Az iPhone 4-hez hasonlíthat majd a jövő évi iPhone
Még egy hete sem volt kint hivatalosan az iPhone 11, mikor a telefon jövőjét mindig elég pontosan megjósló elemző, Ming-Chi Kuo kiadott egy jelentést a jövő évi modellről, ami a jelek szerint visszatérhet majd az iPhone 4 fémkeretes megoldásához – írja a The Verge.
Kuo korábban beszélt már az Apple 2020-ban érkező 5G-s telefonjairól: három hónapja egy kis kijelzős telefont emlegetett, de egyszer azt is elmondta már, hogy a jövő évi kollekciónak teljesen új dizájnja lesz – ez utóbbival kapcsolatban mondjuk arról nem sokat beszélt, hogy ez alatt pontosan mit kell érteni.
Az iPhone a 2017-ben megjelent X óta nagyjából ugyanúgy néz ki, a mostani jóslat alapján azonban jövőre megint jöhet a 4 szögletesebb dizájnja. Ez egyébként nem is elképzelhetetlen, az Apple ugyanis a 2018-as iPad Próval is ebbe az irányba mozdult el a lekerekített szélek helyett. Kuo szerint ugyanakkor ezzel az eszközzel ellentétben a jövő évi telefonokon továbbra is hajlított üveget fognak használni.
Az iPhone 4 fémkeretének esetleges visszahozatala abból a szempontból mindenképpen érdekesnek tűnik, hogy ezeknél a telefonoknál elég gyakori volt az, hogy elvesztették a jelet, ha az emberek nem megfelelően tartották őket. Kuo erre ki is tért, de mint írta, az Apple mérnökei ezúttal úgy tervezték meg a keretet, hogy az a lehető legkisebb mértékben korlátozza a telefont.