Tévhitek nehezítik a Lyme-kór elleni védekezést

A kánikula beköszöntével véget ért a nyár eleji, hagyományos kullancsszezon, és most szeptemberig nyugta lesz a kirándulóknak a vérszívóktól, és az általuk terjesztett betegségektől. Legalábbis a közhiedelem szerint. Valójában a Lyme-kór július környékén tetőzik, vagyis éppen most kanyarodunk rá a szezonra. Az interneten rengeteg ilyen-olyan jótanács kering a kullancsokkal kapcsolatban, és néha a legnagyobb jóindulattal összeállított listába is bekerülhet egy-egy veszélyes tévhit. Dr. Lakos András infektológus szakorvos és dr. Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus most a három legsűrűbben felbukkanó ilyen tévedést teszi helyre.

“Érdemes akár félévente Lyme-tesztet végeztetni, akkor is, ha nem vettünk észre kullancscsípést”

Első ránézésre szimpatikus gondolat, a megelőzés fontossága, járjunk szűrésre és hasonló pozitív mottók juthatnak az ember eszébe, de sajnos ennél bonyolultabb a helyzet. Nagyon súlyos hiba összekeverni a Lyme-betegséget a pozitív laboratóriumi lelettel.

A probléma megértéséhez egy picit számolni kell. Két dologból kell kiindulni, az egyik, hogy a Lyme-teszt nem tökéletes, ahogy semmilyen diagnosztikai eljárás sem az. Kétféle tévedés lehetséges, az egyik, hogy egészséges embert betegnek minősít a teszt, a másik, hogy beteget egészségesnek. Az orvosi gyakorlatban egy teszt szenzitivitásának szokás nevezni azt, hogy beteg embert mekkora valószínűséggel minősíti tényleg betegnek a teszt, és specificitásának azt, hogy egészségest mekkora valószínűséggel minősít egészségesnek. A Lyme kimutatására általánosan használt, ún. szerológiai tesztekkel nagyjából 90%-os szenzitivitás és 99%-os specificitás érhető el.

Első ránézésre semmi baj, hol itt a probléma? Itt jön képbe a második tényező: az, hogy mennyi a valóban betegek aránya a tesztelteken belül. Ha azokat teszteljük, akik valamilyen okból már eleve gyanúsak, például Lyme-kórra utaló panaszaik vannak, ez az arány valószínűleg nagy, de ha elfogadnánk a javaslatot, hogy gyanú nélkül is mindenki teszteltesse magát, az arány annak a közelébe kerülne, mint amennyi a Lyme-kórosak aránya a teljes lakosságon belül. Ez a becslések szerint kb. 1/1000 körül lehet Magyarországon.

És akkor most számoljunk! Mondjuk, hogy leszűrünk 100 ezer embert. Közülük 100 valóban beteg, ebből 90-et betegnek, 10-et egészségesnek minősít a teszt (szenzitivitás), a 99900 egészséges közül pedig 999-et betegnek, 98901-et egészségesnek (specificitás). Vagyis a teszt betegnek minősít 90 embert helyesen és 999-et helytelenül. A teszt által betegnek minősített emberek 90/(90+999) = 8,3%-a lesz ténylegesen beteg.

(Az Óbudai Egyetem weboldalának kalkulátoraival bárki kísérletezhet mindezek kiszámításával.)

Ha a teszt szenzitivitása 100% lenne, ez az arány még akkor sem érné el a 10%-ot sem. A 100%-os specificitás pedig sajnos elvileg sem érhető el, bármilyen jó tesztet is találnak fel, a szerológia lényege ugyanis az, hogy nem a betegség jelenlétét, hanem az arra adott immunválaszt mutatja ki, ez a kettő pedig nem esik mindig egybe, mert akár egy tünetmentesen lezajlott és gyógyult fertőzés emléke is pozitív eredményt ad. Márpedig az emberek nagy része kirándul, kertészkedik, gombászik, méhészkedik, vadászik, horgászik, dolgozik vagy sportol erdőben, él falusi környezetben vagy jár a telkére és így rendszeresen érik kullancscsípések, akár észreveszi ezeket, akár nem.

Ezen a ponton esetleg azt mondhatja valaki, hogy „sebaj, legfeljebb majd kiderül, hogy mégsem volt beteg, na bumm, semmi nem történt, bezzeg ha nem vesszük észre valakinél, hogy beteg, az súlyos következményekkel jár”. Sajnos ez sem ilyen egyszerű. Túl a tévesen betegnek minősítés és kezelés pszichológiai és pénzügyi következményein, van még egy probléma: a Lyme-kórt heteken át tartó, nagy dózisú antibiotikum-kúrával kell kezelni, ami egyáltalán nem kockázatmentes. A Kullancsbetegségek Ambulanciáján megfordult olyan 3 éves kisded, aki korábban 12 (!) antibiotikum-kúrán esett át, köztük intravénásan beadott, és gyermekeknek nem is adható gyógyszereken is. Ez az oka annak, hogy a fenti gondolatmenet, bármilyen szimpatikusnak is tűnik, ilyen formában kifejezetten veszélyes. (Ez a probléma egyébként általában is jelentkezik a széleskörű, nem célzott szűrővizsgálatok kapcsán, és gyakran ad vitára okot a szakirodalomban.)

„A Lyme-kór közel 300 más betegséghez hasonló tünetet produkál”

Túl azon, hogy ez nem igaz, fontos felhívni a figyelmet, hogy ez némileg kölcsönhatásban van az előző problémával (ami talán arra is magyarázatot ad, hogy egyáltalán honnan jött ez a szám). Ha ugyanis azt mondjuk, hogy ez a betegség némi költői túlzással a világ minden második betegségét utánozni tudja, akkor azt fogjuk elérni, hogy boldog-boldogtalan teszteltetni akarja majd magát, akármilyen betegsége is van. Túl persze az egészségeseken, akiket szintén megijesztünk és ezzel arra késztetjük, hogy vizsgáltassák magukat biztos, ami biztos alapon, lásd előző pont.

Ennek hatására még jobban lecsökkentjük a valóban pozitívak arányát a tesztelteken belül, ami miatt még több fals pozitív eredmény születik, aminek hatására még több más betegségben szenvedő nyer „megerősítést”, hogy igazából Lyme-kóros, ami következtében a legközelebbi cikkben már 301 betegség tüneteit fogja utánozni, aminek hatására még annál is több ember tesztelteti magát, stb. Itt jegyzendő meg, hogy a beteg embereknél még az előző bekezdésben írtaknál is rosszabb a helyzet, hiszen náluk a téves diagnózisra elpazarolt idő miatt ráadásul a bajuk valódi okának kiderítése is késni fog. A Kullancsbetegségek Ambulanciáján is járt olyan beteg, akinek ez egyenesen az életébe került: mire sikerült meggyőzni, hogy nem Lyme-kórja van, és más irányba kell kutatni, már túl késő volt a tüneteit valójában okozó rákot kezelni.

„Érdemes az eltávolított állatot üvegcsében eltenni a hűtőbe, majd beszerezni egy kullancstesztet, amivel pár perc alatt meg tudjuk állapítani, fertőzött volt-e a vérszívó”

E tanács megfogadásának is kedvezőtlen következményei lehetnek. Kullancscsípés esetén ugyanis nem az a kérdés, hogy a kullancs fertőzött volt-e, hanem hogy mi megfertőződtünk-e tőle.

Megjegyzendő, hogy az otthoni használatra kapható kullancstesztek minőségéről nincsenek megbízható adatok, kérdéses, hogy egy otthoni gyorsteszt egyáltalán mennyire ad hihető eredményt. A pozitív kullancsteszt után jön a felesleges vérvizsgálat, rosszabb esetben a felesleges antibiotikum-kezelés. A Lyme-betegségben az esetek 95%-ában megjelenik a jellegzetes bőrpír. Ebben, de csakis ebben az esetben indokolt antibiotikum adása.

Annak a valószínűsége, hogy egy fertőzött kullancs csípése után Lyme-betegség alakul ki, kb. 2%. Annak a valószínűsége, hogy a folt megjelenése nélkül alakul ki Lyme-betegség, ennek az 5%-a, vagyis 1 ezrelék. Tehát, ha tünetmentesen, pusztán a pozitív kullancsteszt miatt antibiotikumot szedünk a kullancscsípés után, 1000-szer valószínűbb, hogy feleslegesen tesszük, semmint, hogy ebből valami hasznunk származhatna (kárunk annál inkább, az antibiotikum mellékhatásai miatt). És akkor még feltételeztük, hogy a kullancsteszt tökéletes.

Ha valaki a betegségtől való - indokolatlan - félelmében nekifog az antibiotikum szedésének, biztosan nem fogja a megfelelő minőségben, mennyiségben és időtartamban szedni a gyógyszert, így a klinikai tünetek elkenődnek, a laboratóriumi vizsgálat is csak sokkal később válik pozitívvá. Vagyis ironikus módon akkor is ront a helyzeten, ha történetesen tényleg baja lett a csípéstől. A diagnózis megállapítása és a kezelés megkezdése ugyanis késni fog, ha egyáltalán lehetséges.

Összefoglalva: a kullancsok mihamarabbi, szakszerű eltávolítása feltétlenül jó tanács (erre egyébként egy finom csipesz is tökéletesen megfelel), a kullancsot vizsgálni azonban felesleges. Írjuk fel a csípés idejét és helyét, orvoshoz pedig abban az esetben forduljunk, ha panaszaink vannak. Ezen belül is különösen:

• növekvő bőrpír a csípés helyén,
• arcideg-bénulás,
• magas láz,
• súlyos szédülés,
• izom- vagy ízületi fájdalom,
• komoly fáradékonyság,
• vagy bármilyen egyéb, mással nem magyarázható panasz.

Az egyedüli kivétel:

(Borítókép: Wikipédia)