Megháromszorozódott az erdők irtása Brazíliában
A brazil nemzeti űrkutatási intézet (INPE) előzetes adatai szerint idén megháromszorozódott a kiirtott erdőterületet nagysága az Amazonas vidékén - írja az MTI.
Az intézet műholdas megfigyelő rendszere 2255 négyzetkilométernyi erdőség kiirtását regisztrálta júliusban szemben a tavaly júliusban észlelt 597 négyzetkilométerrel.
Az idén júliusban kiirtott erdőterület majdnem akkora, mint Luxemburg területe és a legmagasabb havi erdőirtás, amelyet az INPE megfigyelő rendszere az elmúlt években regisztrált.
Az Amazonas a világ legnagyobb esőerdője, a világ tüdejének is nevezik, mivel hatalmas mennyiségű szén-dioxidot nyel el. Brazília területén terül el az esőerdő mintegy 60 százaléka.
Az erdőirtás felgyorsulásért környezetvédők és kutatók Jair Bolsonaro januárban hivatalba lépett új köztársasági államfőt hibáztatják, mondván, bátorítja a fakitermelést és az állattartókat a térség gazdasági fejlesztése céljából.
Bolsonaro élesen bírálta a INPE által már korábban bemutatott adatokat, mondván azok pontatlanok és ártanak a dél-amerikai ország hírnevének. Csütörtökön közölte, hogy leváltja az intézet igazgatóját, Ricardo Galvaót, aki pénteken távozott is posztjáról.
Az űrügynökség és független szakértők, valamint környezetvédők azonban megvédték az adatok pontosságát. Galvao a Reuters brit hírügynökséggel szombaton közölte: meg fogja védeni az adatokat, amelyek tagadhatatlanul kimutatják a fakitermelés megugrását a térségben.
(Címlapkép: www.dgi.inpe.br)