehessen kezdeni mindent. A struktúrát 2008-ban építették meg: 120 méter mélyen fúrtak bele egy hegy oldalába, és mínusz 18 fokon tartják a benti hőmérsékletet.
Egy évtized sem telt el a magtároló megnyitása után, és máris át kellett építeni az egészet. 2016 októberében a lezúduló eső megrongálta az ajtaját, ezért 11,7 millió dollárból (ami az eredeti építési költség kétszerese) vízálló betonra cserélték a bejárat és az alagút fémszerkezetét, és kívülre helyezték át a hőkibocsátó elektromos eszközöket, hogy azok se olvasszák meg a permafrosztot. Bár az incidensben nem érte víz a magokat, a biztonság kedvéért vízelvezető csatornákat is kiépítettek.
Egy jelentés szerint Longyearbyen városánál 7-10 Celsius-fokkal nőhet meg az átlaghőmérséklet az évszázad végére, és 40-65 százalékkal több lesz a csapadék, ami felveti a kérdést, hogy vajon mennyi ideig lesznek jó helyen azok a magok Norvégiában.
(CNN)