
Duplázni készül Budapesten a Transferwise
További Tech-Tudomány cikkek
-
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
- Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
- Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
- Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
- Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Négyszáz főre méretezett új irodába költözött át az észtek által alapított, egyébként londoni központú Transferwise, vagyis a mostani közel száznyolcvan fős létszámot két éven belül több mint a duplájára szeretnék növelni.
A Transferwise a nemzetközi banki átutalásokat teszi jóval olcsóbbá és gyorsabbá, és annyira vonzó a szolgáltatásuk, hogy nyolc évvel az indulásuk után is évről évre 80 százalékkal tudják bővíteni a forgalmukat.

ma már havi 3 milliárd brit fontot mozgatnak meg, és napi 3 millió fontot spórolnak meg az ügyfeleik.
A teljes nemzetközi utalási piac akkora, hogy a következő években még óriási lehetőségük van a bővülésre. A folyamat felgyorsításához a legfrissebb hírek szerint ismét befektetői tőkét vonnának be, egy bődületes, 300 millió dollár körüli összeget, amivel a társaság piaci értéke 4 milliárd dollárra nőne. A Transferwise egyik alapítója, Taavet Hinrikus volt korábban a Skype egyik alapítója, és a cégbe eddig olyan nagyágyúk fektettek be tőkét, mint Peter Thiel, Max Levchin és Richard Branson.
„A budapesti történet úgy kezdődött, hogy miután elindítottuk a forint alapú átutalásokat, azt láttuk, hogy őrülten jók a számaink, mert egy kis magyar bank minket ajánlott az ügyfeleinek a nemzetközi utalásokhoz” – mesélte Barna Balázs, a Transferwise helyi csapatának vezetője az Indexnek. Két éve még csak húsz fő dolgozott a vállalatnak Budapesten, de éppen egy nagyobb várost kerestek a tervezett új központjuknak, és látták, hogy itt sok a képzett mérnök, jók a repülési kapcsolatok, úgyhogy elkezdtek felvenni embereket, és azóta is itt a leggyorsabb a növekedés a cégen belül.
Budapesten dolgozik a Transferwise mérnöki állományának tíz százaléka, ez 30 főt jelent, ám a legtöbben – úgy 110 fő – ügyfélszolgálati munkát látnak el, és erre a területre is magasan képzett, több nyelven beszélő embereket vesznek fel. Van csalásokkal foglalkozó részleg, néhány fejlesztő pedig az átutalások gyorsításán dolgozik, és minden területnek van Budapesten is tagja. Minden csapat egyfajta startup a startupban, nagy az autonómiájuk, és folyamatosan arra ösztönzik egymást, hogy ha találkoznak egy problémával, azt oldják is meg.
Barna Balázs egy kis betekintést adott a Transferwise munkakultúrájába is:
Egy új céghez csatlakozva abban bízunk, hogy nagy hatást érhetünk el, kereshetünk jó kihívásokat, de általában az történik, hogy a munkatársak igyekeznek meggyőzni, hogy a jelenlegi állapot a lehető legjobb. Az akadályok, a bürokrácia és a meetinghegyek miatt egyszer csak úgy érezzük magunkat, mintha egy menő sportautóban beragadtunk volna a dugóban. Ezzel szemben a Transferwise-nál, amikor panaszkodtam valamire, csak azt kérdezték: Miért nem csinálod meg? Elképesztő, hogy mennyire megbízik mindenki a másikban, és hagyják, hogy mindenki azt csinálja, amiben a legjobb.
Az is része a munkamenetnek, hogy mindenki nyíltan ír a saját hibáiról, nem másokra próbálja rátolni a felelősséget. „Nem jó érzés elrontani valamit, és megírni ezer embernek, hogy mi történt, de az mindenkinek hasznos, hogy kiderül, mivel lehet ugyanezt elkerülni” – mondta Barna Balázs, hozzátéve, hogy a problémák és a hibák nyílt bevallása csak akkor működik, ha ezután senki nem támad rá az emberre, és ezt nagyon komolyan veszik, hogy ne történjen ilyen.

Mint megtudtuk, az itt dolgozóknak csupán a fele magyar, és ez a multikulturális közeg általános a Transferwise-nál. Barna Balázs úgy fogalmazott, „őrülten sokszínűek vagyunk”, ami a teljes vállalatra nézve azt jelenti, hogy hetven különböző nemzet tagjai dolgoznak náluk. „Globális probléma megoldásán dolgozunk, ezért fontos, hogy a világ minden tájáról érkezzenek az emberek hozzánk.”
A pénzküldés globális platformjává szeretnének válni.
A pénzügyi technológia világában most mindenki a blokkláncról beszél, a Transferwise azonban máshogyan közelíti meg a piacát, mert nem mindegy, hogy a megoldással vagy a problémával foglalkozik az ember. Barna Balázs azt a példát hozta fel, amikor a NASA több millió dollár elköltésével kifejlesztett egy mikrogravitációban is működő golyóstollat, az oroszok viszont inkább ceruzát vittek az űrbe – ez a különbség a kétféle gondolkodásmód között, a NASA a megoldásra fókuszált a probléma helyett. A Transferwise elsők közt vezette be az eurozónán belüli azonnali utalást, és azt látták, hogy a blokklánccal semmivel sem jutottak volna közelebb a céljukhoz. (Barna gondolatmenetét nem érinti, de a párhuzamként felhozott, népszerű golyóstollas történet azért a valóságban nem pont úgy történt.)
A nemzetközi pénzküldésben három problémát azonosítottak: az emberek olcsó, gyors és egyszerű szolgáltatást szeretnének. Ezért a cél, hogy olyan egyszerű legyen a nemzetközi pénzutalás, mint egy emailt elküldeni. Mindhárom területen sokat elértek, és még rengeteg munka van hátra. Először a fogyasztóknak készítettek utalási megoldást, utána vállalatoknak, és már van olyan felületük, amit a bankok be tudnak építeni a saját felületeikbe, amivel óriásira nőhet az elérésük – a francia BPCE bank is összedrótózta velük a rendszerét, és így 15 millió ügyfél fér hozzá a Transferwise-hoz.
A forgalom növekedésének túlnyomó többsége viszont még ma is abból fakad, hogy emberek ajánlják egymásnak a Transferwise-t – mondta Barna Balázs. Mindenki egyre jobban odafigyel arra, hogy mennyibe kerül egy átutalás, és sokan akár egy extra nyaralás árát is megspórolhatják ezen (főleg azok, akik külföldön dolgoznak). Az áraik transzparensek, a saját weboldalukon azt is megmutatják az ügyfeleknek, ha az adott pillanatban nem ők a legolcsóbbak, hanem a konkurencia. Arra is felhívják a figyelmet, hogy mindig nézzenek oda vissza később is, mert változnak az árak, véget érnek a diszkont árat nyújtó akciók.
Az biztos, hogy a Transferwise csak félig szeretne Robin Hood lenni: segít az embereknek pénzt megtakarítani, ugyanakkor arról is gondoskodik, hogy ez a rendszer hosszú távon fenntartható maradjon, ezért olyan üzletet építettek, amely 2017 óta nyereséges.
Brexitstratégia
Londoni központja miatt megkerülhetetlen kérdés, hogy mivel készült fel a Transferwise a britek esetleges elszakadására: a londoni központjukat megtartják, és garanciát kaptak arra, hogy Brexit esetén is tudnak ott tovább működni, de idén januárban megnyitották a brüsszeli központjukat is a kontinensen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
4 órája
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
5 órája
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
6 órája
- Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
2 órája
- Tech-Tudomány
Támadás alatt a bolygó: Kína és Európa is toborzásba kezdett
Bizonyos becslések szerint 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe.
február 24., 06:39
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44
- Tech-Tudomány
Új szintre léphet az agy és a számítógép kapcsolata
A kínai megoldás megkönnyíti az agyhullámok és az érzékelő egymásrahangolódását.
február 24., 21:12
- Tech-Tudomány
Itt a fordulat, mégsem halt meg a Duolingo kabalája
A cég magyarázatot adott a történtekre.
február 25., 21:04
- Tech-Tudomány
Óriási összeggel fejleszti mesterségesintelligencia- és felhőalapú infrastruktúráját az Alibaba
Az óriásvállalat is lépést akar tartani a mesterséges intelligencia térnyerésével.
február 24., 11:11
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Címlapon
Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump
A miniszterelnök és az amerikai elnök régóta jó viszonyt ápol egymással.
1 órája
- Tech-Tudomány
A kutatók is vakarják a fejüket attól, amit a Csendes-óceán mélyén találtak
Nem tudjuk, honnan került nagy mennyiségű berilliumizotóp a tengerfenékre.
február 24., 16:25
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
2 órája
- Tech-Tudomány
Horrorfilmekbe illő humanoid robottal sokkol egy lengyel startup
A Clone Robotics fejlesztésétől garantáltan feláll a hátán a szőr.
február 26., 18:17
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
2 órája
- Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
3 órája