
UFO-t láttak az amerikai haditengerészet pilótái
A New York Times 2017-ben és 2018-ban közzétett három (elvileg titkosítás alól feloldott) videót, amiken a haditengerészet pilótái magasan a felhők felett, látható szárnyak vagy hajtóművek nélkül hangsebességgel száguldozó, azonosítatlan repülő tárgyakat követtek.
Az egyik ilyen objektum 2004-ben 24 kilométeres magasságból 6 kilométeresre zuhant, ahol lebegett egy darabig. Ezek után vagy kikerült a radar látószögéből, vagy visszaszáguldott a magasba.
A haditengerészet a Black Vault nevű, hírszerzéssel foglalkozó híroldalnak adott közleményében megerősítette, hogy valóban nem tudják, mik szerepelnek a videókon – írja a CBS. Joseph Gradisher szóvivő szerint a hivatala azonosítatlan légi jelenségként kezeli. Ez azt jelenti, hogy a 2004 és 2015 között, tiltott katonai légtérben megjelenő objektumok valóban léteztek, és nem lett volna szabad ott lenniük. Gradisher azt is elmondta, hogy ezek a videók hivatalosan még mindig titkosítva vannak, és nem akarták egyelőre megosztani az emberekkel.
A Black Vault szerint a videókat egy korábbi pentagoni dolgozó szivárogtatta ki. Valószínűleg azzal az indokkal kérte el a felvételeket, hogy hivatalon belüli használatra összeállítson egy anyagot a pilóta nélküli légi járművekről (UAV), és meg is kapta az engedélyt.
Azt persze senki nem állítja, hogy ezek a tárgyak a Földön kívülről érkeztek volna, és ET unokatestvérei vezették volna őket. Az UFO jelzés annyit jelent, hogy egyelőre nem tudják megmagyarázni, mit is láttak a jelenlegi tudásunk alapján. Egészen hétköznapiak az ilyen jelenségek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
2 órája
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
15 órája
- Tech-Tudomány
Megkóstolhatóvá válhat a virtuális valóság
Az új elektronikus eszköz segítheti az online kereskedelmet.
8 órája
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitestet találtak a közelben
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
15 órája
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
44 perce
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
6 órája
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
13 órája