
Lövöldözésig fajult az instagramos influenszerek vitája
14 év börtönre ítéltek egy influenszert, amiért erőszakkal próbált rávenni egy férfit, hogy adja át egy domain tulajdonjogát.
Rossi Lorathio Adams II, leginkább Polo név alatt üzemeltetett több Instagram és más közösségi média fiókot 2015 óta. A népszerűsége abban rejlett, hogy veszélyes helyzetekben készült vagy szexuális tartalmú videókat és képeket osztott meg. Sokan fogékonyak voltak az ilyen tartalmakra, és az sem zavarta őket, hogy előfordult, hogy kiskorú lányok is szerepeltek a videókon, így hamar elérte az 1,5 millió követőt.
Az azonban nem hagyta nyugodni, hogy nem az övé a doitforstate.com domain.
Az Iowa Állami Egyetemre járó Adams gyakran használta a #DoItForState hashtaget, és a videóiban is rendszeresen elhangzott ez a kijelentés, ami ugyan a védjegye lett, de a hivatalos weboldala nem. A domain egy Ethan Deyo nevű magánszemélyé volt, akivel korábban semmilyen kapcsolatban nem álltak, és aki nem akarta eladni, illetve egyszer azt mondta, hogy 20 ezer dollárért cserébe viheti Adams a domaint, aki az utalás helyett inkább az erőszak mellett döntött.
Kezdetben csak pisztolyos emojikat küldözgetett, mikor látta, hogy ez a módszer nem hozza a kellő eredményt, akkor felkereste unokatestvérét, a hajléktalanszállón élő Sherman Hopkinst, akinek már korábban is meggyűlt a baja a rendőrséggel. Hopkins pisztollyal és sokkolóval felszerelkezve betört Deyo otthonába, és fején harisnyanadrágot, azon napszemüveget viselve próbálta rákényszeríteni Deyot, hogy azonnal mondjon le a domain tulajdonjogáról.
Mellékelt egy részletes listát is, mi mindent kell megtenni és hogyan kell rendesen lepapírozni az adásvételt.
Deyo a bürokratikus ügyintézés egy pontján kicsavarta támadója kezéből a fegyvert, és bár ő maga is kapott a lábán egy golyót, a támadóját is meglőtte. Mindketten túlélték az esetet, de Hopkins 20 év börtönbüntetést kapott. Adamset pedig most ítélte el a bíróság, amiért ő volt a felbujtó, és ő tervelte ki az egészet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
5 perce
- Címlapon
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
39 perce
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
tegnap, 16:22
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
3 órája
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
4 órája
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
tegnap, 21:05
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
5 órája
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő
Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.
1 órája
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
10 órája
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
4 órája