Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Kelet-Ázsiában már 2500 éve is füveztek

2019.06.12. 23:34

A marihuánafogyasztás egyik legrégebbi bizonyítékát találták meg a kelet-ázsiai Pamír-hegységben, ahol egy temetőben talált, több ezer éves edényekben mutatták ki a pszichoaktív anyagot – írja az MTI.

A Science Advances című szaklapban publikált tanulmány elsősorban azért fontos, mert ugyan korábban is tudni lehetett, hogy Kelet-Ázsiában már legalább i.e. 4000 óta termesztették a növényt a magja és a rostjai miatt, de egészen eddig nem igazán lehetett tudni, hogy pontosan mire használták fel a marihuánát.

A mostani kutatás során ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a Jirzankal temetőből származó 2500 éves temetési füstölőkbe szándékosan válogattak ki magasabb THC-tartalmú növényeket, amiket a szertartások során égettek el, ez pedig

az eddigi legkorábbi bizonyítéka a marihuána pszichoaktív szerként történő használatának.

A kutatók a vizsgálatok során a gázkromatográfia-tömegspektrometria módszerével különítették el a füstölőkön fennmaradt anyagokat. A folyamat végén kiderült, hogy azok kémiai profilja  tökéletesen megegyezik a kannabiszéval, emellett pedig magasabb is volt a THC-tartalma, mint az átlag vadon termő kannabisznak.

Ez a kutatás alátámasztja azt a feltételezést, hogy a kannabiszt először Kelet-Ázsia hegyes régióiban alkalmazták pszichoaktív szerként, és innen terjedt el aztán a világ többi részére.

– mondta Nicole Boivin, a kutatásban résztvevő Max Planck Intézet kutatója. 

A kutatás alapján egyébként a növény minden bizonnyal a Selyemúton juthatott ki ebből a régióból, már csak azért is, mert a híres kereskedelmi út korai fázisában inkább egy küllős kerékre hasonlított, melynek középpontjában pont ez a régió állt. A kutatók szerint a mostani tanulmány sokat segíthet a korai kultúrák megértésében, emellett pedig rávilágít arra is, hogy az emberek évezredekkel ezelőtt is ráéreztek már a természetes fitokémiai anyagokra a növényekben.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!