Négy hónapig élt az északi-sarki jég fogságában, és élvezte

Ha azt gondolná, hogy a Földön már nincs embertől elzárt, felfedezésre váró hely, érdemes megismerkednie a Mosaic expedícióval, amelynek hajója jelenleg is valahol az Északi-sark közelében vesztegel egy jégtáblába fagyva.

Az Északi-sarkvidék klímáját vizsgáló expedíció három szempontból is különleges.

• Az egy évig tartó kutatóút olyan területre vezet, amit - hiába élünk a 21. században - még sosem vizsgált ember. Arról pedig, hogy a zord téli viszonyok közt mik a jégmező klímájának, vizeinek, áramlatainak jellemzői, fogalmunk sincs.
• Az expedíció rendhagyó módon jutott el a jégmezők belsejébe. Egy százfős jégtörő hajót fagyasztottak be 2019 októberében egy jégtáblába, tudván, hogy a jégtáblák lassan sodródnak felfelé, a Föld legészakibb pontjának irányába. A hajó egy évig utazik a jég fogságában, elhalad az Északi-sark közelében, majd valamikor 2020 nyarán kiolvad a másik oldalon. (Az ötletet Nansen 125 évvel ezelőtti expedíciója adta. A norvég felfedező a Fram nevű hajójával tett meg hasonló utat, azzal a különbséggel, hogy akkor nem voltak olyan műszerek, amelyekkel most vizsgálják a jégtakaró, az óceán jellegzetességeit, és a globális felmelegedés hatásait).
• Az expedíció tagja volt egy magyar fotós, Esther Horváth, aki az első, közel 4 hónapos turné végén, a napokban tért vissza Európába. A fotóssal néhány nappal a civilizációba érkezése után beszélgettünk.

Hogy kell elképzelni a télen az északi jégmezőket?

Olyan érzés volt ott lenni, mintha a Holdon lennénk. Sötét van, teljes, fekete sötétség. Ahol a hajó reflektorai a jégre vetültek, ott lett szürkés a jég, és a messziről jövő fény miatt hosszúak az árnyékok. Pont mint a holdra szállás fotóin. Előtérben ez a szürkeség, háttérben pedig az űr feketesége. Nem tudtam betelni vele.

Szépnek találtad?

Gyönyörű volt.

Nem zavart, hogy közel négy hónapig nem láttad a napot? Napi 24 órában teljes sötétségben voltál.

A Nap október elején tűnt el, és egy ideig a horizont alatt maradt, tehát valami fény jött, de a Napot már nem láttuk. Október közepétől kezdődött a teljes sötétség.

Semmi fény nem volt?

Semmi. De 24 órán keresztül láttad a Holdat.

Mitől tartottál leginkább még az út előtt?

Hogy éles fegyverek is lesznek a hajón.

Attól féltél, hogy egymás ellen fordulnak az emberek, mint egy horrorfilmben? Valaki az elzártságtól megőrül, és megindul a hajtóvadászat?

Nem, hanem hogy valami baleset történik a fegyverrel. A töltéskor, a kitárazáskor.

Miért volt egyáltalán éles fegyver egy kutatóhajón?

A jegesmedvék miatt. Többször találkoztunk jegesmedvével, és ezek az állatok már csak a kíváncsiságuk miatt is veszélyesek az emberre.

Mielőtt elmerülnénk a részletekben, gyorsan szaladjunk végig, hogy miként kerül egy magyar fotós egy nemzetközi sarkkutató expedíció hajójára.

Amerikában tanultam dokumentarista fotográfiát, és ott is dolgoztam hat évig, mielőtt Németországba költöztem. Egy amerikai magazin megbízásából 2015-ben jártam először a Jeges-tengeren, a kutatói munkát dokumentáltam a magazin cikkéhez. Egyből szerelembe estem ezzel a környezettel. Akkor döntöttem el, hogy a Jeges-tenger változásaival szeretnék foglalkozni.

Mi ragadott meg ebben a rideg környezetben?

Rabul ejtett a vidék látványa. Ez egy óceán, amit jég borít. Izgalmasan változó táj. Hol sima, feltornyosodik a jég, sehol nem ugyanolyan a felszín. A Mosaic expedícióval töltött idő alatt azt is megtapasztaltam, hogy milyen, amikor a mozog a jégtábla. Amikor a lábad alatt reped végig a jég. Félelmetes érzés, mint egy földrengés. Látod, ahogy melletted megtörik a jég, és több száz méteren végigfut a rianás.

Elszomorított, hogy a Földnek ez leggyorsabban változó tája.

A Spitzbergák a globális felmelegedés központja, ahol az átlag hőmérséklet az elmúlt húsz évben 6-8 fokkal növekedett. A kutatók a saját szemükkel látják a változásokat. Azokon a fjordokon, amiken tíz éve még sível keltek át, most már csak csónakkal lehet átvágni.

Eldöntöttem, hogy szeretnék továbbra is együttműködni a kutatókkal, hogy be tudjam mutatni ezeket a változásokat. 2016-ban kezdtem együttműködni a sarkkutatással foglalkozó német Alfred Wegener Institute-tal, mint fotográfus. Ők szervezték a Mosaic expedíciót, aminek a tagja lettem.

Egy ilyen úthoz gondolom nem csak a fotográfiai ismeretek kellettek. Hogyan lehet felkészülni a Holdat idéző körülményekre?

Rendkívül intenzív felkészítés előzte meg az utat. Huszonöt nap kifejezett fizikai tréningünk volt. Aztán volt jegesmedve-támadás elleni gyakorlat, riasztópisztollyal és éles puskával lőttünk. Öt napon keresztül tűzoltást tanultunk: igazi tűzoltó ruhában oltottam igazi tüzet. Tanultunk motorcsónak-vezetést és hogy miként kell embert menteni vízből.

Gyakorlatoztunk egy speciális medencében, amiben teljes sötétséget csináltak, és óriási szelet, hogy nem hallottál semmit. Villogott a fény, mintha villámlana, és 3-4 méterről kellett a vízbe ugrani a hullámok közé. Majd el kellett jutnod a sötétben egy mentőcsónakhoz, hogy bemássz. Olyan fáradt voltam minden este, hogy csak beájultam az ágyba.

Mintha kommandósnak képeztek volna ki titeket.

Ezek csak a kontrollált gyakorlatok voltak, volt igazi túlélő tréningünk is a Spitzbergákon. Hajóval egy lakatlan fjordhoz vittek minket, ahol beindult a sziréna, és onnantól semmi útmutatást nem kaptunk.

A hajó elment, és fogalmunk sem volt, hogy mennyi ideig leszünk így. Nem volt nálunk élelem, sem víz. A csónakban találtunk túlélőcsomagokat mindenféle alapfelszereléssel.

A legnehezebb az volt, hogy a tizennégy embernek öt hálózsákja volt. Négy napig éltünk így.

Négy napig nem ettetek?

A csomagban volt túlélő keksz, ami semmi másból nem áll, mint liszt, zsír és vitaminok. Amikor először megkóstoltam, azt gondoltam, ezt nem lehet megenni. De később egészen megszerettem. Minden ránk volt bízva, hogy mit hogyan oldunk meg. Volt a távolban pár tréner, egy másik sátorban laktak, és látcsővel figyeltek minket, hogy minden rendben van-e.

Mennyire készített fel a tréning az összezártságra, a monotóniára?

Nem tartottam a monotóniától. Amikor elérkeztünk az expedíció közepére, akkor teljes stresszben voltam, hogy mindjárt vége. Az út előtt inkább vártam, hogy együtt legyek az expedíció tagjaival. Monotónia nem is volt az út alatt. Minden egyes nap váratlan eseményeket hozott. Jegesmedve jött. Vihar volt. Elment az áram, és generátorokat kellett a jégre vinni, hogy működjenek a műszerek. Repedések keletkeztek a jégen.

A három és fél hónap alatt talán egy hét volt, ami rutinmunka volt, minden kutatósátor a jégen állt, volt áram, minden működött. Aztán jött a következő vihar, és kezdődött elölről. Inkább hiányoltam a monotóniát.

Hogy lehetett elviselni a sarkköri hideget?

Imádom ezt a hőmérsékletet. A leghidegebb mínusz 34 volt, szinte képtelenség volt arcmaszk nélkül kimenni a szabadba. Speciális ruhánk és cipőnk volt. A kesztyűmben volt egy melegítő, mert a kamerát nem tudtam máshogy tartani. Az ujjaim így is folyamatosan elfagytak, de úgy, hogy folytak a könnyeim a fájdalomtól.

Említetted, hogy a jegesmedvék jelentették a legnagyobb veszélyt. Végül lőttetek le jegesmedvét?

Szerencsére nem kellett. Összesen kilenc jegesmedve látogatott meg minket, de mindig el tudtuk őket kergetni. A kutatókkal mindig volt kinn egy jegesmedveőr, aki kinn állt egy fegyverrel, és figyelte, hogy nem jön-e a medve.

Kerültetek veszélybe?

Az egyik őr már csak akkor vette észre a jegesmedvét, amikor olyan hetven méterre volt tőle. Fellőtt egy riasztólövedéket, de a jegesmedve csak megzavarodott tőle. Elkezdett dülöngélni balra-jobbra, ami ami náluk a stressz jele, és ilyenkor nem lehet tudni, hogy mi lesz a következő lépés. Az őr erre igazi lövéseket adott le, de úgy, hogy az állat mellett menjenek el a golyók. Erre aztán megfordult és elfutott. De aztán a jegesmedve egész napra ott maradt a hajó körül, végigjárta a kutatói tábort.

A medve minden esetben támad, ha közel kerülsz hozzá?

Attól függ, hogy éhes, vagy nem. Az ember amúgy nem zsákmánya a jegesmedvének.

Közel akar jönni, hogy megvizsgáljon, de ha csak egyet legyint rád a mancsával, az már halálos. Pedig nem akart semmit, csak megnézni, hogy ki ez a figura.

Mi volt az időbeosztásotok a hajón? Mindenki egyszerre aludt, vagy különböző műszakokban dolgoztatok?

Összesen száz ember volt a hajón. Mindenki ugyanakkor kelt és feküdt. Az étkezések, megbeszélések miatt egy volt a ritmus.

Volt kapcsolatod a külvilággal?

A hajónak volt egy emailcíme, és a Whatsapp működött szöveges üzenettel, műholdon keresztül. Volt telefon, amihez kártyát lehetett venni. Én egyszer telefonáltam haza a szüleimnek. Az ember annyira el van zárva a világtól, hogy egy idő után nem is akar kifelé kommunikálni. 

Egy idő után már a Whatsappot sem használtam. Ahogy más sem.

Egyszer láttam élőben Nansen híres hajóját, a Framot, és megdöbbentett, hogy milyen szűkek a kajütök, mennyire kevés a privát tér. Nálatok ez mennyire volt zavaró?

Érdekes, hogy itthon szeretek egyedül lenni, de az expedíción élvezem, ahogy az emberek egymáshoz idomulnak. Ketten laktunk egy háromszor három méteres kajütben, és nem volt gond. A lakótársammal, Josefával jó barátok lettünk, nevettünk azon, hogy közel négy hónap után hogy fogunk majd külön létezni.

Milyen tudományos eredményei voltak az expedíciónak?

Sok olyan mérés történt, amit még sosem végeztek el, mert nem jártak ezen a vidéken ilyen modern eszközökkel felszerelt kutatók. Vannak meglepő felfedezések, de ezekről még nem szabad beszélnem.

Azt elárulhatod, hogy a kutatók milyen témában jutottak meglepő eredményekre?

Sajnos a legnagyobb felfedezés annyira konkrét, hogy még árnyalva sem tudom leírni. Annyit mondhatok talán, hogy egy ökológiai jellegű eredményről van szó.

Emellett sok vizsgálat zajlott arról, hogy az Atlanti-óceán melegebb vize hogyan áramlik be a Jeges-tenger vize alá. A különböző hőmérsékletű vízrétegek hogyan mozognak a jég alatt, illetve hogyan befolyásolják a viharok a sarkvidéki jég és a hó hőmérsékletét.

Nansen a Fram expedíció idején mínusz 52 fokos hideget is mért. Valószínűnek látszik, hogy ilyen alacsony hőmérsékletet valószínűleg már soha nem fogunk észlelni. A jég és az azt betömörítő hó vastagsága ugyanis csökkent, és kevésbé szigeteli a melegebb tengervizet a hideg levegőtől. A tenger vize mínusz 1,8 fokos. Ha vékony a jég- és hóréteg, akkor a levegőt melegíti a jégen keresztül. 

Hogy kerültél újra a szárazföldre, ha a hajó ott maradt a jégbe zárva?

Az expedíciót kiszolgáló orosz jégtörő jött el értünk

Beküzdötte magát mélyen a jégtakaróba?

Igen, bár kérdés volt, hogy hogyan és miként ér el hozzánk. De aztán hátulról a mi hajónk mellé állt, és darukkal árukat is át tudtak pakolni. Néhány napig ott maradt, mert át kellett adnunk az ismereteket az új kutatóknak és a legénységnek - hiszen mi építettük fel a bázist. A teljes stáb lecserélődött 5 ember kivételével.

Milyen volt visszatérni a civilizációba?

Nehéz. Annyira más tempójú az élet internet nélkül.

Ráadásul három és fél hónapig ugyanazon száz ember közt voltam, és most meglepő folyamatosan új arcokat látni.

(Borítókép: Esther Horvath / Alfred Wegener Institute)