![Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/mashogyan.png)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=yhgpgnokkm&fastid=bbigxhzahufvybjhhkdlwpeofsko&nc=0)
Február végén nálunk is olvashattak arról, hogy a Facebook moderátorainak szorongás és kizsákmányolás az élete, mert nevetséges összegért kell rettenetesen nyomasztó munkát végezniük, ráadásul úgy, hogy egy hibának komoly következményei is lehetnek.
A Facebook már akkor ígéretet tett arra, hogy tenni fog azért, hogy javuljanak a munkakörülmények, most pedig úgy tűnik, hogy állja is a szavát: a kiszervezett munkatársaknak, így a moderátoroknak is növelik a fizetését, utóbbiaknak pedig a jövőben mentális segítséget is fognak nyújtani – írja az Engadget.
A cég blogposztjában azt írta, hogy a 2015-ben megállapított 15 dolláros órabérről mára egyértelműen kiderült, hogy egyes helyeken nem elég ahhoz, hogy megéljen az ember, éppen emiatt most régiós bontásban fogják emelni a béreket. Ez azt jelenti, hogy a San Francisco Bay Areában, New York Cityben és Washington D.C.-ben óránként legalább 20 dollárt, Seattle-ben pedig 18-at fognak keresni a szerződéses partnerek, a moderátoroknál pedig még ennél is két dollárral magasabbak lesznek az órabérek.
A moderátorokat emellett más módon is igyekeznek majd megóvni a jövőben, mert ők is tudják, mennyire megrázó a christchurchi mészárláshoz hasonló tartalmakat ellenőrizni. Mint írták,
A Facebook emellett azt is bejelentette, hogy félévente felméréssel fogja ellenőrizni a moderátorok tűrőképességét, hogy jobban megértse az alkalmazottait. Ezek a problémák egyébként nem csak a Facebooknál ütötték fel a fejüket, a Google és a Reddit szerződéses partnerei is panaszkodtak már a rossz munkakörülmények és az alacsony fizetés miatt.
(Borítókép: picture alliance / Getty Images)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM