
Aggasztóan fogynak a rovarok és a pókok Németországban
Egyre csökken a rovarok és pókok száma a németországi erdőkben és füves területeken – állítják kutatók, akik szerint az intenzív mezőgazdasági termelés a felelős az aggasztó mutatókért.
A kutatók 2700 különböző fajba tartozó több mint egymillió rovarra és pókra vonatkozó adatokat gyűjtött be három németországi régió több száz füves területéről és erdőségéből 2008 és 2017 között. Eredményeik jelentős csökkenést mutattak a fajok sokszínűségében és egyedszámában a füves területeken és az erdőkben egyaránt, a változás legfőbb oka pedig – legalábbis a füves területeken – az intenzív mezőgazdasági termelés.
Több közelmúltbeli tanulmány is bizonyos rovarfajok, például a háziméh jelentős hanyatlásáról számolt be, különösen a fejlett gazdaságú országokban. Más rovarok ugyanakkor, mint a házilégy és a csótány, felemelkedőben vannak. A rovarok hanyatlásának általános okaként a mezőgazdasági termelést, a rovarirtó szerek használatát és a klímaváltozást jelölik meg a kutatók – írja az MTI.
A mostani vizsgálat megerősíti, hogy bizonyos rovarfajok a kihalás felé tartanak. A Nature című folyóiratban publikált tanulmányukban a szakemberek paradigmaváltást sürgetnek a földhasználati szokásokban a lepkék, bogarak és repülő rovarok természetes élőhelyeinek megóvása érdekében.
A tanulmányunk megerősíti, hogy a rovarok eltűnése létező probléma, és talán jóval szélesebb körű, mint azt korábban véltük, tekintve, hogy például az erdőségek rovarpopulációi is hanyatlanak. Úgy gondolom, aggodalommal kell tekintenünk arra a jelenségre, hogy a csökkenés nem csupán az intenzív termelésnek kitett területeket érinti, hanem a védetteket is, vagyis azok a térségek, amelyekre a biológiai sokféleség őrzőiként tekintünk, valójában már nem képesek ellátni a feladatukat
– mondta Sebastian Seibold, Müncheni Műszaki Egyetem munkatársa.
A rovarok megfogyatkozása jelentős hatással van az egész ökoszisztémára, mivel sok madár, kétéltű, denevér és hüllő táplálékául szolgálnak, továbbá központi szerepet játszanak a növények beporzásában.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
4 perce
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
2 órája
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
tegnap, 12:44
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitestet találtak a közelben
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
4 órája
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03