
Kiderítették, mi okozza a járványos tüdőgyulladást Kínában
Újfajta koronavírus okozta a tüdőgyulladással járó járványt a közép-kínai Vuhanban, írja az MTI a CCTV kínai állami televízióra hivatkozva. A tudósítás szerint orvosszakértők az egyik betegtől vett mintából nyerték ki a vírus genetikai szekvenálásának adatait, s ennek segítségével további 15 páciensnél azonosították ugyanazt a vírust.
A lázzal és légzőrendszeri tünetekkel járó megbetegedéseket a hétvégén észlelték Vuhanban.
Eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus ütötte fel a fejét Kínában
Hongkongiak is megfertőződtek a kórral, amit egyelőre nem azonosítottak.
A fertőzés egy helyi halpiacról indult el. A vuhani egészségügyi hatóságok vasárnapig összes en 59 fertőzöttről számoltak be, de Hongkongban és Dél-Koreában is jelentkeztek a fertőzésre utaló tünetek olyan embereknél, akik a közelmúltban Vuhanban jártak. Akkor még nem tudták, mi okozza a megbetegedéseket.
A koronavírusok légzőszervi és hastáji megbetegedéseket okozhatnak, és cseppfertőzéssel terjedhetnek. Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, de a vuhani egészségügyi hatóságok még vasárnap leszögezték: a mostani megbetegedések esetében nem a fentiek valamelyikéről van szó.
A tévériport szerint a szakértők következő lépésben a vírus viselkedését és az általa okozott klinikai tüneteket vizsgálják majd.
A vuhani egészségügyi hatóságok vasárnapig összesen 59 fertőzöttről számoltak be, de Hongkongban és Dél-Koreában is jelentkeztek a fertőzésre utaló tünetek olyan embereknél, akik a közelmúltban Vuhanban jártak.
A tüdőgyulladással járó járvány komoly aggodalmat váltott ki Kínában és Hongkongban, ahol 2002 és 2003 között a SARS-járvány következtében több mint 700 ember veszítette életét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitestet találtak a közelben
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
12 órája
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
6 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
10 órája
- Tech-Tudomány
Hemzsegnek az interneten a kiskorúakat veszélyeztető chatbotok
Pedofilok eszköze lehet és önveszélyes viselkedéshez vezethet a mesterséges intelligencia.
2 órája
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52