Ágnes
-3 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Kína az összes állami intézményéből eltávolítja a külföldi szoftvereket és hardvereket

2019.12.09. 16:04

Három éven belül az összes kínai állami hivatalnak meg kell szabadulnia a külföldi hardvereitől és szoftvereitől. A döntéssel valószínűleg kifejezetten az amerikai multinacionális technológiai cégeket szeretnék gyengíteni, és egy válasz lehet az Amerikai Egyesült Államok és a Huawei közt felszülő, és már hónapok óta tartó technológiai háborúra. 

A Financial Times szerint a döntés már idén korábban megszületett, és nem csak az amerikai és európai szoftvereket szeretnék lecserélni, hanem a hardvereket is. Kína már korábban elkezdte a nyugati szoftverek lecserélését saját fejlesztésűekre, öt évvel ezelőtt már arra is tettek kísérletet, hogy az Androidtól és a Windowstól megváljanak, de végül elvetették ezt az ötletet. 

Most azonban más lehet a helyzet, mióta Kína és az USA között egyre nagyobb a feszültség, főleg a Huawei-ügy kapcsán. Kína lépése leginkább a HP a Dell és a Microsoft cégeket érintheti, a Financial Times szerint mintegy 20-30 millió hardvert kell lecserélni. Úgy készülnek, hogy jövőre az érintett gépek 30, 2021-ben 50, míg 2022-ben a maradék 20 százalékot cserélik le a kínai állami intézményekben. Az alkatrészeknek sem szabad külföldinek lenni, így az Intel és az AMD processzorok nem jöhetnek szóba, ahogyan az Nvidia GPU és ARM rendszerek, Sony képfeldolgozó egységek sem, és a listának itt még korántsincs vége.