Pál
-4 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Becsődölhetett a 6 forintos mobilflottát hirdető Fondeo

2019.06.27. 23:56

A 6forint.hu oldalon a legkedvezőbb percdíjakat kínálja a Fondeo flottaszolgáltató, és mellette egyéb csábító kiegészítő szolgáltatással is próbálják az embereket rávenni a csatlakozásra, azonban ma este több olvasónk is arról számolt be, hogy a cég becsődölhetett, de legalábbis eltűnt. A cég ügyfélszolgálati száma ki van kapcsolva, irodájuk pedig zárva van, ahol a mai napon több olvasónk szerint is rendőrök, biztonsági őrök és dühös tömeg várakozott.

Olvasóink szerint azt a tájékoztatást kapták, hogy a cég nem rendezte számláját a Telekom felé, ezért vált több tízezer ember telefonja elérhetetlenné. Az első tájékoztatás alapján viszont szinte lehetetlen egyelőre a számok átmentése, mert azoknak a tulajdonosa a Fondeót jegyző Appgenon Kft., és először nekik kell lemondó nyilatkozatot kiadniuk, amelynek megszerzése egyelőre lehetetlen annak fényében, hogy üres az irodájuk, a telefonjaik pedig ki vannak kapcsolva. 

A dühös felhasználók egyelőre egy Facebook-csoportban tömörülnek, és próbálnak információhoz jutni. 

Az akcióhoz úgy lehetett csatlakozni, hogy számhordozással, azaz az aktív előfizetéses számot ingyenesen vagy a feltöltős számot egyszeri bruttó 5000 Ft-os adminisztrációs díjért lehetett regisztrálni, vagy lehetett igényelni új kártyát is új hívószámmal ugyancsak 5000 Ft-ért.