Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

1200 szénerőműnek megfelelő hatása lehet a klímára a rizstermelésnek

GettyImages-1129399715
2019.06.03. 13:07

Az utóbbi időben egyre többen adják fel a húsevést környezettudatos megfontolásokból, nem is véletlenül, hiszen az állatokból származik az ételek előállítása során felszabaduló üvegházhatású gázok 60 százaléka. A rizsről ugyanakkor viszonylag kevés szó esik, pedig világszinten ugyanolyan káros lehet a klímára nézve, mint 1200 átlagos méretű szénerőmű – írja a Bloomberg.

A rizs hatásaira egy New York-i székhelyű nonprofit szervezet, az Environmental Defense Fund mutatott rá, akik szerint hosszú távon a rizstermesztés hatásai nagyjából Németország, Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia összesített szén-dioxid kibocsátásának felelnek meg.

A rizs arányaiban sokkal kevesebb figyelmet kap, mint amekkorát a probléma mérete indokolna. Az emberek nagyon tájékozottak a csokoládéval, a kávéval, vagy a hajápoló szerekkel kapcsolatban, de a rizs csak elvétve jelenik meg.

– mondta Paul Nicholson, a szingapúri Olam rizskutatásért és fenntarthatóságért felelős vezetője. Ez amúgy annak fényében igaznak is tűnik, hogy hiába szabadul fel a rizstermesztés során kétszer annyi üvegházhatású gáz, mint mondjuk a búzánál, a legtöbben mégis a húsra koncentrálnak ezen a téren.

A fő probléma az, hogy a rizstermesztők évezredek óta vízzel árasztják el a rizsföldeket, mert ez meggátolja a gyomnövények növekedését. Ennek ugyanakkor hátránya is van, méghozzá az, hogy a vízben élő mikrobák lebontják az ott található organikus anyagokat, ezzel pedig metánt állítanak elő. Szakértők szerint az elárasztott rizsföldek

összességében a levegőbe jutó metán 12 százalékáért felelősek.

A legnagyobb rizstermesztő cégek éppen emiatt megpróbálnak változtatni a módszereiken, és az ENSZ által felügyelt Sustainable Rice Platform is tesz ezért. Utóbbi éppen idén adott ki iránymutatást a fenntartható rizstermeléshez, amiben folyamatos elárasztás helyett bizonyos idő után kiszárítást javasolnak, azt tanácsolják, hogy ne égessék fel az ültetvényt az aratás után, valamint az organikus trágya és a normális munkakörülmények mellett teszik le a voksukat.

Ezeknek is megvan persze a hátulütője, az elárasztás-kiszárítás csak akkor működik, ha sekély a víz, ellenkező esetben dinitrogén-oxid szabadul fel, ami még a szén-dioxidnál is háromszázszor károsabb, és 100 évvel tovább is marad a légkörben. Éppen emiatt ez a módszer sokkal több odafigyelést igényel. A bevezetés sem egyszerű: a kisebb indiai és kínai farmokon például, ahol maguknak termelik az emberek a rizst, valószínűleg nem nagyon akarnak majd átállni erre, mert nagyságrendekkel több vízre van szükség hozzá.

A legegyszerűbb megoldás egyértelműen az lenne, ha az emberek elkezdenének olyan gabonaféléket fogyasztani, amiknek nincs ekkora ökológiai lábnyoma, például kukoricát vagy búzát. A jelenlegi trendek ugyanakkor a növekedés felé tendálnak, ráadásul Ázsiában mély kulturális gyökerei is vannak a rizsfogyasztásnak, úgyhogy a probléma megoldása nem lesz egyszerű feladat.