Greta Thunberg: Hogy mertek mindannyian hozzám jönni egy kis reményért?
További Tech-Tudomány cikkek
- Felzabált egy fél galaxist, aztán elaludt egy fekete lyuk
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
Ez így teljesen rossz. Nekem nem kéne ma itt állnom. Az iskolapadban lenne a helyem, az óceán másik felén. És mégis mindannyian hozzám jöttök egy kis reményért? Hogy merészelitek? Elloptátok az álmaimat és a gyerekkoromat az üres szavaitokkal. És mégis, én még a szerencsések közé tartozom. Az emberek haldokolnak. Egész ökoszisztémák dőlnek össze. Egy tömeges kihalás szélén állunk. És mégis csak a pénzről meg a gazdasági növekedés meséiről tudtok beszélni.
Így kezdte felhevült beszédét a 16 éves Greta Thunberg az ENSZ New York-i klímacsúcsán, ahol a világ számos országának vezetője is felszólal.
A The Guardian beszámolója szerint rövid beszédében Thunberg felelősségre vonta a világ kormányait és az eseményen résztvevőket, hogy egyáltalán nem tesznek eleget, nem hiszik el, hogy most rögtön kell cselekedni, hiába állítanak mást, hiába mondják azt, hogy hallják a segélykiáltásokat.
Azt is mondta, az sem elég, hogy azt mondják, a szén-dioxid-kibocsátást tíz éven belül a felére kell csökkenteni. Mert Thunberg szerint ebben arra is támaszkodnak, hogy majd az ő generációja és az utána következő olyan technológiákkal fogja csökkenteni ezt a szén-dioxidot, amik még nem is léteznek. „Az 50 százalék nekünk nem elfogadható. Nekünk, akiknek majd ténylegesen a következményekkel kell együtt élnünk.
És ti még mindig nem vagytok elég érettek ahhoz, hogy kimondjátok a valóságot. Elárultatok minket. De a fiatalok már kezdenek rájönni erre. A jövő generációinak szeme rajtatok van. És ha ti úgy döntötök, hogy cserbenhagytok minket, soha nem fogunk megbocsátani. Nem engedjük, hogy ezt megússzátok. Itt és most mi meghúztuk a határt. A világ kezd felébredni. És jön a változás, ha tetszik nektek, ha nem
– zárta beszédét.
Az ENSZ hivatalos bejelentése szerint hétfőn összesen hatvanhat ország kormánya fogadta meg, hogy 2050-ig elérik a karbonsemlegességet, ami sokak szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszú távon elkerüljük a katasztrofális mértékű klímaváltozást.