Ajkán is születhetett volna Superman

Nyolcvanegy évvel ezelőtt, az Action Comics amerikai képregényújság 1938. júniusi első számának címlapján egy kék jelmezes, vörös köpönyeges alak jelent meg. Ő volt Superman, a világ első igazi, archetipikus szuperhőse, akit számtalan különleges, emberfeletti képességekkel megáldott (vagy  megvert) igazságosztó karakter követett a popkultúra történetében.

Hogy miért rángatom szemébe hulló hajtincsénél fogva az Ajka melletti Csingervölgybe Clark Kent figuráját? Nincs más oka, mint hogy a Veszprém megyei patak partján Superman születése előtt szűk egy évvel indult meg a világ első kriptongyárában a termelés - és mint az tudvalevő, az első szuperhős szülőhazája a Kripton bolygó.

Sosemvolt univerzum és szomorú valóság

Különös egybeesése ez a magyar ipartörténetnek és a popkult csillag felragyogásának, aminek fényében olyan sosemvolt alternatív univerzum sejlik fel, amiben Magyarország a jók oldalán harcol a nagy háborúkban, és legtehetségesebb kutatóit nem hurcolják el haláltáborokba. A történelmi valóság és a jelen sajnos ennél jóval szomorúbb – áll össze a kép, ahogy a felismerés fakó üvegszilánkjait szedegetem Ajka-Csingervölgy kánikulában fuldokló főutcáján.

Az Ajkához tartozó településrész jellegzetes utcáján baktatok, a szénbányász múltra emlékeztető Feketegyémánt utcán, aminek egybefolyó, egykor vakolatlan tégla, most különböző színekben játszó házait a kriptongyárral egy időben építették, hogy legyen hol lakniuk az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kriptongyári dolgozóinak. Abban reménykedem, hogy találok még valakit az itt lakó idős emberek közül, akik egykor a gyárban dolgoztak.

Évtizedek óta elhanyagolt műemlék

A gyárépület még áll, az egykori szocreál művházzal – a pilaszteres, timpanonos épületbe nemrég mosoda költözött be – átellenben magasodik egyszerű, nagyjából négy emelet magas tömbje, sarkán a többek által víztoronynak hitt hasábbal, a szűrő-mosó toronnyal. Mellette rozsdás sínpár vezet, a kerítés és a gyár közti sávot burjánzó növényzet tölti ki, jó harmadrészt el is takarva az épületet az arra járó szeme elől.

A gyár szomszédságában lévő parkban az ajkai szénbányászatra emlékeztető bányavonat és pár információs tábla áll, de aki erre a környékre vetődik, gyakorlatilag semmit sem tud meg a gyár történetéről, semmi nem árulkodik arról, hogy itt működött a világ első kriptongyára. Egészen közel megyek, átgázolva a sűrű aljnövényzeten a drótkerítésig. Az épület egyik sarkán emléktáblát látok, ez áll rajta:

Ez az épület ipari műemlék.
E gyárban dolgozott az 1930-as években
BRÓDY IMRE
kiváló fizikus, a kriptontöltésű izzólámpa feltalálója, a fasizmus áldozata.
Állította: Ajka Város Tanácsa, a Szakmunkástanulók I. Országos Honismereti Tábora, 1978.

Úgy tűnik, negyven évvel ezelőtt volt utoljára fontos a kriptongyár emlékének ápolása. Ekkor egyébként már az Ajkai Üveggyár használta az épületet, de nem ugornék ennyire előre az időben, inkább összefoglalnám, mit érdemes tudni a magyar kriptongyártás legszebb hét évéről.

Ideális gázok nyomában

Bródy Imre, akinek emlékét a tábla őrzi, 1891. december 23-án született Gyulán. Az amúgy is neves Bródyk közül természettudományos tehetségével korán kitűnő Imre Gyulán majd Aradon járt elemi és középiskolába, ami után egyetemi diplomát matematika-természettan szakon szerzett Budapesten. A fiatal tudós fő kutatási területe a nemesgázok vizsgálata volt, "Egyatomos ideális gázok chemiai constansának elméleti meghatározása" című doktori disszertációját 1918-ban sikeresen meg is védte, tudását professzorai - köztük maga Eötvös Loránd – a legmagasabb, summa cum laude szintűre értékelték.

Doktori címe megszerzése után Bródy 1920-tól a Nobel-díjas Max Born mellett dolgozott Göttingenben. A tehetséges kutatót azonban hamar felszippantotta az ipar. Aschner Lipót, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (EI-VIRT avagy Tungsram) vezérigazgatója az amerikai General Electric példájára 1922-ben saját kutatói laboratórium létrehozása mellett döntött, hogy szabadalmaival a cég élen járjon a világítástechnikai fejlesztések terén. Az újpesti labor vezetője, Pfeiffer Ignác meghívta Bródyt is, hogy vegyen részt a korszak legkorszerűbb fémszálas izzólámpáinak megalkotásában.

Az Izzó (ahogy a céget közkeletűen hívták mindig is) szárnyai alatt Bródy 1929-ben kriptonnal kezdett kísérletezni, miután felfedezte, hogy az addig használt argonhoz képest hatékonyabbak, tartósabbak és fehérebben világítanak a kripton-töltetű lámpák fémszálai. Két kutatótársával (Theisz Emil, Kőrösy Ferenc) 1931-ben szabadalmaztatta is kripton-xenon töltésű fémszálas elektromos izzólámpát.

Több és fehérebb fény

Egy elég nagy akadály volt, amit meg kellett még ugrani a világsikerhez: az 1898-ban felfedezett elem (Kr, a nemesgáz-sorozat negyedik tagja) piszok drága volt, az ára az aranyéval vetekedett. Bródy találmányát ezért a szakemberek közül sokan őrültségnek tartották, mondván, a kriptonnal töltött méregdrága izzólámpa sosem versenyezhet a jóval olcsóbb argon-nitrogén töltetű izzókkal. Hogy találmánya költséghatékonyan sorozatgyártható legyen, Polányi Mihály manchesteri professzor, a Tungsram külső szakértője segítségével Bródy kidolgozott egy új eljárást, amivel nagyságrendekkel olcsóbban lehetett a kriptont a levegőből kivonni.

A 1936. december 4-i Népszava egy rövid hírben így számolt be a fejlesztésekről:

Az elektrotechnikai egyesületben dr Bródy Imre vegyész ismertette találmányát, a kriptontöltésű villamos izzólámpát. A kripton egy eddig alig ismert gáznemű anyag, amelyből csak körülbelül egymilliomodrész van a levegőben. Előállítása ennek következtében olyan költséges, hogy amikor az előadó kísérleteit megkezdte, 2000 márka volt három gram kripton ára. Találmányának lényege egy új eljárás, amellyel már, bár még mindig drágán, elérhető áron lehet kriptongázt termelni. Elmondotta, hogy a kriptonnal töltött izzólámpa több és fehérebb fényt szolgáltat, mint az eddig használt anyagok. Elmondotta továbbá azt is, hogy Ajkán, a szénbányák mellett már épül a Kripton-gyár.

Mint a Népszava híréből is kiderül, miután Bródy kidolgozta a kripton (és xenon) nemesgáz nagyipari méretű előállításának elveit, szinte azonnal meg is indult a világ első kriptongyárának építése Ajka mellett, a Csinger-patak völgyében. Ebben természetesen elsődleges szerepe volt Aschner Lipótnak, akinek köszönhetően Ajka virágzásnak indult a II. világháború előtti években. Az Izzó 1935-ben megvásárolta az Ajkai Kőszénbánya Rt. részvénytöbbségét, vele együtt az ajkai téglagyárat, kibővítette a csingervölgyi erőművet - mindezt azért, hogy a kriptongyár mielőbb megépülhessen és teljes kapacitással működhessen, minél több izzót ellátva töltőgázzal. (Mindezzel Aschner Magyarország egyik leggazdaságosabb ipari területévé változtatta az ajkai iparmedencét pár röpke év alatt.)

Bródy két kutatótársa, Kőrösy Ferenc és Selényi Pál, valamint Polányi Mihály segítségével egy év alatt dolgozta ki az új módszert. Színképelemzési módszerrel megállapították, hogy 1 köbméter levegőben 1,5 köbcenti kriptongáz található, tehát egyetlen nagyobb lámpatest megtöltéséhez több száz köbméter levegőt kell a lehető leghatékonyabban feldolgozni. A termodinamikai alapokon nyugvó megoldás lényege, hogy a levegőnek csak egytizedét cseppfolyósítják (tízszeres nyomásra sűrítik és hűtik), majd a fennmaradó, lehűtött, de még nem cseppfolyós részt turbókompresszorral átfúvatják rajta. Ezzel a kripton java része átmosódik a folyékony levegőbe, és a technológia második részében már csak ezt a tíz százalékot kell szakaszos lepárlással és többlépcsős tisztítással alkotóira szétválasztani.

A csodás bakonyi levegő

De miért kellett ezt a viszonylag egyszerű gyártási folyamatot Ajka mellé telepíteni? Aschner Lipót jól ismerte a Csinger-völgy klimatikus és technikai körülményeit. Tudta egyrészt, hogy a környéken tiszta a levegő, a közelben nincs olyan gyár, ami kéményeivel a fő alapanyagot, a levegőt szennyezte volna. Másrészt Alsócsingerben 1912-ben épült egy kis erőmű, ami az Izzó-vezér elképzelése szerint kibővítve a kriptongyártáshoz szükséges elektromos energiát szolgáltatta. Az kriptongyárat 1935-ben kezdték építeni, az 1,8 millió pengőbe kerülő üzem gépeit a német Linde szállította, és 1937. október 23-án meg is indult a világ első kriptongyárában a kriptongáz előállítása.

A gyár három műszakban, óránként 21 ezer köbméter levegőt dolgozott fel, egy nap alatt pár száz liter (három-négy kilogramm) kriptongázt termelve. A tiszta bakonyi levegőből kivont kriptongázt palackozva szállították az Izzó budapesti gyárába. Az új technológiának hála, csupán 1,26 pengőbe került egy liter kripton előállítása. Az új, kriptonos izzók gyártási költségeit tovább csökkentette, hogy Bródyék új formájú, kisebb térfogatú izzót kísérleteztek ki, aminek töltéséhez jóval kevesebb kriptongázra volt szükség. A gyár hat évig termelte a kriptont zavartalanul – évente 200 köbmétert –, az Izzó elárasztotta sikertermékével, a kriptonlámpával a piacot, a világ vezető lámpagyárai csak loholtak a nyomában. Aztán jött 1944 tavasza.

A világ első kriptongyára 1944 nyaráig üzemelt. 1947 februárjában az Izzó vezetői szerették volna újraindítani, de a gépeket a háborús jóvátétel részeként leszerelték, és a Szovjetunióba szállították. A kiürült épületben előbb Mávaut állami busztársaság üzeme működött az ötvenes években, majd megvette az Ajkai Üveggyár (a déli homlokzaton és a tornyon még most is jól látható a kék-fehér Ajka Crystal embléma).

A kripton rejtélye

Az épület jelenleg is az üveggyár tulajdonában van, bár üveggyártás már hosszú évek óta nem folyik benne. Szomorú mellékszál, hogy úgy tűnik, lassan az Ajka Kristálynak is befellegzik: a fénykorában kétezer főt foglalkoztató, prémium üvegtermékeket gyártó üzemben már csak 180-an dolgoznak, az egykori nyolc kemencéből már csak egy üzemel, hiába tesz meg minden tőle telhetőt a cég a túlélésért.

Amennyire tudom, körbejárom az üres, csendbe burkolódzó gyárat. Keleti oldalán, a patakon túl, az erdőben, elhagyatott, kibelezett, kifosztott, kétszintes, magas üvegablakos transzformátor-állomást találok. Körülötte levert, összetört porcelán szigetelőtestek hevernek, köztük több jelzett is, a pécsi Zsolnay gyárból. A mohosodó, egykor fehérre meszelt falak közt csak az áramátalakítók hűlt helyeit, fölszedett padlózatot látom, a kissé nyomasztó falfirkák mellett néhol még az eredeti feliratok is olvashatók (A Sin, B Sin, Jolánakna, Földelés stb).

A gyár északi oldalán, a bedőlt kerítésen átlépve egész közel jutok. A falak tövében sötétkék törtüveg kupacait veri fel a gyom. Belesek a törött ablaküvegeken, a lelakatolt ajtók résein, de félhomályos terekben nem nagyon látni már semmit, ami a valaha itt folyt ipari tevékenységre utalna. Sajnos ugyanígy járok a Feketegyémánt utcában is. Az itt álló házakat 1937. szeptember elején adták át, a Kripton-telepnek hívott, 46 lakásos, hosszú, téglaépítésű lakótömb a gyár dolgozóinak, családtagjaiknak volt a lakhelye. Ma már szinte kizárólag fiatalabb generációk élnek itt, a kriptongyár egykori dolgozói közül már senki nem él, vagy elköltözött. Néhány idősebb ember még lakik itt, de ők vagy a közeli bányákban vagy az üveggyárban dolgoztak annak idején. Az 50-60 éves korosztály tagjai szívesen beszélnek az elmúlt időkről, hogy ki honnan költözött ide, milyen volt a szénbányászélet, a forró üveggel való munka, de nem találtam senkit, aki örökifjú Supermanként a -153,22 °C fokon cseppfolyós kripton rejtélyeiről mesélt volna.

Némi vigaszt nyújtott azért Ibránszky Péter, az Ajkai Bányászati Múzeum munkatársa, aki örömmel mutatta meg a múzeumi gyűjtemény néhány kriptongyárral kapcsolatos darabját, és idézte fel az Aschner és Bródy nevével fémjelzett korszakot (különösen Aschner hatását hangsúlyozta, mondván, hogy az Izzó nélkül az ajkai szénbányászat sem fejlődött volna olyan tempóban a harmincas-negyvenes években, mint ahogy arról a korabeli dokumentumok is tanúskodnak). Hogy milyen volt a kriptongyár maga? A múzeum tulajdonában lévő két fotónak köszönhetően így bő nyolcvan év múltán alkothatunk némi képet róla:

Felhasznált források:

• Tilhof Endre: Kriptongyár Ajkacsingervölgyben (Ajkai Századok, 9. szám, IX. évfolyam, 2012. november)
• Móra László: Több fényt! Bródy Imre, az ember és a feltaláló alkotó (Természet Világa, 1991. december 1., 122. évfolyam, 12. szám)