Simon, Szimonetta
7 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

A szülők többsége észre sem veszi, hogy a gyereke elhízott

2019.04.29. 17:45 Módosítva: 2019.04.29. 20:45

A szülők közmondásos elfogultsága a gyerekek egészségére is veszélyes jelenség, egy brit kutatás szerint ugyanis

a szülők több mint fele alábecsüli gyereke túlsúlyának súlyosságát.

A túlsúlyosságról Glasgow-ban rendezett, szerdáig tartó európai kongresszuson elhangzott, hogy a szülők sokszor egyáltalán nem látják túlsúlyosnak gyermeküket, még akkor sem, ha azok már elhízottnak számítanak, és gyakran a gyerekek sincsenek tisztában testsúlyukkal.

Metaelemzésükhöz a kutatók világszerte 87, az elmúlt 20 évben készült tanulmányt használtak. Összesen csaknem 25 ezer, 0-19 éves kor közötti gyerek és tinédzser, valamint szüleik adatait foglalták össze.

A túlsúllyal élő gyerekek és fiatal felnőttek száma világszerte több mint tízszeresére emelkedett az elmúlt 40 évben: a lányok esetében ötről 50 millióra nőtt a túlsúlyosok száma 1975 és 2016 között, a fiúk esetében pedig hatról 74 millióra.

Az eredmények szerint a szülők 55 százaléka – elsősorban a kisebb fiúk és lányok szülei – alábecsüli elhízott gyereke túlsúlyosságának szintjét. Különösen gyakori ez azon szülők esetében, akik maguk is túlsúlyosak és kevéssé képzettek. Abrar Alshahrani, a brit Nottinghami Egyetem kutatója el is panaszolta: Hiába tesznek nagy erőfeszítéseket azért, hogy a problémára felhívják a szülők figyelmét, a kampányoknak egyelőre nincs mérhető eredménye; sok gyerek nem kapja meg azt a támogatást, amelyre ahhoz lenne szüksége, hogy egészséges maradjon.

Egyébként az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet tavalyi felmérése alapján Magyarországon is nagy probléma a fiatalkori súlyfelesleg, bár a jelenség gyakorisága 2010 óta stabilizálódni látszik (és a magyar anyák az elhízástól féltik legkevésbé a gyerekeiket). Ugyanis 

átlagosan minden negyedik gyermek túlsúlyos vagy elhízott, és 18 éves korára 30 tanulóból 1 súlyosan elhízott lesz.

(MTI)