
Az ebola átjutott Ugandába
A Kongóban kitört ebolajárvány terjedésével régóta tartottak az egészségügyi hatóságok és a terepen dolgozó segélyszervezetek attól, hogy a járvány átlépi az országhatárokat, és nemzetközi terjeszkedésbe kezd. Ez most be is következett, hiszen ma három megbetegedést erősítettek meg Ugandában - közöttük egy ötéves kisfiú halálát is bejelentették, tudósít a CNN.

A kongói kisfiú vasárnap lépett át az ugandai határon, majd ezután vitték orvoshoz a szülei. Tegnap éjjel hunyt el. A másik két eset is ehhez a családhoz köthető: a kisfiú három éves öccséről és a nagymamájáról van szó. Őket most a helyi ugandai kórház ebolások számára elkülönített részlegében ápolják - jelentette be az ugandai egészségügyi minisztérium. Az elhunyt kisfiú és nagymamája már vért hánytak, amikor elmentek az orvoshoz.
Márpedig ez már a súlyos ebola tünete.
Mellettük nyolc embert tartanak megfigyelés alatt, akik mind kapcsolatban álltak a családdal. A jelenlegi kongói járvány egyszerre a második leghosszabb ideig tartó és a második leghalálosabb ebolajárvány a történelemben. Minthogy még korántsem látni a végét, elképzelhető, hogy mindkét tekintetben megdönti idővel a rekordot.
Tavaly augusztusi kitörése óta több mint 1300 ember veszítette életét ebolában, és a nemzetközi továbbterjedést valószínűsítette eddig is az a körülmény, hogy a járvány epicentruma az egyik legnépesebb, ráadásul az ugandai-ruandai-dél-szudáni határhoz egyszerre közel eső tartományban van.
A Wellcome Trust brit jótékonysági szervezet igazgatója, Jeremy Farrar elmondta, hogy bár az ugandai hatóságok jól felkészültek erre a fejleményre, a nemzetközi közösségnek sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítania az újabb (lassan állandósuló) közép-afrikai ebolajárványra.
A járvány igazán ijesztő fázisba jutott, és semmi jele annak, hogy a közeljövőben megállna.
- mondta Farrar. Eközben az Egészségügyi Világszervezetre egyre erősebb nyomás nehezedik, hogy hirdessen nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet a fejlemények hatására. Ezt a lépést legutoljára áprilisban utasították el.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitestet találtak a közelben
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
tegnap, 06:01
- Tech-Tudomány
Hemzsegnek az interneten a kiskorúakat veszélyeztető chatbotok
Pedofilok eszköze lehet és önveszélyes viselkedéshez vezethet a mesterséges intelligencia.
tegnap, 16:49
- Tech-Tudomány
Megkóstolhatóvá válhat a virtuális valóság
Az új elektronikus eszköz segítheti az online kereskedelmet.
tegnap, 13:11
- Mindeközben
Gáspár Zsolti a testvéréről: Nagyon szélsőséges a hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat
1 órája
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
március 7., 12:44
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Fontos chipgyártási monopóliumot törhet meg Kína
Saját EUV litográfiai berendezést építenek.
10 órája
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új Alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04