Az IBM vak kutatója nem félti a Braille-írást

Ez egy jó példa arra, hogy miért kell a számítástechnikát akadálymentessé tennünk a vakok számára - mondta a World Science Forumon tartott előadását megszakító kissé kínos közjáték közben Aszakava Csieko, az IBM japán kutatója. Aszakava főként vakok számára készít akadálymentesítő eszközöket. A vak számítógéptudós éppen egy videót szeretett volna bemutatni a fejlesztéseikről, amelyet beágyazott a PowerPoint prezentációjába. Rejtély, hogy hogyan követhetett el ekkora hibát, hiszen mindenki tudja, hogy a PowerPointba ágyazott videók sose működnek.

Miközben egyre többen próbálták elindítani a videót a pulpitusnál, Aszakava megjegyezte, hogy ha látna, most biztos

A kutató 11 éves korában, a hetvenes évek elején úgy beütötte a fejét az uszodai medence oldalába, hogy a látóideg-károsodás miatt rohamosan romlani kezdett a látása, és 14 éves korára teljesen megvakult. Tíz évvel később diplomát szerzett angol irodalomból, de szörnyen frusztrálta, hogy vakként nemcsak az önálló mozgásban korlátozta a látókra szabott világ, de az információszerzés forrásai is végletesen beszűkültek számára. Ezért két év alatt elvégzett egy programozó kurzust.

Akkoriban még a mostani helyzetnél is sokkal korlátozottabbak voltak a vakok lehetőségei, ha informatikával akartak foglalkozni. Ezért is ment csodaszámba, hogy Aszakavát azonnal alkalmazta az IBM, és azóta is ott dolgozik. Időközben ledoktorált mérnöki tudományokból.

Ma már minden tekintetben könnyebb vakként élni, mint mondjuk 40 évvel ezelőtt. Akkoriban alig léteztek még személyi számítógépek, okostelefonok meg pláne. Ha olvasni akartam, három lehetőségem volt: vagy hangoskönyveket hallgattam kazettáról, vagy Braille-t olvastam, vagy az Optacont használtam. Az utóbbi segítségével olvastam el a kinyomtatott kódokat is

- mondta el az Indexnek Aszakava Csieko. Az említett Optacon készüléket a hetvenes években fejlesztették ki, és szkennerként működött. A vakok egy 24x6 pixeles kijelzőre helyezték mutatóujjukat, majd végighúzták a könyv sorain a készülék szenzorját. Ahol fekete volt a lap (tehát betűt nyomtattak rá), ott a kijelzőbe épített apró tűk kiemelkedtek.

Jobb volt, mint a semmi, de rettentően drága volt, és a nyomtatott betűket egyszerűen nem a vakok igényeit figyelembe véve tervezték, ezért azok olvasása nagyon nehézkes volt, és sok gyakorlást kívánt. Az Optacont fejlesztő cég a kilencvenes években le is húzta a rolót.

A programsorok írásához lyukkártyákat kellet lyukasztania, amely már akkor sem volt éppen a legmodernebb technológia - csakhogy egyszerűen nem létezett semmi, ami kiválthatta volna. A kutató szerint, ha grafikonon ábrázolnánk, hogy a vakok lehetőségei hogyan fejlődtek az időben, egy telítési görbét kapnánk, mert a hagyományos technológiák elérték a lehetőségeik maximumát. Viszont ahogy bejött a mesterséges intelligencia, a fejlődés ellaposodó platója újra exponenciális növekedésbe mehet át.

de a kilencvenes években az első valóban használható hangalapú internetböngészővel lett a fejlesztő világhíres. Előtte már fejlesztett Braille-szövegszerkesztőt, és az internet elterjedésének kezdetén online könyvtárat szervezett a szabadon hozzáférhető Braille-szövegekből. A vakoknak írt böngészőt először Netscape-pluginként terjesztették, majd 1999-ben különálló termék, az IBM Home Page Reader lett belőle. Néhány éven belül ez lett a vakok által legszélesebb körben használt browser. 2006-ban hagytak fel a fejlesztésével, a kódot nyílttá tették, és Firefox-kiterjesztéssé alakították át.

A kutató előadása közben egy Braille-nyomtatott lapról olvasta fel a beszédet. Ez manapság régimódinak hat, hiszen újabban (az okostelefonokra tölthető szövegfelismerő, képelemző appok korában) egyre kevesebb vak tanul meg Braille-t olvasni. Míg a múlt század hatvanas éveiben minden második vak gyerek használta a Braille-írást elsődleges olvasási médiumként, mára ez az arány 10 százalék alá esett.

A fő okot legtöbben a technológiai fejlődésben látják, de legalább ekkora szerepe van benne a Braille-tanárok hiányának, illetve a technikai lehetőségeket félreértelmező szülők tévedéseinek. Azt gondolják, hogy a modern világban a gyereküknek már nem lesz szükségük e képességre. Pedig nagyon is van:

A Braille-írás ma is az egyetlen módja annak, hogy a vak ember technikai eszközök nélkül olvasson. A gépi felolvasás nyilvános beszédek alkalmával teljesen használhatatlan. De az olvasás és a hallgatás egyébként sem ugyanaz. Tanuláshoz sokkal hatékonyabb, ha olvassuk a szöveget, mintha felolvastatjuk a számítógéppel.

- érvel Aszakava, majd így folytatja: "Ezért gondolom azt, hogy MI ide vagy oda, még 40 év múlva is használni fogjuk a Braille-írást. Nagyon fontos, hogy a lehető legkorábban elkezdjenek a gyerekek Braille-t tanulni. Én csak 15 éves koromban kezdtem, mert korábban láttam. De már ez is késő volt, az ember ujjának érzékenysége folyamatosan romlik, ahogy idősödik."

Aszakava legnagyobb, már széles körben elérhető kutatási projektje a Carnegie Mellon Egyetem és az IBM együttműködésében vakok számára fejlesztett úgynevezett kognitív asszisztens, amelynek központi eleme egy iPhone-ra telepíthető beltéri navigációs app, a NavCog. Ez sokkal többre képes, mint a sima navigációs programok, képfelismerő funkciókat építettek bele. Ha szembe jön egy ismerős, tájékoztatja a felhasználót, hogy ki az, és az arcáról még a hangulatát is felismeri. Ha a mellettünk lévő ember hangosan beszél telefonon, figyelmezteti a felhasználót, hogy az illető a telefonján beszél, és nem hozzá szólt.

Valójában egy guruló robot, amely kívülről teljesen kerekes bőröndnek tűnik. Vakvezető kutya módjára vezeti a vakot, aki a felhúzott fogóját fogja, és így érzékeli a fogantyúba épített taktilis interface jelzéseit. A robotnak, amely még erősen fejlesztési stádiumban van, a kereskedelmi megjelenéséig még jó pár évnek kell eltelnie, szóban lehet utasításokat adni, és ő szóban válaszol, ha komplexebb közlendője van.

(Borítókép: Aszakava Csieko / IBM)