
A tudománypolitikai tanács összetételét könnyebb volt megtippelni, mint a magyar-uruguayi meccs végét
További Tech-Tudomány cikkek
A 444 szúrta ki, hogy a Magyar Nemzetben leközölték azok névsorát, akiket Orbán Viktor kért fel a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács (NTT) tagjául. A felkért tagok között nincs meglepő választás, a jelöltek nagy része a múltban már sokszor bizonyította, hogy kész a kormánnyal való konstruktív együttműködésre.

Ismeretes, hogy a tudománypolitikai tanács létrehozása az MTA kutatóintézet-hálózatának elvételével párhuzamosan történt meg. Mint írtuk, a kizárólag a miniszterelnöknek felelős testület „véleményt alkot és javaslatot tesz a kormány kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével kapcsolatban, figyelemmel kíséri az NKFI Alap működését, éves programstratégiáját”.
Tagjait és társelnökét a miniszter javaslata alapján a miniszterelnök kéri fel és nevezi ki a gazdasági, a tudományos és az állami szféra meghatározó szereplői közül – vagyis az Akadémiának a jelek szerint nincs sok befolyása e tanács működésére, miközben vélhetően az NTT fog javaslatokat tenni támogatandó kutatási főirányokra.
A testületet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter vezeti. A további felkért tagok:
- Günther Hermann Oettinger, az Európai Bizottság költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős biztosa
- Pakucs Jánost, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke
- Varga Mihály pénzügyminiszter
- Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke
- Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
- Krausz Ferenc fizikus, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója
- Závodszky Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Fizikai Intézetének professzora
- Jakab Roland, az Ericsson Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
- Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója
- Világi Oszkár üzletember, a Mol felső vezetésének tagja
