![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
A magyar kalandor már száz éve felfedezte az újra megtalált elveszett kontinenst
További Tech-Tudomány cikkek
-
Már a NASA szerint is valószínűsíthető, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe
- Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
- Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
- Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
- Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
A hetekben szenzációs tudományos eredményről számolt be a világsajtó: az Adria alatt egy Grönland méretű kontinenst fedezett fel egy holland kutatócsoport. A tengerfenék, a mediterrán térség, az olasz, illetve horvát és albán tengerpart hegységeinek tüzetes vizsgálatával a több évig tartó projekt résztvevői igazolták az Adria alatt található „elveszett kontinens” létét. Az Észak-Afrikából leszakadt tektonikai lemezdarabot néhány laikus rögtön az elveszett Atlantisz legendájával kapcsolta össze, persze az ilyen kijelentéseket az Utrechti Egyetem geológuscsapatának vezetője, Douwe van Hinsbergen határozottan elutasította.
Jómagam történész vagyok, nem geológiai szakember. A Balkán-félsziget történetével foglalkozom, azon belül elsősorban az albánok történelmével. Az albanológia tudományágának egyik alapítója pedig történetesen egy olyan magyar tudós volt, akinek a neve geológusként és kartográfusként évtizedekig azonos volt az Adria történetének a kutatásával. Ő nem volt más, mint az első hazai dinoszauruszleletek megtalálója és leírója, báró Nopcsa Ferenc (1877–1933), akinek egész élete rendkívül kalandos volt.
A magyar, aki albán király akart lenni
Kém volt, diplomata, Fatia Negra unokája és a történelem első repülőgép-eltérítője, de mindenekelőtt tudós. Ifj. Nopcsa Ferenc bárónak kalandosabb élete volt, mint Indiana Jonesnak.
Aki Nopcsa életművével foglalkozik, kénytelen beleásni magát a báró tudománytörténeti munkásságába is, amit a néprajz, régészet, történelem, nyelvészet, szociológia vagy történetesen a földrajztudományok tárgykörében végzett. A báró több évtizeden keresztül járta a balkáni tájakat, hogy földtani megfigyeléseket végezzen. Közel 4 ezer kilométert tett meg gyalog vagy lóháton a félszigeten. Miután kutatásait az első világháborút követően már nem folytathatta Délkelet-Európában, vett egy motorkerékpárt, azzal utazta be az Appennin-félsziget keleti partvidékét, és precíz alapossággal vette szemügyre annak földtani szerkezetét.
A bárónak már a Balkánon feltűnt számos furcsaság: az Albán-hegyláncok – a Dinaridák és a Hellenidák közé szorulva – rendkívül bonyolult földtani felépítésűek. Számos itt fellelhető kő és paleontológiai lelet idegen, a mai helyétől távol keletkezett, és csak a jura és kréta korszak utáni hatalmas tektonikai mozgások eredményeként kerültek jelenlegi helyükre. Legalábbis erre utalt a sok törésvonal és a nyomukban fellépő rendszeres földrengés. Ha viszont az Albán-Alpok máshonnan került ide, akkor ennek nyoma kell, hogy legyen az Itáliai-félszigeten is.
Nopcsa Olaszországban megtalálta a Nyugat-Balkán minden apró földtani jellegzetességének a párját.
Az eocén és a felső kréta idejéből maradt paleontológiai leletek, a kőzettani különbözőségek pontosan megegyeztek a túlparton megfigyeltekkel. A báró ekkor papírra vetette a két félszigeten tapasztaltakat, és megpróbálta egy térképben összegezni azokat. Miután az Adria is a helyére került, összekötötte az azonos leleteket egy vonallal, és így kirajzolódott az Adria alatt húzódó földtani rétegek teljes képe. A rétegek kora, felépítése, paleontológiai és geológiai leletei tökéletesen fedték egymást. Ez annyira szabályos, szerkezetileg annyira egységes volt, hogy csak egyet jelenthetett: a nyugaton az Appenninek, keleten a Dinaridák által közrefogott Adria nem más, mint egy, az európai kontinensbe beékelődő, leszakadt és elsüllyedt kontinensdarab. Némi utánagondolással a báró rájött arra, hogy az Adria az afrikai kontinens egykori hegyes kiszögellése, amely a kréta utáni tektonikai mozgások során szakadt le és ékelődött be mai helyére. Nopcsa ezeket a kutatási eredményeit 1932-ben tette közzé német nyelven, a Német Geológiai Társaság folyóiratában.
Elfeledett magyar óriás
![Nopcsa Ferenc albán harci öltözetben - 1913 körül](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2999/29991/299917/29991793_6eb32c006710a6f8b0d4554d172154ba_wm.jpg)
Amikor az interneten megtaláltam Hinsbergen professzorék vonatkozó publikációját a Gondwana Research megfelelő lapszámában, két dolog szúrt szemet: egyrészt a cikk vonatkozó szakaszait nagyon hasonlóan fogalmazták meg Nopcsa 1932-ben publikált írásához. Másrészt a tanulmányban sehol nem fordult elő Nopcsa Ferenc neve (hogy az Adriát szintén kutató id. Lóczy Lajosról ne is beszéljünk).
Magam is kutató vagyok, ezért pontosan tudom, hogy a legjobb szándék mellett is előfordul, hogy az ember észrevétlenül elsiklik olyan szakmunkák felett, amelyek amúgy alapvető fontosságúak a kutatott téma szempontjából. A fentiek szellemében írtam egy udvarias levelet Hinsbergen professzornak, amelyben nem kritikaként, hanem észrevételként hívtam fel a figyelmét Nopcsa vonatkozó kutatására. A holland geológus kedvesen és köszönettel fogadta a levelemet: bevallotta, hogy valóban nem ismerte Nopcsa említett publikációját. Miután átfutotta az 1932-es tanulmányt, úgy fogalmazott, hogy a magyar tudós is azok közé az óriások közé tartozik, akiknek a vállára épült a mai modern geológiakutatás, és akinek a nevével eddig sajnálatos módon nem találkozott. Hinsbergen professzor ígéretet tett arra, hogy Nopcsa kutatási eredményeit a jövőben csapata feldolgozza és használni fogja.
A poros könyvtárak haszna
A fenti esetnek számomra több tanulsága van. Egyrészt a holland kutatóprofesszor személyében egy tudományágával szemben szerényen és alázattal viselkedő tudóst ismertem meg, aki nem csinált presztízskérdést abból, hogy utólag szerzett tudomást Nopcsa Ferenc életművéről. Sőt: örült, hogy kutatási területével kapcsolatban újabb eredmények kerültek elő a múltból, amelyeket a jövőben felhasználhat.
Másrészt az eset rávilágított arra, hogy a tudománytörténet, a tudástörténet miért is fontos része a kutatói munkának és a kutatókat finanszírozó pénzügyi alapoknak. A holland NWO és az Európai Unió ERC projektjeként tevékenykedő utrechti kutatócsoport, Nopcsa csaknem 90 évvel ezelőtti eredményeire építve, máshogy is felépíthette volna kutatási tervét és máshogy is felhasználhatta volna bőséges anyagi erőforrásait. Mindamellett, hogy a század első harmadához képest összehasonlíthatatlanul gazdagabb, pontosabb és részletesebb képet lehet rekonstruálni az Adria földtani felépítéséről, azaz a most elvégzett kutatások értelmét és értékét senki nem vonhatja kétségbe, a valóban szenzációnak számító felfedezések egyikét mégiscsak publikálták már 1932-ben.
![1-s2.0-S1342937X19302230-ga1 lrg](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2999/29991/299917/29991797_0bfaace3abae4010e055ba0ca15ceb68_wm.jpg)
És ez a tény felhívja a figyelmet egy harmadik tanulságra, amelyet a hazai kutatások tudományos és politikai felelőseinek is érdemes megfontolni. Pontosan a fenti eset bizonyítja, hogy még a természettudományok művelői sem mondhatnak le arról, hogy „poros könyvtárakban”, akár százéves cikkeket is elolvassanak – igaz, a Német Geológiai Társaság említett folyóirata például az interneten is hozzáférhető.
Cikkünk szerzője Csaplár-Degovics Krisztián, az MTA BTK Történettudományi Intézet főmunkatársa.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.
tegnap, 09:49
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
tegnap, 13:31
- Tech-Tudomány
Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb
Nem csak a Marsra jutott piramisokból.
február 11., 05:57
- Tech-Tudomány
A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél
Forradalmasította az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, de mennyire átlátható?
február 11., 18:49
- Tech-Tudomány
Megtalálták a tehenek Szent Grálját, ezek lehetnek az év legfontosabb technikai áttörései
2025 a robotokról és a zöldtechnológiáról szólhat.
február 6., 08:36
- Tech-Tudomány
Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
Speciális szoba és mozdulatlan fej kell hozzá.
tegnap, 19:09
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
Szól, hogy ellopták a jelszót, és segít újat beállítani.
tegnap, 20:45
- Tech-Tudomány
Milyen az élet valójában egy sivatagos bolygón?
Ami a fantasztikus dramaturgiában jól működik, az exobiológiában nem biztos, hogy beválik.
február 9., 11:38
- Tech-Tudomány
Pehelysúlyban indul, mégis kőkeményet üt az Asus új laptopja
A Zenbook A14 még az egy kilót sem éri el, mégis helytáll a mindennapokban.
február 8., 11:04
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- Tech-Tudomány
Szinte fillérekért fejlesztettek érvelő mesterséges intelligenciát
Száz dollárnak ötven a fele.
február 8., 13:19
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Tech-Tudomány
Már a NASA is megerősítette, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe
Az űrügynökség szerint a becsapódás esélye tovább növekedhet.
8 órája
- Tech-Tudomány
Utánajártak a tudósok a világegyetemet elpusztító katasztrófának
A kérdés, hogy mikor pukkan ki a buborék, amiben élünk.
február 8., 10:53
- Tech-Tudomány
Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég
A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.
február 10., 16:39