
A víz új halmazállapotát fedezték fel
További Tech-Tudomány cikkek
-
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
- Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
- Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
- Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Az amerikai Lawrence Livermore Laboratórium kutatói a világ egyik legerősebb lézerével lőttek egy vízcseppre, aminek hatására nyomása több millió atmoszférára, hőmérséklete pedig több ezer fokra emelkedett. A kísérlet közben röntgensugarat is átvezettek a vízcseppen, így röntgendifrakciós felvételt tudtak készíteni a lézer hatására kialakuló, mindössze a másodperc tört részéig létező állapotáról. E felvételből kiderült, hogy a szélsőséges körülmények hatására a víz nem szupermelegített folyadékká vagy gázzá alakul, hanem megfagy.

A víz új halmazállapota, a szuperionos víz felfedezéséről írt tanulmányt ezen a héten közölte a Nature. No, persze a szuperionos víz nem olyan, mint amit a jégkockatartóban találhatunk.
Ahelyett ugyanis, hogy hideg és átlátszó lenne, fekete és forró.
Ha jégkockát akarnánk belőle készíteni (és ugyan miért ne akarnánk?!), az négyszer annyit nyomna, mint a rendes jégkocka. Bár a szuperionos jég létezését elméleti számítások alapján már 30 éve előrejelezték, egészen eddig senki sem látta. A tudósok mégis úgy vélik, hogy ez lehet a víz legtömegesebb halmazállapota az univerzumban.
A Naprendszerben ugyanis a a víz nagy része szuperionos jég formájában lehet jelen például az Uránusz és a Neptunusz belsejében. E felfedezés így hozzájárulhat e jégóriás bolygók létezését illető, eddig megoldatlan rejtélyek megfejtéséhez. Ha eddig a jeget unalmasnak gondoltunk, akkor valójában semmit sem tudunk a jégről.
Eddig ugyanis 18 különféle jégkristályszerkezetet fedeztek fel a fizikusok.
A szuperionos jég azonban különbözik minden eddig ismert jégkristály-típustól. Míg a többiben mindig rendes vízmolekulák (egy oxigénatomhoz két hidrogén kapcsolódik) állnak a kristály rácspontjaiban, addig itt nem ez a helyzet. A szuperionos jégben a vízmolekulák felbomlanak, majd az oxigénatomok külön kristályrácsot hoznak létre, miközben körülöttük szabadon lebegnek a hidrogénatomok.
A szuperionos jég felfedezése a kutatók szerint akárcsak öt évvel ezelőtt sem lett volna lehetséges, a technológia fejletlensége miatt.
Ugyanakkor maga a felfedezés is tovább segíti az anyagtudományt. Új, a tervezők kívánalmai szerint viselkedő anyagok létrehozásához vezethetnek ugyanis a most megismert törvényszerűségek.
Forrás: Wired

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
március 25., 19:00
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
30 perce
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
1 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
tegnap, 18:32
- Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság
Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”
tegnap, 20:35
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Tech-Tudomány
Valójában egy fekete lyuk belsejében létezünk?
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
március 20., 17:47