Meg kell rázni a Facebookot, hogy normálisan működjön
A végletekig leegyszerűsítené a Facebook a hibajelentést azzal, hogy elég lenne jól megrázni a telefont, és már lehetne is küldeni a fejlesztőknek, mi is a hiba. Az ötlet nem új, már eddig is volt ilyen lehetőség az iOS rendszert használóknak, de most néhány héten belül kap egy kis ráncfelvarrást a funkció, és az android-felhasználók is megkapják - írja az Ubergizmo.
Vannak, akik már eleve így vezetik le a feszültséget, ha szerintük valami hülyeséget csinál a telefon, most azonban nem csak magukat nyugtathatják meg egy kiadós telefonrázogatással, de azonnal tehetnek is ellene, hogy többé ez ne forduljon elő. Ami lehet az elromlik, de a fejlesztők sokszor nem tudnak róla, csak ha valaki hibaüzenetet küld róla nekik, sokszor azonban ez nem olyan egyszerű és egyértelmű, és sokan nem is pazarolják erre az időt és azt a 2-3 kattintást, amibe ez telik. Ezen akar változtatni a Facebook ezzel a hibajelentési móddal.
De nem csak a konkrét hibákat lehet majd rázással jelenteni, hanem például azt is, ha egy funkció vagy megnevezés nem egészen egyértelmű. Valószínűleg ez nem jelenti majd azt, hogy azonnal segítenek is, hogy hogyan működik a kérdéses funkció, de jó visszajelzés lehet a fejlesztőknek, hogy valamit egyértelműsíteni kell.