Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Kacsaláb magyarázhatja meg a dinoszauruszok extrém gyors növekedését

2019.11.07. 10:20

Fordulatot hozhat a dinoszauruszok evolúciókutatásában az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport és a Genti Egyetem szakembereinek friss kutatása, melyből kiderült, hogy a kiskacsák végtagcsontjainak fejlődését csont- és porcszövet furcsa keveréke segíti – olvasható az MTA honlapján.

A Journal of Anatomy című szaklapban publikált tanulmányban a kutatók az első madarak és Theropoda dinoszaurusz őseik növekedésére és röpképességének kialakulására voltak kíváncsiak, ehhez pedig kiskacsák végtagcsontjainak szöveti szerkezetét vizsgálták meg egyedfejlődésük különféle fázisaiban.

A kacsafélék a tojásból való kikelésük után a lábaik miatt rögtön képesek futni és úszni is, szárnyaik viszont aránytalanul kicsit, így a repülésre csak kifejlett korukra válnak képessé. A kutatást vezető Prondvai Edina szerint éppen emiatt tökéletes alanyok voltak annak kiderítésére, hogy a szárny- és lábcsontok szöveti felépítése hogyan tükrözi ezeket a funkcióban és növekedési ütemben látható különbségeket. 

Szárny- (zöld) és láb- (kék) csontok festett keresztmetszeteiben chondroid csontszövet látszik, amely néhány csontban tipikus porcszövetként (hc) jelenik meg, míg más csontokban porcos és csontos jellegzetességek különleges elegyét mutatja mind színeződésében (csillag), mind pedig sejtes állományában (sárga nyíl), eltérően a jól ismert csontsejtektől (fehér nyíl)
Szárny- (zöld) és láb- (kék) csontok festett keresztmetszeteiben chondroid csontszövet látszik, amely néhány csontban tipikus porcszövetként (hc) jelenik meg, míg más csontokban porcos és csontos jellegzetességek különleges elegyét mutatja mind színeződésében (csillag), mind pedig sejtes állományában (sárga nyíl), eltérően a jól ismert csontsejtektől (fehér nyíl)
Fotó: Prondvai Edina / mta.hu

A végtagcsontok szövetének vizsgálata során aztán a kutatócsoport teljesen váratlan felfedezést tett. Mint kiderült, a vizsgált szövet nem a végtagcsontokra jellemző általános csontszövet volt, hanem egy furcsa keveréke a csont- és porcszövetnek, amit chondroid csontnak neveznek. A Genti Egyetem kutatásban részt vevő professzorai elmondták, hogy a chondroid csont létezése eddig sem volt titok, de 

a jelenléte ilyen nagy mennyiségben egészséges madarak végtagcsontjaiban váratlan és jelentős felfedezés.

A kutatók szerint a speciális szövet porcszerű tulajdonságainak hála nagyon gyors növekedésre képes, így a hagyományos csontszövethez képest jelentősen felgyorsítja a végtagcsontok vastagságbeli növekedését. Ez elsősorban azért fontos, mert arra utal, hogy a chondroid csont kulcsfontosságú lehet a madarak extrém gyors növekedésének kifejlődésében.

Ennél messzemenőbb következtetéseket egyelőre nem lehet levonni a felfedezésből, az viszont biztos, hogy vet fel kérdéseket a dolog. Eleve az is érdekes lehet, hogy ez vajon általános-e a madarak körében, de ennél is izgalmasabb fejlemény lenne, ha kiderülne, hogy a madarak Theropoda őseiben is jelen volt. Prodnvai szerint elképzelhető, hogy a chondroid csont beépítése fontos evolúciós lépés volt, mely lehetővé tette más dinoszauruszok, például a Tyrannosaurus rex rendkívül gyors növekedését. További vizsgálatokkal ez a hipotézis tesztelhető is lesz.