Hangot nyomtat a fényképre az influenszerek kedvenc kamerája

Van egy fényképezőgép, aminél kevés megosztóbb dolog létezik jelenleg a piacon. Az egyik tábor imádja, és a mindennapjai része, a másik pedig egyáltalán nem érti, mire jó ez az egész, és mire a nagy lelkesedés. Az Instax új mini kamerája színes, azonnal ki lehet vele nyomtatni a képet, és hangot is tud rögzíteni, amit a képhez rendel. Ráadásul beépített filtereket és kereteket lehet pakolni a fotókra vele, és alkalmazáson keresztül távvezérelni is lehet. És még sima fotónyomtatónak is lehet használni.

De egyáltalán minek van ilyen?

A szkeptikusoknál ez az első, egyetlen, és tulajdonképpen kézenfekvő kérdés. Vegyük sorra, hogy mik a jogosan felmerülő kétségek. Fotót nyomtatni ma már nem nagy kunszt, a legtöbben egy nem túl drága nyomtatóval simán megcsinálják otthon is fotópapírra, aki meg még ebbe sem akar beruházni, az bemegy egy drogériába, és ott azonnal kinyomtatja. Nagyobb méretben, jobb minőségben és olcsóbban.

Én például nagyon szerettem anno a Nokia 7310 telefonomat, és bőszen fényképeztem is vele bő 10 évvel ezelőtt, de azért akkor is tudtam, hogy ha valamit tényleg meg szeretnék örökíteni az utókornak, akkor ennél komolyabb eszközre lesz szükségem. Azóta eltelt egy évtized, a telefonos fotózás szárnyal, lassan meg is öli a hagyományos kompakt fényképezőgépek piacát, ennek ellenére itt egy fényképezőgép, ami pontosan olyan képeket tud készíteni, mintha visszautaztam volna az időben.

Igaz, hogy ez a gép sokkal kisebb és könnyebb mint az elődei, de még mindig nem az a kategória, amit az ember zsebre vág, vagy beteszi a bulizós retiküljébe. Hiába lett a rikító eperszín vagy tengerkék helyett visszafogott rózsaarany, fehér illetve elegáns fekete-arany, azt azért nem lehet mondani, hogy diszkrét és visszafogott darab lenne – bár kérdés, hogy ez valaha cél volt-e egyáltalán. Egyébként valószínűleg nem, sőt, pont az fontos, hogy az utca túlsó feléről is feltűnjön, hogy valaki egy játéknak tűnő fényképezőgéppel úgy csinál, mintha fotózna, aztán lelkesen rázogat egy papírlapot.

Mit tud?

Azt nyilván nem kell feszegetni, hogy egy fényképezőgép tud fényképezni, de érdemes előre tisztázni, hogy ennél a gépnél a technikai paraméterek kérdése senkit sem érdekel, aki mégis ezzel borzolná a kedélyeit, az itt talál infókat. Ha valaki művészi, részletgazdag képeket akar csinálni, az úgysem ilyen fényképezőgépet vesz. Ez pont annyira csinál jó képeket, amennyire egy olyan fotóhoz szükség van, ami kisebb, mint bármilyen mai okostelefon kijelzője. Csak minimálisan lehet módosítani a képbeállításokat, nem kell tőle különösebb technikai kunsztokat várni, de nem is erre találták ki, hiszen arra ott van kéznél a telefon.

Ami előrelépés az eddigi modellekkel szemben, hogy belső memóriával rendelkezik, és a kijelző segítségével lehet válogatni az elkészült képek között is, sőt memóriakártyát is bele lehet tenni. 

Mivel olyan 3000 forint környékén lehet hozzájutni 10 darab fotópapírhoz, nem meglepő, hogy ebbe nem feltétlenül fér bele, ha a spontán szelfin valaki éppen pislog, vagy lemaradt a fél feje, és ez csak a nyomtatás után derül ki.

Telefon is kell hozzá

Elkészült hozzá a telefonos applikáció, amire már tényleg nagy szükség volt, és amiben még rengeteg lehetőség van, de az például már így is nagy előrelépés, hogy pontosan lehet látni, mikor merül le a gép, és hogy mennyi fotópapír van még benne. Utóbbit egyébként hasznos lenne a gép kijelzőjén is mutatni. Itt lehet kiválogatni azt is, hogy a fényképezőgép oldalán megjelenő három programozható gombhoz melyik keretet szeretné az ember hozzárendelni, hogy utána gyorsabban el tudja érni. A kereteket egyébként a fotó elkészülte után is lehet változtatni, a színeffekteket azonban nem. Azaz ha egy kép szépia módban készült el, az már úgy is marad. 

Szintén itt lehet beállítani az önkioldó funkciót, hogy a telefont távirányítóként használva lehessen képeket készíteni. Először itt egyébként nagyon idegesítőnek tűnt, hogy a telefon közepén kicsiben lehet látni, hogy mit fog fotózni a gép, ráadásul azt is rossz minőségben. Aztán hamar egyértelművé vált, hogy igazából pontosan azt látom, amit majd a fényképen is, így viszont hasznos. Az „összeállunk egy képre a távolban” jellegű fotók készítését például már a tervezési fázisban fel lehet adni, hiszen egyértelműen nem látszik belőle semmi.

A telefon és a fényképezőgép nagyon gyorsan összekapcsolódott, igaz, néha lassú köztük a kommunikáció, de ez sem zavaró, csak figyelni kell, hogy ne kapcsolja ki az ember idő előtt a kamerát. Az összes mappából tud válogatni, viszont itt már nem lehet filtereket és kereteket rátenni, és az is nagy előny lenne, ha például a Google Fotók fiókból is lehetne képeket választani, és nem kellene előtte letölteni őket. A jó hír az, hogy egyébként nagyon egyszerűen és könnyen lehet ezt a funkciót használni – viszont hiába jobb minőségű a kép, amit a gépre küldünk, a nyomtatásban sokat veszít a részletekből.

Az állókép, ami beszél

Szintén új funkció, hogy a képekhez hangfelvételt is lehet rendelni. Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy elkészül a fotó, aztán a mikrofon gomb lenyomásával 10 másodperc hangot is lehet hozzá rögzíteni. A képre kerül egy QR kód, aminek nem csak a helyét, de a színét is lehet választani, sőt van kifejezetten olyan keret, amibe belepasszol. Ha ez megvan, akkor ezzel együtt ki lehet nyomtatni a képet, és amikor valaki beolvassa a QR kódot, akkor nem csak a képet látja, de hallja a rögzített hangot is. Ez leginkább szöveggel működik jól, mi arra gondoltunk, hogy ha a koncerten készített képből úgy sem látszik semmi, akkor hanggal megtámogatjuk, hogy lehessen tudni, milyen volt a Red Fang a Dürerben, de a hangeredmény pont olyan lett, mint a képi. Viszont ha csak rámond valamit az ember, azt tisztán ki lehet venni.

Meglehetősen szürreális egy állóképet nézni, miközben a képen szereplő ember beszél, de jó hír, hogy meg lehet oldani a pózolás közben történő beszédet is: a hangfelvevő elkezd dolgozni, és megfelelő pillanatban el lehet készíteni a fotót, hogy a kettő együtt újszerű élményt adjon. A hangot egyébként egy évig őrzi meg.

Mire fel ez az őrület?

1998 óta létezik az Instax, és a világon több mint 40 millió darabot eladtak belőle azóta. Valószínűleg nagyon jól megragadta a Fujifilm azt az életérzést, ami miatt ennyien rajonganak ezekért a kamerákért. Nem akar többnek tűnni, mint ami valójában, egy percig sem állítja, hogy jó fényképezőgép, nagyjából csak annyit mond, hogy egy ilyen géppel buli az élet. És ezzel még csak nem is hazudik olyan nagyot, mert a teszt alatt akárhányszor előkerült a szerkesztőségben, mindig többen vetődtek rá, hogy ez mégis mi. Valamennyit dob a kreativitáson is, mert újra kell tanulni komponálni a képeket, hogy kicsiben is látszódjon minden, amit az ember elképzelt. És az igazat megvallva, egy teljesen új világ nyílik ki az ember előtt, amikor először fogalmazódik meg benne a gondolat, hogy kinyomtat egy képet, csak hogy mellépakoljon dolgokat, majd újra lefotózza, hogy feltölthesse valamelyik közösségi oldalra. Hogy ez mennyire igaz, azt az is bizonyítja, hogy a fotósunk miután a kezébe vette a gépet, rögtön megszállta az ihlet, és már-már egy következő kiállítást vizionált maga előtt, miközben büszkén rázogatta a képeket, amiket egyébként azóta is az asztalán őriz.

Fotókat nézegetni jó, és nem valószínű, hogy az ember tényleg végignézi valaha azt a rengeteg képet, amit a telefonjával készít. A kérdés csak az, hogy az akármennyire is trendi, de mégiscsak 50 ezer forintos forintos gép, és a 2990 forint / 10 darab papír kombó nem irreálisan drága-e. Persze lehet úgy tekinteni a műanyag gépre és az ezzel készült képekre, mint státuszszimbólum, lehet azt mondani, hogy menő a technológia, vagy hogy ez nemcsak egy gép, hanem életérzés, poén, meg buli, de azért ehhez a tudáshoz így is baromi drága a gép, meg a 300 forintos képek. Mivel a célközönség leginkább az a korosztály, akik sokszor nem is rendelkeznek még saját jövedelemmel, ez a probléma leginkább a szülőket érinti. A rajongóknak meg marad a buli, a poén és a szórakozás, amiről ez a fényképezőgép valójában szól, és ezt jól is hozza.