Tavaly még diktátornak nevezte, most szívélyesen beszélget Orbán Viktorral

Csütörtök reggel a Corvinusról rohantam át a Société Budapestbe, hogy találkozhassak “a nyugati világ napjaink legbefolyásosabb intellektüeljével” (legalábbis a New York Times újságírója, David Brooks szerint.) Ott a Brain Baron dolgozó PR-osok vártak, akik bemutatták, hol is lesz a kerekasztal-beszélgetés, és figyelmeztettek, hogy az időjárás miatt Peterson lehet, hogy késni fog kicsit.

Alig húsz perc, fél óra késéssel meg is érkezett. Már akkor feltűnt, amit a nap során többször is észrevettem rajta: egy kimerült, szomorú ember ült le velünk szemben. Bocsánatot kért a késésért, és próbálta azzal orvosolni, hogy az ebédjét oda akarta rendelni, és ígérte, igyekszik rövid válaszokat adni. Az első sajnos nem jött össze, és mindenki tudja, aki akár csak egy előadását is látta a kanadai szónoknak, hogy a második nem az erőssége.

A beszélgetésen leginkább az új könyvéről beszélt, ami a bestseller 12 szabály az élethez folytatása lesz. A tizenkét új szabály, amiket be fog mutatni, már inkább filozófiai jellegű lesz, ígérte. Több mint 1,2 millió szónyi felvett előadása van, és mindegyiket próbálta kicsit egyedire írni, úgyhogy még egy darabig nem fog kifogyni alapanyagból. Az új könyvben igyekszik pontosabban kifejteni, hogy miért nem a hatalmon alapuló szerveződések a hatékonyak az embereknek (az előző könyvét sokan azzal kritizálták, hogy a patriarchális rendszert támogatja). Szó lesz még benne utópiákról, és hogy miért nem hisz bennük, zsarnoki rendszerekről, ahol nem csak a vezető felelősségét kell vizsgálni, hanem a népét is, valamint a hasonlóságról az erőszakos csimpánz-vezetők és az emberi diktátorok halála között.

Peterson azt mondja, igyekszik visszahozni a zsidó-keresztény etikát a nyugati társadalomba (bár nekem nem tűnt fel, hogy eltűnt volna). A kultúránk szerinte egy vallásos struktúrában helyezkedik el, amiből nincs kiút. Nem igazán értjük még, milyen is az emberiség természete. Nem egészen látjuk még a szenvedés jelentőségét. Szerinte valamire szükség van, ami közénk és a rengeteg minden közé áll, amit nem értünk, amitől nem tudjuk, miért is vagyunk itt.

Enélkül a tompító nélkül nem élnénk túl.

Ebből vezeti le, hogy vissza kell térnünk a zsidó-keresztény alapokhoz, mivel aszerint mind Isten képére lettünk teremtve, így ha mindenki felismeri saját, és egymás ebből eredő fontosságát, szebb lehet a jövő.

Felmerült még a Facebook (“képtelen felügyelni a rengeteg tartalmat,” “nem fenntartható,” “öt éven belül el is tűnhet, a tinédzserek már nem is használják.”) és a közösségi média társadalmi felelőssége, a szólásszabadság. Felrótta ezeknek az oldalaknak a különböző fiókok felfüggesztését, mivel

Nincs joguk eldönteni, mi a Rossz és mi a Jó.

Visszatérve a pszichológiára, szívesen alkalmaz online módszereket kezelésre, online terápiát, szerinte sikeresek lehetnek. Az viszont aggasztja, hogy egyre szigorúbb szabályok vonatkoznak a biológiai kísérletekre, pedig nagyon sok pszichológiai áttörés biológiai kutatásokból érkezett. A pszichológia fejlődésének lelassulásától fél, mert eddig rengeteget tanultunk az állatkísérletekből.

Peterson egyik leghíresebb interjúja a brit Chanel 4 riporterével, Cathy Newmannel már közel 16 milliós nézettségnél jár a YouTube-on, és elég nagy port kavart. Rengeteg kritika érte Newmant a kérdezési stílusa miatt, sőt, a Guardiannak azt nyilatkozta, hogy a konkrét halálos fenyegetéseket is kapott a szexista gyalázkodások mellé.

Ebből a sztoriból kiindulva arról kérdeztem Petersont, hogy milyen felelősséget érez a követői online viselkedéséért. Az addigi alapvetően jó hangulatú szobában úgy éreztem, tíz fokot zuhant a hőmérséklet. Peterson viszont nem jött zavarba, és azzal ütötte el a kérdést, hogy a videói alatt kommentelők szerinte mind jól viselkednek, és az előadásait hallgatók is mind rendkívül jólneveltek. Azt állítja, soha nem volt még egy negatív előadása se. Úgy gondolja, hogy ha valaki a videóiból azt vonja le, hogy be kell szólnia valakinek, vagy esetleg erőszakra ösztönzik az előadásai, akkor az nem értette meg azok tartalmát.

Cathy Newmanra is kitért. Szerinte a riporter közszereplő, és komoly hatalommal bír. Ő helyezte saját magát a kínos szituációba, és

Az, hogy ezek után megpróbálta az áldozat szerepét játszani, hihetetlenül elítélendő. Amikor milliók 95 százaléka kritizál, lehet, hogy van mit belőle tanulni, még ha elég kellemetlen is.

Az interjú után lehetett vele fotózkodni, aláírást kérni, mindenkihez volt egy-két kedves szava. Rá még két hosszabb interjú várt, és egy találkozás Orbán Viktorral, ami alatt a Magyar Nemzet szerint megvitatták a politikai korrektséget, a marxizmust és az illegális bevándorlást, és a találkozó általános egyetértésben telt.

Több különböző témájú Brain Bar-előadás után visszatértem a Szent István térre, hogy meghallgassam a konferencia csúcspontját, Peterson előadását. Mivel a regisztráció már rég lezárult, mikor a programokat néztem, azt hittem, nem fogok bejutni az elkordonozott térre. Ezzel szemben kiderült, hogy két részre osztották: a színpad előtti szektor volt a regisztrációs, a kicsit távolabbi a sima karszalagos. A program kezdetekor össze is nyitották a kettőt, mivel ezek szerint nem telt meg a regisztrációs részleg. A teljes terület nagyjából felén álltak kényelmesen szétszórva a nézők, persze ez lehetett akár a szürke esőfelhőkkel borított ég miatt is.

Váratlan módon Peterson előtt Jumo Daddy lépett a színpadra, hogy kicsit hangolja a tömeget. Kissé bizarr volt látni az “Én vagyok az út, az igazság és az élet” felirat alatt a basszustól dübörgő zenére bulizó tömeget, de legalább a hangulat jó volt. Negyed óra buli után a DJ szó nélkül fogta a mixert és a fejhallgatót, és lesétált a színpadról. Őt Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója követte, aki elmesélte, mennyire meglepődött, hogy a transzneműek és militáns ateisták korában egy észak-amerikai fehér férfi lehet a nyugati rezonőr. Elmondta, mennyire szereti Magyarországot, és hogy emiatt nagyon tetszett neki egy 18 éves diák, Kohán Mátyás megható gyerehazafiatols cikke.

Olyannyira, hogy ő moderálta a beszélgetést. Messiásnak járó imádattól csöpögött minden szava, és gyakran kellemetlen volt hallgatni is. Ezen kívül amúgy jól csinálta, nem bénázott, érthető volt, jól kezelte a nézőket. Peterson az előadás alatt végig úgy tűnt, mintha a könnyeivel küszködne, amit azzal magyarázott, hogy elérzékenyült Budapesttől, Magyarországtól, és a tömegtől. A beszélgetés során a könyvében leírtakat bontotta ki és mesélt arról, hányan mennek oda hozzá, hogy elmondják neki, mennyire megváltoztatta az életüket, ami rengeteg pozitivitást visz Peterson életébe.

A zárás egészen váratlan volt, és újra csak kicsit kínos. Néhány szerencsés rajongó felmehetett a színpadra, és a problémáihoz kérhetett segítséget a pszichológustól. Volt, aki vicceskedett, volt, aki panaszkodott, de mind az élet megoldását várták Petersontól.

Én meg ezek után se kerültem közelebb ahhoz, hogy el tudjam helyezni Dr. Jordan Petersont. Az igazság bajnoka, vagy egy alt-right felbujtó? Válaszom nincs, valószínűleg azon múlik, kit kérdezünk.