Megfejtették, hogyan nyelik el az anyagot a fekete lyukak
A valaha készült legrészletesebb szimulációval megfejtették, hogyan nyelik el a fekete lyukak az anyagot. Az amerikai, brit és holland szakemberekből álló kutatócsoport ezzel egy több évtizedes rejtélyt oldott meg. Az eredmény abban is segít, hogy a kutatók jobban megértsék a fekete lyukak keletkezését és fejlődését – írja az MTI.
A fekete lyukak intenzíven falják a körülöttük keringő anyagot: csillagokat és csillagközi gázokat. Gravitációjuk olyan nagy, hogy még a fény sem jut ki belőlük. A fekete lyukba zuhanó anyag egy rendkívül forró anyagtömeget, úgynevezett akkréciós vagy anyagbefogási korongot hoz létre, amely a lyuk körül kering. John Bardeen és Jacobus Petterson fizikusok 1975-ben állították fel azt az elméletet, amely szerint az akkréciós korong belső területének a fekete lyuk egyenlítői síkján kell elhelyezkednie. Feltételezésüket most a kutatók számításai is megerősítették.
A kutatóknak egy hatalmas adathalmaz segítségével sikerült egy fekete lyuk eddigi legpontosabb szimulációját elkészíteniük. Elsősorban a fekete lyukak és az azokat körülvevő akkréciós korong közötti kölcsönhatást vizsgálták. Számítógéppel szimulálták az akkréciós korongban kialakuló mágneses vihart. Eddig úgy vélték, hogy a súrlódási ellenállás szükséges feltétele annak, hogy anyagot nyeljen el egy fekete lyuk, most ezt a jelenséget úgy tűnik, a mágneses mezővel magyarázzák. A szimuláció eredményeként látható, amint az akkréciós korong belső régiója tökéletesen illeszkedik a fekete lyuk egyenlítői területére, miközben a külső terület más szögben áll.
Áprilisban mutatták be a valaha készített első felvételeket egy fekete lyukról. Ezeken a Szűz csillagképben lévő Messier 87-es óriásgalaxis közepén található objektum látható, melyet egy vöröses-narancsos akkréciós korong vesz körbe.