A vámpír földipinty a Galápagos-szigeteken sokkal érdekesebb, mint a teknősök

A madarat magyarul a kissé semmitmondó hegyescsőrű földipinty néven emlegetik, pedig angol neve, a vámpír földipinty sokkal többet elmond nem mindennapos érkezési szokásairól. Mert hogy a név nem csalóka: ez a madár valóban nagyobb madarakon ejt sebeket, majd megissza a vérüket. A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói most pedig kiderítették róla, hogy a bélflórájában található baktériumok nagyon hasonlóak az ugyancsak vámpír denevérek bélflórájához.

De kezdjük az elején. Charles Darwin a Galápagos-szigeteken élő sokféle pintyfajt tanulmányozva jött rá arra, hogy az egykoron azonos őstől származó fajok a környezet kívánalmainak megfelelően módosulnak, és válnak szét különböző fajokká. A pintyek esetében ez a táplálkozási módjukhoz alkalmazkodott csőrformán következő nyomon a legszemléletesebben.

A hegyescsőrű földipinty az év csapadékosabb felében nem különbözik igazán a pintyektől elvárt sémától: magokat, gyümölcsöket, időnként rovarokat, esetleg nektárt eszeget. De ahogy beköszönt a száraz évszak, és a növényi táplálék megfogyatkozik, áttér a vérszívásra. Kedvenc áldozata egy szula (nincs magyar neve), amelynek a hátára ugrik, majd megcsípi a szárnytövét, és a kiserkenő vért iszogatja.

A vér emésztéséhez a földipintyek bélrendszerében speciális baktériumflóra található. Most a kutatók felderítették, hogy ezek a baktériumok nagyon hasonlók a vámpír denevérek beleiben tenyészőkhöz. Vagyis konvergens evolúcióval állunk szemben: az egyébként nem rokon fajok jellegzetességei a hasonló környezeti kényszerek hatására hasonlóvá alakultak. Hasonló konvergens evolúció figyelhető meg már különleges táplálkozású, például csak hangyákat evő fajok bélflórájában is.

A vér nem a legtáplálóbb élelem. Túl sok só és vas van benne, miközben például B-vitaminban szegény. A pintyek ezért csak az ínséges időkben fanyalodnak rá, és szükségük van a bélbaktériumokra, nélkülük meg sem tudnák emészteni.

Forrás: New York Times