
A Tesla felvette a harcot a sávelhagyással
Két új funkciót jelentett be a Tesla az autóihoz, amik a sok balesetet okozó szabálytalan sávelhagyást hivatottak megakadályozni, még akkor is, ha a sofőr nem használja a robotpilótát – írja a Verge.
Az egyik funkció akkor lép majd működésbe, ha valaki úgy próbálja meg elhagyni a sávját, hogy nem indexel és a kezei nincsenek a volánon. Ha ez túl gyakran történik meg, amikor az ember használja a rásegítést, akkor a rendszer előbb-utóbb magától bekapcsolja majd a vészvillogót és 24 kilométerrel a sebességhatár vagy a sofőr által beállított sebesség alá lassítja a kocsit.
Ha valakit zavar a dolog, akkor örökre kikapcsolhatja majd ezt a funkciót, a másiknál viszont nem ez lesz a helyzet: az Emergency Lane Departure Avoidance automatikusan visszakormányozza majd az autót a sávjába, ha ütközést, vagy az útról való lesodródást jósol, ezt pedig ugyan átmenetileg ki lehet kapcsolni, minden indításkor vissza fogja kapcsolni magát.
Az ilyen rendszerek egyébként nem számítanak újdonságnak, az eredetileg kamionokhoz kitalált funkció már 2001 óta megjelent személyautókban is. A Tesla egyébként áprilisban azt is bejelentette, hogy a jövőben minden autójuk robotpilótával érkezik majd, részben éppen emiatt lett minden eddiginél aktuálisabb az önvezető autók jogi szabályozásának kérdése.
A teszt sikerült, a gyalogos meghalt
Ki a felelős, ha az önvezető tesztautó elüt, vagy ha az okos parkolási segéd meghúzza az autómat?

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
tegnap, 12:32
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Tech-Tudomány
A Google történetének legnagyobb felvásárlása: 32 milliárd dollárért veszi meg a Wizt
Az ügylet segíthet a cégnek felzárkózni a Microsoft és Amazon mögé.
március 19., 09:45
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Tech-Tudomány
Űrsugárzás, csontritkulás, agyduzzanat – ez vár a két űrben ragadt, visszatért asztronautára
A rák kockázata is növekedhetett.
március 19., 21:08
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Tech-Tudomány
Új korszak kezdődik, mostantól kártyaterminálként is használható az iPhone
Felrobbantja a bankszektort az Apple.
március 19., 11:23
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54