![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Egy amerikai beszállító újra szállítani kezdett a Huaweinek
További Tech-Tudomány cikkek
-
Csaknem egy hónap után ismét le lehet tölteni a TikTokot az Egyesült Államokban
- Ultranagy energiájú szellem járta be a Földközi-tengert
- Már a NASA szerint is valószínűsíthető, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe
- Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
- Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
A Huawei és az Egyesült Államok (illetve szövetségesei) között az utóbbi hónapokban eszkalálódott háború fényében kifejezetten meglepő hír, hogy egy amerikai cég, a csipgyártással foglalkozó Micron újrakezdte szállításait a kínai telekommunikációs vállalatnak - miközben a Huawei elleni szankciók továbbra is érvényben vannak.
Brutális zuhanásra készülhet a Huawei
A kínai gyártó nemzetközi eladásaiban akár 40-60 százalékos esés is lehet a Bloomberg szerint.
Az amerikai kormányzat a múlt hónap közepén tiltotta meg az amerikai cégeknek, hogy alkatrészeket és technológiát adjanak el a Huaweinek és 68 társvállalatának. De akkor a Micron most nyíltan szembehelyezkedik az állami szankciókkal? A cég ügyvezetője, Sanjay Mehrotra szerint
megtalálták a módját annak, hogy termékeik egy részét törvényesen szállíthassák a Huweinek.
![2019-06-04T052256Z 562844316 RC113D9203A0 RTRMADP 3 HUAWEI-TECH-](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2840/28403/284037/28403707_743cee2fbee84af3284d56ed7176fda2_wm.jpg)
Ezzel nincsenek egyedül. A beszámolók szerint több más nagyobb számítástechnikai cég (például az Intel is) újrakezdte vagy tervezi újraindítani szállításait a Huaweinek, amely nemcsak a világ második legnagyobb mobiltelefonokat gyártó cége, de a világ vezető telekommunikációs infrastruktúrát áruló vállalata is. A New York Times értesülései szerint a cégek úgy találtak kiskaput az amerikai szankciókon, hogy termékeiket nem nevezik Amerikában gyártottnak. A tilalom ugyanis csak azokra a termékekre vonatkozik, amelyek legalább 25 százalékban az Egyesült Államokban gyártott alkatrészeket tartalmaznak.
Viszont azok az áruk, amelyeket az USA-n kívül (akár Magyarországon vagy éppen Kínában) gyártanak az amerikai vállalatok, ilyen értelemben már nem minősülnek amerikaiaknak, hiszen földrajzilag nem Amerikából származnak.
Persze ez csak a cégek jogértelmezése, kérdés, hogy mit gondolnak erről az amerikai hatóságok. Maga Mehrotra is úgy vélekedett egy konferencián, hogy a helyzet nagyon bizonytalan:
Folyamatos a bizonytalanság a Huawei-jel kapcsolatosan, így nem tudjuk előrejelezni, hogy mennyi árut és meddig leszünk képesek szállítani a cégnek.
Az iparági cégeket tömörítő lobbiszervezet, a Semiconductor Industry Association illetékesei elmondták, hogy az amerikai kormánnyal folytatott tárgyalások eredményeképpen gondolják azt, hogy bizonyos termékek nem esnek a szankciók hatálya alá, így továbbra is eladhatók a Huaweinek.
A tilalom legalább annyira fáj a Huawei amerikai beszállítóinak, mint magának a kínai cégnek. A Macron számára a Huawei volt a legnagyobb vevő, így a tilalom az idei harmadik negyedévben akár 200 millió dolláros bevételkiesést is eredményezhet nekik. Nem csoda hát, ha minden lehetőséget megragadnak, hogy megkerülhessék a szankciókat.
Forrás: BBC
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.
február 12., 09:49
- Tech-Tudomány
Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta
Csupán „csak” 500 millió fényévre találtak csillagászati ritkaságot a kutatók.
február 11., 14:48
- Tech-Tudomány
Ultranagy energiájú szellem járta be a Földközi-tengert
A ritka eseményt egy épülő olasz detektor érzékelői fogták.
tegnap, 10:02
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
59 perce
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
2 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Tech-Tudomány
Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
Speciális szoba és mozdulatlan fej kell hozzá.
február 12., 19:09
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
február 12., 13:31
- Tech-Tudomány
Már a NASA is megerősítette, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe
Az űrügynökség szerint a becsapódás esélye tovább növekedhet.
február 13., 13:36
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
Szól, hogy ellopták a jelszót, és segít újat beállítani.
február 12., 20:45
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- Tech-Tudomány
Új aranyláz kezdődhet egy felfedezés nyomán
Kulcsszerepe van a kénnek abban, hogy a nemesfém a felszín közelében megjelenik.
február 12., 06:09
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
3 órája
- Tech-Tudomány
Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb
Nem csak a Marsra jutott piramisokból.
február 11., 05:57
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Tech-Tudomány
Valami baj van a Facebookkal és a Messengerrel, ne lepődjön meg, ha nem érkeznek meg az üzenetei
Érkeznek a hibajelentések.
február 11., 09:25
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
17 perce