Miért múlik még mindig a véradókon a betegek élete?

A WHO szerint évente 117,4 millió véradás történik a világon, többségük a fejlett országokban. Míg a legmagasabb jövedelmű államokban csak a világ népességének 16 százaléka él, ott történik a véradások 42 százaléka. Ezekben az országokban ezer emberre nagyjából 32 véradás jut. A legszegényebb vidékeken azonban alig négy adag vért adnak minden 1000 emberre (és ez emelkedésnek számít a korábbi időkhöz viszonyítva).

A szegény országok vérhiányát tovább súlyosbítja, hogy az ott adományozott vér sokkal magasabb arányban fertőzött olyan kórokozókkal, amely transzfúzióval képesek terjedni az emberek között. Míg a gazdag országok véradagjainak csak 0,002 százaléka fertőzött HIV-vel, és 0,02 százaléka hepatitisz-B-vel, ugyanez az arány a legszegényebb országokban 0,86, illetve 3,64 százalék).

Vér az újszülötteknek

Nyilvánvaló az összefüggés a véradások száma és a gyógyászatban hozzáférhető vér mennyisége között. Vagyis a harmadik világban sokkal kevesebb vér áll rendelkezésre, miközben sokkal nagyobb lenne az igény rá, mint nyugaton. Míg a fejlett világban a vér nagy részét (akár háromnegyedét) 65 év felettiek kapják - főként szívműtétek alkalmával, illetve a vérképzőszervi daganatok kezelésére -, a legszegényebb országokban az elérhető vér felét 5 évnél fiatalabb gyerekeknek adják átömlesztéssel. Nekik a születési komplikációk és a gyakori és súlyos újszülöttkori vérszegénység miatt van rá szükségük.

A vérhiány legfőbb oka (a pénztelenség és az ellátás szervezetlensége mellett) a véradási hajlandóság alacsony volta. Persze folyamatosak a kampányok, de reálisan azt nem lehet várni, hogy a jövőben megsokszorozódna a véradók száma. A végső cél az kell legyen, hogy kiküszöböljük a donort a rendszerből, és vér hasonlóképpen legyen előállítható, mint az inzulin vagy más létfontosságú hormonok, enzimek. Megszámlálni sem lehet az elmúlt évszázadban tett próbálkozásokat a mesterséges vér kifejlesztésére, de eddig még egyik kísérleti anyag sem bizonyult működőképesnek.

A japán védelmi minisztérium orvosi kutatóintézete azonban néhány napja előállt egy egészen ígéretesnek tűnő fejlesztéssel. Azt állítják, hogy a folyadékot bárki kaphatja, függetlenül a vércsoportjától, és nagyban javítja a túlélési esélyeit a vészes vérveszteséggel járó balesetek után.

Jobb mint az igazi

A japán mesterséges vér, amelyet a Transfusion című vérátömlesztéssel foglalkozó szakfolyóiratban publikáltak, szinte túl jó, hogy igaz legyen. A művérben az oxigénszállításért felelős vörösvértesteket apró, sejthártyával burkolt hemoglobin hólyagocskák (vezikulák) helyettesítik, míg a véralvadást intéző vérlemezkéket hasonló módon csomagolt fehérjék pótolják. Ezeket a “sejteket” a vérplazmával megegyező összetételű folyadékba keverik, és máris átömleszthetővé válik a sérült alany szervezetébe.

A készítmény teszteléséhez tíz nyulat fogtak, és a májuk ereit átvágva kivéreztették őket, vagyis súlyos vérveszteséggel járó sérülést imitáltak náluk. Ezután megkapták a művért, és hatan életben maradtak tőle (vagyis mesterséges vörösvértestek biztosították náluk az oxigénszállítást, a mesterséges vérlemezkék pedig elállították a vérzést. A kutatók szerint ez a sikerességi arány összevethető azzal, mintha igazi vért kaptak volna.

Eközben egy nyúlban sem okozott káros mellékhatásokat (például vérrögképződést) az anyag. A mesterséges vérben nincsenek olyan antigének, amelyeket a vért kapó szervezet idegen betolakodóként ismerne fel, és immunreakciót indítana ellene. Vagyis a mesterséges vérnek nincs vércsoportja, így nem is lehet inkompatibilis az immunrendszerrel. A hagyományos transzfúzió előtt minden esetben orvosnak kell ellenőriznie a páciens vércsoportját. Ezért a legtöbb ország egészségügyi szabályozása szerint nem orvos nem is végezhet vérátömlesztést, mert ő hivatalosan nem képes megbizonyosodni a vércsoportok egyezéséről.

A természetes vérrel nemcsak az a baj, hogy eleve kevés van belőle, de nagyon gyorsan meg is romlik. A vérlemezkéket általában csak pár napig lehet eltartani (de egy hétnél tovább gyakorlatilag lehetetlen). Eközben pedig folyamatosan rázni kell őket, különben összeállnak, és a készítmény használhatatlanná válik. A vörösvértestek nagyjából három hétig tárolhatók, hűtve.

Vizelet vagy sör vér helyett

A mesterséges vér igénye már évszázadokkal ezelőtt megjelent, de egészen a múlt század elejéig, és a vér összetevőinek, illetve funkcióinak pontos leírásáig semmi esély nem volt az alkalmas helyettesítőszer megalkotására. Pedig ötletekből nem volt hiány, gyakorlatilag minden, biológiai eredetű folyadék szóba került, a tejtől kezdve a vizeleten keresztül a sörig. A világháborúk, és a harctereken napjában ezrével elvérző katonák az egekbe emelték az átömleszthető vér iránti igényt, és a mesterséges pótlék kifejlesztését célzó kutatások eredményei kezdetben (alaptalan) optimizmusra adtak okot. De csakhamar jött a csalódás, és a mesterséges vér lehetetlenségét belátva a nyolcvanas évekig senki sem foglalkozott komolyabban a kérdéssel.

Azt, hogy jelenleg már legalább olyan készítmények léteznek, amelyekről elképzelhető, hogy a jövőben működőképessé fejlődhetnek,

A nyolcvanas években sokként érte a világot, hogy sok esetben az életmentőnek hitt vérátömlesztés fertőzte meg a betegeket az akkor még kezelhetetlen HIV-vel. A transzfúzióba vetett bizalom (mind a donor, mind a vért kapó oldalán) összeomlott, és akkor vált igazán válságossá az egyébként mindig is érezhető vérhiány. Viszont mindez újrateremtette a művér iránti igényt.

Eddig alapvetően két megközelítést követtek a mesterséges vér megalkotását célzó (eredménytelen) próbálkozások. A projektek egyik része a hemoglobin módosított változatait igyekszik becsomagolni arra alkalmasnak tűnő egységekbe (vagy feloldani folyadékban, csomagolás nélkül) - ebbe a trendbe sorolható a mostani japán fejlesztés is. A másik csoportot egy teljesen eltérő, de oxigénszállításra ugyancsak alkalmas vegyületcsoport, a perfluór-karbonok (PFC) felhasználását célzó kutatások alkotják.

Folyadéklégzés

Érdekes módon, míg hemoglobin alapú mesterséges vért még soha nem engedélyezett az amerikai gyógyszerügyi hatóság (az FDA), addig egy PFC alapú vérpótlót már igen - bár azt is kivonták a piacról később, felhasználás technikai nehézségei miatt. A perfluor-karbonok képesek visszafordíthatóan megkötni, majd leadni az oxigént, vagyis alkalmasak lehetnek a tüdő és a szövetek közötti oxigénszállításra.

Sőt, a perfluorkarbon-alapú folyadékokat be is lehet lélegezni, és a tüdőben a folyadék és a kapillárisok között oxigéncsere zajlik le. James Cameron A mélység titka című filmjében be is mutatják, hogy hogyan működik a perfluor-karbon alapú légzés egy patkánynál. A New York Times akkori cikke szerint ez nem trükk volt, a patkányt tényleg folyadékba mártották, és ő tényleg belélegezte a perfluor-karbont.

Az engedélyezett perfluor-karbon alapú vérpótlékot Fluosolnak hívták, és azt is Japánban fejlesztették ki. Csak úgy tudott elegendő oxigént felvenni a tüdőből, ha a beteg tiszta oxigént lélegzett be, és két nap alatt eltűnt a vérből, mint ahogy a természetes vérkomponensek sem húzzák túl sokáig. Noha szigorú értelemben működőképes volt, előállításához 80-féle anyagot kellett vegyíteni és hűteni. Így hiába engedélyezték összesen kilenc országban, üzletileg nem volt sikeres, és öt év után, 1994-ben kivezették a piacról.

Vér van eladó

Az emberi és állati vér, illetve a belőle előállítható készítmények a gyógyászat minden területén pótolhatatlanok. Természetes, hogy ha valamire ilyen döbbenetesen nagy a kereslet, az intenzív kereskedelmet fog generálni. Pontosan ez a helyzet a vérrel is. Jelenleg a világon a vér és a belőle eredeztethető termékek piaca évi 179 milliárd dollárt mozgat meg.

A vér alkotórészeiből a legkülönfélébb gyógyszereket, vakcinákat, mérgeket és ellenmérgeket, immunológiai hatóanyagokat gyártanak, illetve transzfúziós céllal is importálnak az országok belőle. A világ legnagyobb vérexportőre Írország, amely egymaga a vérvilágpiac 17 százalékát uralja évi 30 milliárd dolláros kivitellel. Ez az ország teljes exportbevételének 18,3 százalékát adja. 

Magyarország a világ 15. legtöbb vérkészítményt exportáló állama, évi 1,47 milliárd dolláros bevétellel. Eközben sok vérkészítményt importálunk is: e tekintetben a 19. helyen állunk világszerte, és a globális forgalom majdnem 1 százalékát kitevő vér eredetű terméket hozunk be az országba.

A vércsoportot lerágó baktérium

Bár a véradást teljesen nem küszöböli ki, a vércsoportok okozta inkompatibilitás kikerülhető úgy, ha a levett vérből valahogy eltüntetjük az immunválaszt kiváltó molekulákat. Erre az A-vércsoport esetében egyes bélbaktériumok enzimjei alkalmasak lehetnek. A kanadai Brit Columbia-i Egyetem kutatói olyan bélbaktériumokat kerestek, amelyek a bélfalról eszegetik a mucin nevű cukorláncokat is tartalmazó fehérjéket. Ezek a molekulák szerkezetükben hasonlók a második leggyakoribb vércsoportot, az A-t meghatározó sejtfelszíni cukorláncokhoz, így a baktériumok enzimjei ez utóbbiakat is képesek lebontani.

Emberi székletmintákból izolálták a bélbaktériumok DNS-ét, benne a cukorláncbontó enzimek génjeivel. Ezeket E. coli baktériumokba ültették, majd tesztelték őket, hogy képesek-e bontani az A-vércsoportú vér vörösvértestjein lévő cukormolekulákat. És igen, képesek voltak, vagyis a teljes vérmennyiség harmadát kitevő 

ami mindenkinek adható. Ezzel elméletben az univerzálisan felhasználható vér hozzáférhetőségét meg lehetne többszörözni. Arról azonban semmit sem tudni, hogy ezek az enzimek okoznak-e bármi mást a vérben, ami problémákat okozhat.

E kutatások azonban még messze nincsenek olyan állapotban, hogy a közeljövőben akárcsak az adományozott vér egy részét is kiválthassák, így még nagyon sokáig pótolhatatlan lesz a véradás.

És ott legalább adnak sört meg virslit.