Brutális zuhanásra készülhet a Huawei
A Donald Trump miatt feketelistára került Huawei arra készülhet, hogy a nemzetközi piacokon akár 40-60 százalékkal is csökkenhetnek az eladásai - írta a Bloomberg iparági forrásokra hivatkozva.
Tavaly a Huawei 206 millió telefont adott el, és ennek majdnem a felét Kínán kívül, szóval a nemzetközi eladások elég nagy hatással vannak a cég eredményeire. A visszaesés azt jelentheti, hogy 40-60 millió darabbal kevesebb telefont adnak el idén. A Bloomberg úgy tudja, hogy a Huawei ezt belföldi piacszerzéssel szeretné ellensúlyozni. Világviszonylatban a második legnagyobb gyártó a Huawei, Kínában pedig a piac harmadát szerezte meg.
A hírügynökség szerint a legnagyobb francia mobilszolgáltatók nem is foglalkoznak a Huawei másodlagos márkájával, a Honorral. A kínai telefongyártó árgus szemekkel figyeli majd az Nyugat-Európa nagy részén június 21-én boltokba kerülő Honor 20 eladásait, és ha nem teljesít jól ez az új modell, kevesebbet szállítanak le belőle.
Az Egyesült Államok korlátozásai miatt úgy néz ki, hog a Huawei eleshet az Android operációs rendszer használatától, és az olyan népszerű, a felhasználók által elvárt szoftverektől, mint a Gmail, a Youtube és a Google Térkép. Bár a kínai vállalat kifejlesztett egy saját operációs rendszert, az átállás nem történhet meg olyan gyorsan, hogy teljesen elkerüljék a veszteségeket.
A Huawei vezérigazgatója, Ren Zhengfei arra számít, hogy a tavalyi 104,16 milliárd dollárról nagyjából 100 milliárd körülire esik vissza a cég éves bevétele az amerikai szankciók miatt - írta a Reuters.