Helén
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1%

Ma bezár a Google Plus

2019.04.02. 10:28

A mai nappal hivatalosan is megszűnik a Google Plus, a cég negyedik, elődeihez hasonlóan sikertelen próbálkozása, hogy megvesse a lábát a közösségi hálózatok piacán. Valójában a legtöbbeket az lephet meg, hogy eddig még létezett a Google Plus.

A közösségi szolgáltatást még 2011-ben indította a Google, a Facebook és a Twitter konkurensének szánták. Noha kezdetben ígéretesnek tűnt a felhasználói regisztrációk számának meredek emelkedése, az emberek azonban csak regisztráltak, megnézték maguknak a szolgáltatást, és

azzal a lendülettel távoztak is mindörökre.

A kudarc már az első évben is nyilvánvaló volt a legtöbb elemző számára, a Google mégis hosszú évekig görcsösen próbálkozott a senkit sem érdeklő szolgáltatás népszerűsítésével. Eközben olyan kétségbeesett lépéseket is tettek (mint amikor például megpróbálták a Google Plust a virágzó YouTube-felhasználói közösség nyakába varrni), amelyek inkább felháborították a usereket ahelyett, hogy ellenállhatatlan vágyat ébresztettek volna bennük arra, hogy a kísértetkastély ürességével hívogató Google Plusra posztolják csip-csup közlendőiket.

Jellemző a szolgáltatás beágyazottságára, hogy a BBC a megszűnésről szóló hírben szükségét érezte felvilágosítani az olvasókat arról, hogy mi is volt az a Google Plus.

Bár voltak problémák a szolgáltatás gyakran változó felhasználói felületével, valójában a kudarcért nem a Google Plus technikai hátulütői okolhatók, nagyjából ugyanarra volt képes, mint a Facebook. Egyszerűen csak nem volt képes levegőhöz jutni a mára szinte közszolgáltatásszerű státuszt elnyerő óriások árnyékában. Az emberek nem érezték úgy, hogy a Facebook és a Twitter mellett szükségük lenne még egy ugyanolyan közösségi hálózatra.

2014-ben a Google Plus alapítója, Vic Gundotra távozott a cégtől, ez volt a hosszú vég kezdete a szolgáltatás számára. A Hangouts chatszolgáltatást, illetve a Photos fényképtárhelyet leválasztották róla, illetve eltörölték, hogy a Youtube-videók, illetve a Google Play áruházban kínált appok kommenteléshez kötelezően Google Plus-fiókra legyen szükség.

De ezután még évekig vegetált a szolgáltatás. A végső szöget az verte a koporsójába, amikor tavaly súlyos biztonsági rést fedeztek fel, amely több mint 50 felhasználó személyes adatait tette láthatóvá a külvilág számára.

A cikk írásakor még elérhető volt a Google Plus, de figyelmeztető sáv tájékoztat arról, hogy a mai napon be fog zárni, és mindenki mentse le a dolgait - már ha van mit. Ha nem teljesen tiszta, hogyan lehet ezt megtenni, semmi gond, segítünk: