Beltenyésztettség vezethet az oroszlánok kihalásához
További Tech-Tudomány cikkek
- Rongyként nyújtható és csavarható az LG új kijelzője
- Az élet keresése közben végezhetett a marslakókkal az amerikai szonda
- Itt a nagy dobás a 4iG-től: műholdakat állítanak Föld körüli pályára
- Minden eddiginél furább hibrid szörnyeteggel rukkolhat elő az Apple
- Hamarosan képtelenek leszünk kiszolgálni az adatközpontok energiaigényét
A Kavango-Zambézi régió, amely Angola, Zambia, Zimbabwe, Botswana és Namíbia határán helyezkedik el, az oroszlánok egyik utolsó hídfőállása. Az itt élő populációk rettentően fontos utánpótlásául szolgálnak a szinte minden élőhelyen fogyatkozó ragadozóállományoknak. Ezért is különösen aggasztó, hogy a térségben élő oroszlánok genetikai diverzitása az elmúlt század során jelentősen csökkent.
A Londoni Zoológiai Társaság kutatói által vezetett kutatócsoport most először térképezte fel az oroszlánok körében mérhető genetikai sokféleség változásait. Erről fontos tudni, hogy az egészséges és stabil populáció fennmaradásához minél inkább elkerülendő, hogy közeli rokon egyedek pározzanak egymással. Ilyenkor ugyanis a születendő utód génállományában feldúsulhatnak a családban átörökített genetikai betegségek génjei, és a kölykök nagyobb valószínűséggel lesznek betegek, romlanak a túlélési esélyeik. A beltenyésztett egyedek nehezebben alkalmazkodnak a környezeti változásokhoz, például a klímaváltozáshoz.
Ahogy a genetikai változatosság csökken, és a beltenyésztettség nő a populációban, egyre nő a hirtelen összeomlás esélye.
A kutatók által közölt tanulmányban kimutatják, hogy 1895 óta 17 százalékkal csökkent a diverzitás a Kavango-Zambézi régió oroszlánjainak körében. Ez jelentős változás, amely a jövőben felgyorsulhat, ha tovább folyik az oroszlánpopulációk élőhelyének fragmentálódása. Ilyenkor ugyanis az egyébként is rokon egyedek egy szűk élőhelyre kényszerülnek, és jobb híján kénytelenek egymás között szaporodni.
Az oroszlánok elterjedése és számuk csökkenése eddig is tudott volt, de sokféleségükről nem tudtunk semmit. Paradox módon ebben a 19-20. század fordulóján élt brit vadász, Frederick Selous áldásosnak azért nehezen nevezhető tevékenysége hozott változást. A Selous által legyilkolt oroszlánok közül több tucat a Londoni Természettudományi múzeum gyűjteményében végezte. Közülük 27 egyed maradványaiból tudtak DNS-mintát venni a kutatók. Sok prédát azért zártak ki, mert nem volt egyértelmű az elejtésének ideje és helye.
Ezután e 27 oroszlán genetikai sokféleségét összehasonlították a régióban ma élő 204 állat diverzitásával.
A diverzitáscsökkenés megállítása, esetleg visszájára fordítása azonban politikai támogatás nélkül teljesen esélytelen. A régión öt ország osztozik, amelyek nem feltétlenül vannak a legjobb viszonyban egymással. Emellett a térségben állattartással foglalkozó törzsek élnek, amelyek rendszeresen összetűzésbe kerülnek a marhákat dézsmáló oroszlánokkal. Az egyes vadvédelmi övezetek sokszor kerítéssel vannak körülvéve, hiszen minden ország igyekszik megtartani magának a területén élő (és a turizmus szempontjából rettentően fontos) oroszlánokat.
Így nem nagyon örül senki annak, ha folyosókat kellene nyitniuk más rezervátumok fel, hogy a fiatal oroszlánfiúk átjárhassanak csajozni a szomszédba.
Forrás: New Scientist
(Borítókép: Illusztráció. Fotó: Shutterstock)