András, Andor
-3 °C
3 °C

Európában egyedül Svédországban sújtotta a klímatudatosság a légi közlekedést

2020.01.10. 23:58 Módosítva: 2020.01.11. 00:05

Svédországban drasztikus, 4%-os csökkenést mutatott a légi közlekedést választók száma, ami példátlan az elmúlt években Európa országai között. Svédország 10 repterén több mint 40 millió ember fordult meg, míg 2018-ban ugyanez a szám 42 millió volt. A helyközi járatok számában még drasztikusabb, 9 százalékos csökkenésről számolt be a reptereket üzemeltető Swedavia. 

A Flygskam, vagyis a repülési szégyen áll a csökkenés hátterében, amit azok a klímatudatos emberek hoztak be a köztudatba, akik nem szállnak többé repülőre a gépek magas szén-dioxid- és nitrogén-oxid-termelése miatt. 

A Swedavia szóvivője szerint más is állhat a háttérben. A klímatudatosság mellett a svéd korona gyengülését és a légi közlekedést terhelő magas adót hozta fel, ami miatt magasak a repjegyek árai. 

A repülési szégyen fogalmát 2017-ben egy svéd énekes, Staffan Lingberg vezette be, aki kijelentette, hogy felhagy teljes egészében a repüléssel. 

Több mint 22,500 ember követte eddig saját bevallása szerint az énekest a 2020-as évben. 

A BBC szerint a 9/11-es terrortámadás és a gazdasági világválság idején lehetett hasonló visszaesést tapasztalni, valamint Svédországgal ellentétben minden más európai országban növekvő számokat hoznak a légitársaságok, és Európa összességében 10 százalékos növekedést ért el 2017-ről 2018-ra. 

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.